Irodalmi Szemle, 1973
1973/9 - Reisel, Vladimír: Két vers
Vladimír Reisel ez már nem álom Ügy érzem, kicsit négyfelé szakadtam, mert ilyen az ember néha. Sokmedrű folyó zeng alattam, s az élő habok hordaléka. Rossz vagyok kissé, áttetsző is olykor, kissé egyedül, mégis emberekkel, félig tajtékos szélvihar vonszol, gyakran sötét sarkok rejtenek el engem. Vak vagyok félig, kissé éleslátó, mintha gyémánt lennék, vagy tán szürke por, nyitott szemmel is félve botorkálok, őserdők fojtó illata sodor. Vének ránca s ifjak derűje arcomon, koldusbottal járom ékes palotám, mezítelen sorsom, bíbor a ruhám. Da lüktet fölöttem lángos csillagom. a halott katona Hanyatt zuhant, a karját szertedobta .. . Ott távol, anyám! Űzd el a látomást: kezem közt mintha csöpp játék ragyogna, a nap vörös palást. Mégsem a nap, véres hab ez a számon, mily furcsa most a vérem színe. Ráng a testem borongó pusztaságon, s rőt az alkony íve. Hadd szorítom még öklöm végső görcsbe, faggatva sápadt alvilágot! Nézz le anyám e megdermedt ökölre! így is bosszút állok. Dénes György fordításai Benjaminszon, Erik: Po moriam vokrug zemli (1970). Szovjetunió
