Irodalmi Szemle, 1973

1973/8 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág, VIII.

görénycsapda: csapőajtós faláda;

egyszerű, sima citera, szakadt húrokkal;

csép nyele: a „hadarója“ elveszett, jobbágykori szerszám és néha fegyver, mi már csak babot, borsót vagy rozsot csépeltünk vele, rozsot azért, mert a szalmájára szükség volt zsúpkötélnek, és a cséplőgép összetörte volna;

kendertörő szék: derékmagasságú, keskeny és masszív állvány, közepén szögletes bevágással, a kiáztatott és megszárított kenderkévéket ráfektették és a vágásban fokozatosan öszetörték, „megtörték“;

répaáső: erős, hegyes, kétágú acélvilla, jobb oldalt a láb számára nyomóvassal;

nagyfogú fagereblye: cséplés után a szérűn bab-, borsó-, vagy lencseszalmát gereblyéztek vele;

nagyfogú fogas: az istálló falára volt felerősítve, a lószerszámok lógtak rajta, a hámok, a kantárok, a gyeplők és az abrakos tarisznyák;

facsiga: kukoricafosztás után a kukoricakoszorúkat a segítségével húzták fel kötélen a padlásra;

favilla: a takarmányt forgatták, rakták petrencébe, „adogatták“ a szekérre és a kazalra vele;

faeke: ezzel még valamelyik dédapám szánthatott, és évszázadunkban már azzal az elgondolással hever a padláson, hogy soha nem lesz használatban, de eldobni kár volna;

szigony: hosszúnyelű, horgasélű acélszerszám, csukákra halásztunk vele az Öreg- Perec-árokban;

leventepuska: majdnem katonafegyver, vagyis csak utánzat, fegyverfogásra és tisztelgésre oktattak vele egy emberöltővel ezelőtt.

Az öreg padlást ujjnyi vastagon fedi a por, évtizedes rongycsomók, széna- és babszár- maradványok, durva szövésű csóványzsákok és egyéb olyan haszontalanságok hevernek szanaszét pókhálóval borítva, amelyeknek valamikor fontos szerepük volt az életünkben. Ma már nem hogy komoly szerepre, de még statisztálásra is alkalmatlanok. Felkutathatnék itt még egyéb használati tárgyakat is, de ennyi is elég ahhoz, hogy a halott múlt emlékét és valóságát felidézzük. Nincs már rá szükségünk, s ha mégis fölelevenítjük és foglalkozunk vele, azért tesszük, mert ezekkel a régi rekvizitumokkal kapcsolatban könnyebben felismerjük a mai fejlődés jellegét és lényegét. A múlt tárgyai — termelő- és munkaeszközei — kivétel nélkül a kétkezi munka igényeihez alkalmazkodnak, a paraszti munkának ahhoz az ősi és hagyományos gyakorlatához, hogy a kézi munka a legolcsóbb és a legkifizetődőbb, mert az ember él, tevékenykedik, és azért él, hogy dolgozzon, s amíg él, a munkájára van ideje elég. Az idő arra való, hogy állandóan hasznos munkára használjuk föl. Ha a mezőn nincs munka vagy az időjárás miatt nem lehet dolgozni, akkor otthon, a „szárazon“ kell tevékenykedni: faragni, kötelet verni, fát vágni, fonni, vásznat szőni, a mában is a holnapra gondolva állandóan tenni — teremteni. A parasztember sosem takarékoskodott a munkára fordított idővel, mert élete célja és értelme a munka volt, és azt is tudta, hogy amit maga megtesz, elvégez vagy előállít, arra nem kell pénzt kiadnia. Ezért is igyekezett mindent előállítani és a saját kezével megteremteni, amire az életvitelhez szüksége volt.

A falu műszaki — civilizációs — forradalma, amelyet a traktor és a villamosítás tett lehetővé, a paraszti munkaforma és erkölcs terén éppen ennek a hagyományos gondolkozásmódnak a változását hozta magával, mert megteremtette az igényt és annak elérési módját is; lehetővé tette: könnyebben és rövidebb idő alatt elvégezni azt a munkát, amit az embernek el kell végeznie ahhoz, hogy megéljen.

Irodalmunknak, általában a szocialista irodalmaknak egy korszakában a „jó“ faluregény egyik főhőse a traktoros, illetve maga a gép, a traktor volt. Romantikus hős volt ez a traktoros a gépével együtt, annyi év és tapasztalás után ma már megállapíthatjuk, hogy nem is annyira a romantikát kellett volna benne észrevennünk, mint inkább a traktor reális gazdasági értékét és életmódformáló erejét. S ha életmód- formálásáról beszélünk, mégcsak nem is a traktoros személyes életvisznoyainak az alakulására gondolunk, hanem azoknak a szövetkezeti tagoknak az életmódjára, akiket a gép felszabadított a kétkézi munka neheze alól. A traktor volt az a csodálatos erőforrás, amely lehetővé tette az összes fogatos munkák és nagyon sok kétkezi munka