Irodalmi Szemle, 1973

1973/8 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: Égig táncol a nóta (Tóth Elemér: Csillagrózsa)

gyermeki fantázia tárgyakat összemosó erejének szép bizonyítéka: „A cseresznyefa / piros fülbevalókat / érlel. / Odamegyek, / és megrakom magam / cseresznyével. / Ámulnak majd a népek, / ha látják, / hogy a cseresznye- fának / szeme, / szája, / füle, / orra van, / és hogy lépked.“ S így teremti meg a róka — istráng asszociáció a „ró ka-ló“ („ló-róka“?) képzetét az alábbi sorokban: „Róka jár a réten / a hold ezüstjében. / Megfogom, / meglátod, / kötök rá / istrángot.“ (Farkas és róka). Csak pszichológus tudna rá választ adni, hogy vajon a gyermeklogika milyen törvényei lökik a tapasztalati világ határain túlra, a mesébe, a fantasztikumba a Tréfás kiolvasó alábbi képeit: „Fecske- farkú denevér“, „Sárkányfejű vadliba“, „Pisze orrú gólya“. Vajon mi munkál emögött? A világgal ismerkedő gyermek gondolkodása, melynek számára semmi sem egylényegű, semmi sem egyedi, mert az újonnan megismertben fölfedezi a már ismertet, a már látottat. Analógia

— ez a gyermek tapasztalatszerzésének és gondolkodásának a vezérlő eleme, s ehhez az elvhez igazodnak a Csillag- rózsa verseinek a legsikerültebb metaforái is.

Az analógia nemcsak a világgal, a tárgyakkal, hanem a nyelvvel való Ismerkedésnek is az egyik irányítója. Kosztolányi Dezső írja: „Minden gyermek született szófacsaró, versfaragó és költő. (...) Tereljük rá figyelmét arra, ami a költészet veleje, vagyis a formára, erre a kézzelfogható csodára, a szerkezet arányaira, a mérték hullámzására, a rímek boszorkányos bújósdijára.“ Az analógia hozza magával, hogy a kisgyermek nagy előszeretettel használja az ardő-berdő stb. típusú ikerszókat, a vegyes hangrendű hangutánzó szavakat (piff-puff), s az analógia — a ritmus arányosága — készteti arra is, hogy versmondás közben hagyja magát sodortatni a dallamtól, mint mondani szokás: „énekel“. A nyelvzene iránti fogékonyság eleve megköveteli, hogy a gyermekvers — ritmus, rím, szójáték, alliteráció, paralelizmus stb. révén — valamiképp dallamos, telt zengésű vagy éppen játékosan friss, poliritmikus legyen. A tavaly és idén megjelent négy gyermekvers-kötetünk közül Tóth Elemérében találjuk a legváltozatosabb ritmikát: „Ugrik jobbra, / ugrik balra, / leszakadt a / csizma sarka.“ (Ugrőstánc); „Van nekem

paripám /.csillagos, / nem eszik az szénát, / se zabot“. (Paripám); „Kicsi kúthoz jártak / hordók, korsók, kádak.“ (Rövid mese); „Vau, vau / habaró, / sódarfa, / takaró / ki az úr / a háznál?" (Ki az úr a háznál); „Átszaladtam a szomszédba, / utánam futóit a létra.“ (Lódító vers); „Megy a kocsi, / le is út, / előte fut három csacsi, / le is út, fel is út“. (Megy a kocsi). S végül egy ritmusvariációs telitalálat:

Dani, Dani, dongó, három boroshordó.

Három kislány, barna, arcuk piros alma.

Három kislány, szőke, mennek esküvőre.

Dani, Dani, dongó, három boros- hordó, mind üresen kong, ó.

De nemcsak a ritmus változatosságára érdemes figyelni. A gyermekversekben éppen a ritmus megőrzése végett — sok a „metakommunikáció“, azaz a hangutánzó (vagy szófacsarással létrehozott hangutánzó jellegű) szó. Kevésbé sikerült versekben ezek rendszerint kilógnak a szöveg egészéből, nagyon is érezni töltelék jellegüket. Tóth Elemér költeményeiben ezek a szavak rendszerint a helyükön vannak, funkciót töltenek be. Az alábbi részletben hangulatkeltő és -fokozó szerepük van: „A fonóba, fonóba, / égig táncol a nóta, / sodorintom, dom, dom.“ (Égig táncol a nóta). A Kalapfürdő indulatszó-ismétlései pedig az enyhe rosszallástól a dühig terjedő érzelmi skálán mozognak: „Irgum-burgum kalapja, ej, ej, ej, / berepült a patakba, hej, hej, hej, / szalad érte a gazda, úgy, úgy, úgy, / csupa méreg az arca, húj, húj, húj.“ (Érdemes fölfigyelni itt az ugyancsak funkciós hangszimbolikára is!) Hasonlóképpen érzékeltetik a duda és síp mély, illetőleg magas hangját a Bál mély és magas hangú rímei és hangutánzó szói: „Zum, zum, / szól a duda, / sose harap / meg a kutya. // Zim, zim, / szól a síp, / gondolj rám, / ha bolha csíp.“

Folytathatnánk a sort a Piros kémény „illári, haj-hó, pöff“ gondolatritmusán