Irodalmi Szemle, 1973
1973/1 - HAGYOMÁNY - Lukáč, Emil Boleslav: Találkozásaink (A 70 éves Illyés Gyulának)
Emii Boleslav Lukáč találkozásaink A hetvenéves Illyés Gyulának Fél évszázada ismerjük egymást, barátságunk — két költő, két ember rokonszenve — visszanyúlik a legendásan szila] Ifjúkorba, méghozzá a Párizsban együtt töltött „aranjuezi szép napok“ világába; azóta is időről időre találkozunk — ez adja rá a jogot, ez teszi kötelességemmé, hogy fcöszöntsem Illyés Gyulát nevezetes évfordulója alkalmából. Egy szlovák és egy magyar fiatalember véletlenül — ha van egyáltalán véletlen — egymásra találnak a távoli nagyvárosban, ahol mindegyikük a maga módján beleveti magát a francia kulturális 'és művészi élet —- s főképp Illyés esetében —, a közélet csillogó forgatagába. A vándorútra indulás ösztönzője mindegyiküknél más egy kicsit. Én két évvel idősebb voltam, és zsebemben az oklevél; engem az irodalom utáni vágy s a világlátás láza hajtott Párizsba. A csehszlovák iskolaügyi minisztérium külön ösztöndíjával kerültem ki, s így egyike voltam az első szlovák fiataloknak, akik Párizsban tanultak a Sorbonne-on (velem együtt ott volt az ismert történész, Daniel Rapant, s két későbbi nagykövetünk, dr. Ivan Horváth és dr. Ján Spišiak), s akkor már első verses kötetem is megjelent. Az életrajzokból úgy tudom, Illyés Gyula költő barátomat az enyémmel azonos indítékokon kívül még egyéb okok is késztették rá, hogy Párizsba menjen: félig-meddig egzulánsnak számított, tehát izgalmasabb, gazdagabban árnyalt, mélyebbről fakadó, sürgetőbb indítékai is voltak. Természetesen eltérő társadalmi és történelmi háttérre nézhettünk vissza. Egyikünknek katarzist jelentett az, ami a másiknak kataklizmát. De már akkor és ott megmutatkoztak az összekötő kapcsok is, amelyek a születéssel, származással determinált, élesen elhatárolt szociális beállítottságban s Illyés esetében a határozott forradalmi gyakorlatban is gyökereztek. (Tudomásom szerint Illyés szolgált a magyar Vörös Hadseregben, míg én akkor Csak a főisíkolai hallgatók szociáldemokrata körének voltam tagja.) Különös körülmények közt találkoztunk. Illyés beszél is erről; a párizsi éveit megörökítő hatalmas arányú körkép, a Hunok Párizsban című könyve beszámol az esetről, ha engem személy szerint nem említ is. A művelt világ a nagy magyar költő, Petőfi Sándor születésének századik évfordulóját ünnepelte. Franciaországban is figyelemre méltatták ezt az évfordulót, hiszen annak idején Victor Hugo is írt verset Petőfihez, mint a világszabadságért síkra szálló költőhöz. Hogy, hogy nem — ezt Illyés nálam jobban tudja —, a Sorbonne-on (ahol rendes hallgatóként tanultam, s alighanem Illyéssel együtt halgattam StroWský, Raynaud és Hazard professzor előadásait a francia romantikáról) Petőfi emlékünnepélyt rendeztek. hagyomány
