Irodalmi Szemle, 1973
1973/9 - Zalabai Zsigmond: Egy régi költő modernsége
Észak és dél és minden táj recseg, csontja, veleje fáj; a Világ Nyolc Őrzőjének, kik kiáltják: „rend mindenütt!“ most a szó ráforr torkukra; majd a menny ívén szétreped; harmadszor kezdik fennhangon s hangjuk remeg: „rend mindenütt“. S hogy Csokonai esetében egy prehisztorikus kultúra megidézése nem csupán véletlen, tanúskodjék arról még egy — a kultúrkörök határait Európán túlra, „China és India“ területére is kiterjesztő — részlet. Idézését már csak azért sem tartjuk mellőz- hetőnek, mert a Csokonaira is, Weöresre is érvényes személyiségfelíogás gyökerei, úgy véljük, ebben találhatók meg: „Bizonyos számok van, mondják, a lelkeknek, S egy kies planéta lakások ezeknek, S ha egy boldogságban vétkezni találnak, Számkivetés gyanánt e földre leszállnak. Itt a durva testet magokra öltözvén, Egy állatból másba sokáig költözvén, Végigtapasztalják e bú-baj világát, S elfelejtik első létek méltóságát. Ha egy testek meghal, poklokra hányatnak, És a fúriáknak kezekbe adatnak, Hol ha a kiszabott büntetést kiállják, Az istenek másik állatban próbálják, Most egy jó ifjúban, majd egy szép leányban, Kígyóban, kutyában, féregben, fácányban.“ Jellegzetes vonása a weöresi lírának, hogy benne — Csokonai szavát használva — „Bizonyos számok van( ...) a telkeknek“. S most nem a költészetnek arra a „logikájára“ gondolunk, amely megteremti egy életérzés ellentét is (mint például az életpárti Ady, aki „a halál rokonának“ vallja magát), hanem a lírai énnek arra a megsokszorozására, amely nem az ellentétekben („én“ — „anti-én“), hanem az egy- másmelletiségben, az „ének“ egyidejűségében létezik. Az egyéniség kivetítéseként felfogott — romantikus individualizmusban gyökerező — lírával szemben mindkettőjüknél egy sokalanyú költészetet találunk. Következik ez egyrészt abból, hogy — Csokonainál részben, Weöresnél csaknem teljes mértékben — verseik jó része nem az élménylíra gondolatmenetét, hanem az áttételességet követi, másrészt abból a már említett mítoszi ismeretből és anyagkezelésből, amely az egyetemességre törekvés folyományaként a személyiségfelfogásban is egyetemességre tör, s az univerzálisan megteremtett költői világot nem csupán egy, hanem több lírai alannyal népesíti be. S tegyük hozzá: avégett, hogy minél teljesebben fogják át a kort. Csokonaival kapcsolatban már rámutattunk arra, hogy a megosztott világok (feudalizmus, kapitalizmus) ideológiájának határán élt. Ez a megosztottság (szocializmus-kapitalizmus) Weöres korában is fönnáll, s különösen a költő fiatalkorában, a személyiséget döntően befolyásoló ifjúkorban váltották egymást drámai módon a történelmi események (imperialista indítékú világháború, 1917-es proletárforradalom, tanácsköztársaság, fehérterror stb.). S ha hozzászámítjuk mindehhez azt a hatalmassá duzzadt információáradatot, amely a XX. századi emberre zúdul, akkor látnunk kell, hogy Weöres, amikor lírai hősül nem egyetlen, hanem több alanyt választott, a korhangulat megragadásának a legcélszerűbb formája mellett döntött. S az átmeneti korok sajátosságai — pl. a személyiség elbizonytalanodása — hozhatták magukkal, hogy Csokonainál is „Bizonyos számok van (...) a lelkeknek“, s az „én“ határai olyannyira kitágultak, hogy helyet kaphattak benne a más-más lírai nyelvet beszélők, a különböző világszemléletűek is. íme egy —• hiperboláival, kozmikussá növesztett természeti képeivel, paralellizmusaival — a nép- költészetet (az Amerre én járok, még a fák is sírnakot) idéző részlet: „Az én lelkem sóhajtásaitól Reszket a fák levele, Melyeket itt mély panaszitól Lassú zúgással emele. —
