Irodalmi Szemle, 1973
1973/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és Sziklay Ferenc levelezése
Servaes már a fényképét is elküldte és ígéri a 14 képet nagy fotoalakban. Már egész szép anyagom gyűlt össze, úgy ő, mint a híres német műkritikus, F. Huebner ellátnak irodalommal, sajnos holland nyelvű és francia brosúrákkal. (Nem tudnál valakit, aki e.gy rövid holland cikket lefordítana nekem?) — Különben talán lesz alkalmam, hogy veled megismertessem ezt az én csodámat. Űj munkakörödhöz sok sikert kívánok, és a Kazinczy Társasággal mi van, nem engednéd meg, hogy valami toborzó cikket írjak? Meleg szeretettel köszöntelek: Zoli Stósz, 1923. II. 21. Kedves Barátom, hosszú szünet után egypár sorral, íme bekopogtatok (nem tudom, tátrai lapomat megkaptad-e?). Jövetelem célja megint csak a fatális Haláltánc. Körülbelül egy éve, hogy írtad: megpróbálod ) „E. U. hagyatéka“ c. kötetben kiadni, és megírtad, hogy Katonáék a fülüket sem mozgatják a pénzre vonatkozólag. Azóta eltelt megint egy év. így összesen két év — és hiába volt munka, hiába volt az (el)ismerés. Az eredmény — semmi. Most megpróbálkozom utoljára. Remélem, hogy Szepessivel meg tudom beszélni az ügyet, és 10—15 folytatásban le lehetne hozni. Épp ezért kérlek: küldd el a kéziratot, hogy átdolgozzam, mert mint már megírtam, régi formájában sok az elavult, naiv mondat. Amennyiben sikerülne ez a tervem, úgy majd felkérnélek, írnál eléje valami kis, rövidke előszót. Ez — mint mondom, csak akkor lesz aktuális, ha Szepessi elfogadja közlésre. Akkor majd megint írok neked. Régen nem láttalak, rég hallottam a hangodat. A múltkori felolvasáson már örültem, hogy találkozhatunk — s ez sem sikerült. December, januárban: két hónapig voltam a Tátrában, Matláron. Azt hiszem, használt a tüdőmnek. Most inkább a gyomrommal van megint baj. Ezen a héten már hozzá Is fogtam a „munkához“. így hát mégegyszer kérlek, légy oly jó a kéziratot hozzám eljuttatni. Szívességedet és mindent, amit érte tettél — köszönöm. Isten áldjon! Szeretettel köszöntlek Fábry Zoltán Stósz, 1924. XI. 10. Kedves Feri! Tudom, ez a levelem talán szomorúságot okoz Neked, talán meg fogsz vetni és többé nem akarsz majd ismerni, talán meg sem értesz majd engem és bolondnak fogsz tartani. Én sajnálom a legjobban, de másképp nem tehetek: kénytelen vagyok a Kazinczy Társaság megtisztelő bizalmát — a taggá választást — el nem fogadni. Miért? Te tudod, te írtad, hogyha ellenkező úton járok is: mindig a legtisztább meggyőződés vezet. Sokkal becsületesebbnek hiszem mindkettőnket: hogysem ne lássuk meg azt a válaszfalt, mely a Kazinczy Társ. és köztem áll. Talán részetekről udvariasság volt, meg kellett tenni, hogy engem is észrevesztek, de azt is tudom, hogy belső kapcsolat hiányzik ebből a kölcsönös udvariasságból. Minek legyünk álarcban? Sokkal őszintébbek vagyunk. íme: én megkönnyítem a dolgot: önként mondok le. Kell, hogy ezt megtegyem: én az igazság, az emberi küzdelem érdekében, nem lehetek tekintettel kötöttségre. He elfogadnám a tisztelet jelét, hálásnak és alkal- mazkodónak kéne lennem. És ha a Kazinczy Társaságnak kötött elvei vannak — nemsokára odaérnék, hogy mint tag — kompromittálnám a Társaságot. Minek okoznék kellemetlenséget? Legyen mindenki a maga helyén. Őszintén, becsületesen, osztatlanul, egészen. Mert: amit én igazságnak érzek: arra a Társaság kénytelen vétót mondani. (Egy példa: a jelen legnagyobb költőegyénisége: Földes Sándor. Ezt a hitemet mint a Társaság tagja nem hirdethetem feltétlenül... sokkal nagyobb a szakadék köztünk, hogy- seín ezt el tudnám hitetni.) Tehát: a közösség, a közös kapocs — nem egyugyanaz. Ores címnek pedig a tagság — udvariasság — semmi.
