Irodalmi Szemle, 1973

1973/9 - Rácz Olivér: A hegedű

tárgy van: te és a hegedű. Kár volt felhoznod. Téged nem fognak bántani — mondta rendíthetetlen nyugalommal. — De a hegedűdet elvihetik. Kár volt felhoznod.

A hegedű — tokba és külön ládába csomagolva — a bombázások idején a bombabiztos óvóhelyen külön páncélszekrényben állt.

— Kedvesem — mondta a férfi és szeretettel, gyöngéden végigsimított a hegedűn —, ha el akarják vinni, az óvóhelyről is elvihetik. De tulajdonképpen miért is vinnék el?

— Azért, mert értek, és azért, mert ez a hódítók bevett szokása és íratlan előjoga. A hódítók harácsolnak: azért hódítók.

— De bennünket nem hódítottak meg, bennünket csak legyőztek. Sőt, nem is győztek le: legyőzni csak azt lehet, aki védekezik. Minket egyszerűen lerohantak és megszálltak. De legyőzni és meghódítani sohasem fognak.

Az asszony visszafordult a tükörtől, a férfi vállára tette a kezét.

— Kedves tőled, hogy így érzel és így beszélsz — mondta. — Kedves vagy, amikor francia vagy. Néha franciásabb vagy, mint mi, született franciák.

— Nem vagyok francia — válaszolta a férfi annyi méltósággal, hogy az asszony önkéntelenül is elmosolyodott —, tudod, hogy nem vagyok francia. De ez az ország a hazám. Nekem ma minden meggyalázott, letiport, megszállott ország a hazám. Ami pedig a hegedűmet illeti — nos, ha el akarják vinni, összetöröm ... Ezen a hegedűn senki sem fog teuton harci indulókat fűrészelni.

Az asszony halkan felkacagott.

— Még nem tartunk ott — mondta megnyugtatóan. — Egyelőre még nem tartunk ott. És nem is attól félek, hogy holmi germán baka vet majd szemet a hegedűdre: a kis fosztogatók beérik majd az arannyal és az ezüsttel is. Én nem a kis tolvajoktól félek, kedvesem, hanem a gazdáiktól: a jól fésült, rendjelekkel felcicomázott, monok- lis, kardos gazemberektől féltelek ...

Ebben a pillanatban hallották meg a motorbúgást.

Az asszony mozdulatlanná merevedett. A férfi az ablakhoz lépett, fülelt.

— Gépkocsi — mondta aztán nyugodtan, de a hangja megremegett. — Most kanyarodott rá a szerpentinre. Katonai gépkocsi. No lám — mondta hősies mosollyal —, farkast emlegettünk, és már a kert alatt jár ...

Az asszony nem mozdult. A két karját görcsösen a két oldalához szorította, az ujjait feszesen szétterpesztette. A motorzúgás elviselhetetlenül felerősödött.

— Felénk tartanak — közölte a férfi, mintha valami sporteseményt vagy ünnepi felvonulást közvetítene, mindössze azzal a különbséggel, hogy a hangja teljesen szenvtelen maradt. Államférfiak, híres politikusok, közéleti személyiségek temetését szokták ilyen hangon közvetíteni. — Most kanyarodnak rá a kavicsos útra — mondta, és a hangjából most csendült ki első ízben a fájdalom egy elfojtott rezdülése, mert a ház magasan a domboldalon állt, és a kavicsos kocsifeljáró már a házhoz és kettőjük magánéletéhez tartozott.

A ház előtt fülsértőén megcsikordult a kavics; a motorzúgás, mintha elvágták volna, elhallgatott.

— Most szálltak ki — folytatta a férfi, de akkor már hallani lehetett a kocsi ajtajainak a csapkodását és csizmák kurta dobbanásait is. — Öten vannak. Négy katona és egy tiszt. Négy csikasz meg egy ordas farkas. Weerwolf. Összesen öten. No meg a gépkocsivezető, de az nem szállt ki. Géppisztollyal a mancsában ül a volán mögött — mondta csodálkozva —, ezeknek nincs jó eszük... Most nyomták meg a csengő gombját. Két géppisztolyos felsorakozott a tiszt mögé, ketten lövőállást foglaltak el a kerti kapu két oldalán. Ezeknek nincs jó eszük — mondta most már felháborodottan —, szegény Louise frászt kap az ijedtségtől, ha megpillantja őket. Kimegyek! .. .

— Nem mégy ki! — szólt rá ekkor az asszony erélyesen. — És gyere el az ablaktól. Semmi szükség rá, hogy meglássanak. Még azt hiszik, megijedtünk tőlük. Ülj le! Végy egy könyvet a kezedbe. Olvass! Louise majd beengedi őket.

A kerti kapu megcsikordult, aztán döngve kivágódott. Vezényszavak harsogtak, Louise felháborodott tiltakozása hallatszott. A többi már pillanatok alatt játszódott le. A folyosón sietős léptek dübörögtek végig, az ajtó előtt megálltak. Aztán kinyílt az ajtó, ős egy nagyon felzaklatott, nagyon felháborodott, nagyon harcias Louise lépett be a szobába. Sietve becsukta maga mögött az ajtót, aztán nekitámasztotta a hátát,