Irodalmi Szemle, 1973
1973/9 - Rácz Olivér: A hegedű
Nincs is monoklija — futott át az agyán, s ettől furcsa módon eszébe jutott egy másik jelenet, amely a hajdani hazájában játszódott le néhány hónapja, amikor éppen ott hangversenyezett. De akkor az áldozat szemében volt a monokli, tört rá az emlékezés, és halványan, szomorúan elmosolyodott. Szegény Peterdi Péter! Szegény doktor Peterdi Péter, szegény monoklis Peterdi Péter, szegény, naiv, ostoba Petúr! Már nyolcadikban monoklit hordott: az egyik szeme abnormálisán rövidlátó volt. Monoklisan vonult be katonának, monoklisan harcolta végog az első világháborút, monoklisan kapta meg a kisezüstöt, a nagyezüstöt, aztán a signum laudist a kardokkal, a sebe- sülési érmet és a soronkívüli századosi előléptetését. És aztán — ez már akkor történt, amikor ő, talán egy fél évvel ezelőtt, annyi évi távoliét után, újra otthon, a régi hazájában hangversenyezett — monoklisan kapta meg a ,,Zsidó Munkaszolgálatra Kötelezett“ címzésű katonai behívóját is. Mire szegény, bolondos Peterdi Péter felöltötte a hajdani díszegyenruháját, kitűzte az összes kitüntetéseit, és kardosan, fiákeren bevonult a szögesdrótkerítéssel körülkerített zsidó munkatáborba. Amikor kiszállt a fiákerből, a kürtös díszjelet fújt, az őrség fegyverbe sorakozott, és a gutaütéses képű, köpcös, szadista táborparancsnok a gallérját gombolgatva rohant ki eléje az udvarra jelentést tenni. — Köszönöm, főhadnagy úr — csíptette a szemébe szegény, bolondos Peterdi Péter a monokliját, és hanyagul besétált a főhadnagy irodájába. — Köszönöm, főhadnagy úr, látom, minden a legnagyobb rendben van. De én nem ellenőrizni jöttem — mondta hanyagul —, valami ostoba félreértést jöttem tisztázni. — Ezzel átnyújtotta a behívóját. És a farkas, az ottani farkas-főhadnagy nem merte felhúzni az ínyét a fogairól, az otthoni farkas felpattant, vigyázzba vágta magát és elnézést kért. Aztán újra fegyverbe szólították az őrséget, és Peterdi Péter, a bolondos Peterdi Péter kardosan, monoklisan, peckesen kisétált a munkatáborből. A főhadnagy csak a távozása után kezdett tombolni és őrjöngeni — ó, egyenruha és kard csodálatos hatalma! —, s utána még három teljes hónapig tartott, amíg szegény, bolondos, naiv doktor Peterdi Péter zubbonyáról letépték a rangjelzést, a kitüntetéseket és a szeme gödrébe verték a monokliját. De ez a farkas itt hamarabb kivicsorította a fogait, ezzel a totem-állattal jó lesz vigyázni... — Mester — reccsent fel a hang a háta mögött követelőzően —, mit mondhatok tehát közvetlen parancsnokomnak, a városparancsnok őexcellenciájának? Louise akkor már hangosan zokogott, az asszony tenyerén véres nyomokat hagytak a tulajdon körmei. Mégis ő szólalt meg elsőnek. — Nincs válasz, őrnagy úr — mondta hűvösen. — Az uram nem szokott estélyeken muzsikálni! Az uram--------— A férfi visszafordult az ablaktól, és egy kézmozdulattal elhallgattatta. — Egy pillanat — mondta. — Mondja meg, őrnagy úr, a marsall őexcellenciájának, hogy még nem döntöttem. Mindenesetre még a délelőtt folyamán közlöm vele, eléggé diszponáltnak érzem-e magam, hogy felléphessek az estélyén. A tiszt habozni látszott, de aztán bólintott. — Közölni fogom üzenetét a marsallal — mondta. — És amennyiben úgy dönt, hogy eljön — amiben biztos vagyok —, szeretném átnyújtani önnek azoknak a műveknek a jegyzékét,amelyeket a marsall saját kezével írt össze az ön gazdag repertoárjából. A marsall hálás lenne, ha ezek közül a művek közül játszana néhányat, Mester. — A zsebébe nyúlt, összehajtogatott papírlapot vett elő, a férfi felé nyújtotta. De a férfi egy parancsoló kézmozdulattal megállította. — Ne fáradjon — mondta keményen. — A műsoromat magam szoktam összeállítani. Amennyiben úgy döntenék, hogy elmegyek a marsall estélyére, azt fogom játszani, ami nekem tetszik. A tiszt a homlokát ráncolta. — Ez nem fog tetszeni fölöttesemnek, a marsallnak — mondta fenyegetően, de aztán jobbnak látta kérésre fogni a dolgot: — Legalább pillantson bele, Mester. A marsall nem ragaszkodik az összes megjelölt műhöz. A jegyzéken feltüntetett első három darabot azonban feltétlenül szeretné hallani. — Ez már aztán igazán pimaszság — szólalt meg az asszony fojtottan. — Louise, kísérd ki a tiszt urat! Louise a kötényébe törülte a szemét, és viharosan kitárta az ajtót. A két géppisz- tolyos katona mozdulatlanul posztolt az ajtó két oldalán.
