Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - FIGYELŐ - S. Karsai Katalin: Vozári Dezső: Varázslat nélkül
át egészen A kutya mosolyt keltő, groteszk „— uhu, uhu —“ rímjeiig, de az értékek érzékeltetésére talán ennyi is elég. Idézhetnénk persze egy-két ellenpéldát is, így a talán túl hosszúra nyújtott és a végén ellaposodó Három Danit, az Október 1 harmadik versszakának képzavarát (ha a kedv valóban „lyukas fazék“, akkor mint szilárd test semmiképpen sem „csorog“!) stb. A Csillagrózsa — a kevés kivetnivaló és a jóval több érték révén — nehezen alakuló-formálódó gyermekköltészetünk eddigi legjobb — s így minden bizonnyal továbblépésre ösztönző — teljesítménye. A Turcsan László hangulatos-szellemes illusztrációival megjelentetett könyvecskét nyugodtan ajánlhatjuk a szülők, a nevelők és a legifjabb olvasóink figyelmébe. Zalabai Zsigmond Vozári Dezső: Varázslat nélkül (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972.) Forbáth Imre és Győry Dezső verseinek újrakiadása után íme megjelent Vozári Dezsőnek, az „elsővirágzás“ harmadik legmarkánsabb alakjának versválogatása is. Míg Forbáth Imre annak idején a szocialista avantgardizmus híveként jelentkezett, s az antimilitarizmus és a munkásmozgalom harcosa lett, a polgári származású Győry Desző a kisebbségi magyar messianizmus hirdető- jeként lépett fel és sok ellentmondás után eljutott a nemzet — parasztság és munkásság ideájához, addig Vozári már első kötetében is a modern, vívódó polgár lelkivilágát, szociális körülményeit ábrázolta. Verseiben a város ritmusa lüktetett és lüktet. „Habét sua fáta libelli! A jeles Teren- tianus Maurusnak ez a mondása Vozári Dezső könyveire is pontosan ráillik. Verseskötetei könyvészeti ritkaságok“ — írja a kötet előszavában Sándor László. Pedig Vozárinak 16 éves korától nemegy kötete jelent meg. Az Őszi köszöntő, a Fekete zászló, az Éjfél után vagy a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság 1935. évi nagydíjával jutalmazott Szebb a sziréna című kötetek bizonyítják, hogy Vozári nem az ösztönösen fel-fellobbanó, hanem a szívós, örökké izzó költő közé tartozott. A 16 éves korában megjelent mindent- váró, csodákat hívó szentimentális verseitől eltávolodik és következő két kötetében (Fekete zászló, 1921, Éjfél után 1922) már felrajzolódik a költő egyéni túlzottan tudatos formálása, kidolgozottsága persze még a nyugatosok hatását tükrözi. Az 1935-ben megjelent Szebb a sziréna c. verseskötet azonban már a teljesen sajátos kifejezés és a tartalom szoros egységét mutatja. A forma — a Vozárira annyira jellemző groteszk és irónia — merészen, „varázslat nélkül“ kötődik az átélt és feldolgozott realitáshoz. A Varázslat nélkül című gyűjteményes kötet az Elsüllyedt világ, ígér až éj, Vihar előtt, Tovább ciklusokból fi 11 A kötetet — mottóként — a Van lobogód című, felszabadult, erőtől és „jóreménytől“ áradó vers vezeti be. Pedig ez a vers Vozári Dezső költészetében nem tipikus! Első kötetei kapcsán — talán nem is alaptalanul — -cinizmussal, kiábrándultsággal vádolták a költőt. Szerintem találóbbak lennének, különösen a későbbi Vozárira, a „groteszk“ és az „ironikus“ jelzők. A Szebb a sziréna versei és az utána írottak már erőteljesen szembeszegültek a puszta cinizmus és nihil vádjával. Igaz, Vozári gyakran gúnnyal néz s válaszol a körülményekre. A kankalinról és a holdsugárról nyafogni jobb lett volna tán valóban, hullahegyeken lépve énekelni a halhatatlan megdicsőült lelket. (Előhang egy verseskötethez) Hűvös is ez a líra: a mondanivaló tömör, szűkszavú, határozott. (Kaland, Az utolsó konflis, Több vagyok). Néha azonban vagányként kurjogat a város, s a civilizáció sűrűjében a csendes beletörődés és az idillinek festett vidéki kúriák ellen lázit: ... Kihajtja szirmait a világ, mint liliom, rózsa; nem rózsa, nem liliom, a benzin, a por, az olaj vegyült ősze illatoddá, civilizáció! (Az éneklő város)
