Irodalmi Szemle, 1973

1973/8 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág, VIII.

udvarról, esetleg ha eladhatták a vándor toll-, rongy- és vaskereskedőnek. Idegen gondolat volt a parasztember számára, hogy eldobjon vagy megsemmisítsen valamit, aminek az ő számára gyakorlati értéke volt s talán még lehet is. Érdemes fölmenni a padlásra is, mert az említett szokás itt valóban kész múzeumot rendezett be a régi világ hasznavehetetlenné és fölöslegessé vált tárgyaiból. A padlás is kétféle már: új és öreg. A házunk átépített és így korszerűvé tett első része fölött a mennyezetet is megemelték és a tetőszerkezetet kijavították, s itt újnak tűnik föl, mert rendezett és tiszta a padlás. Az istállók és a kamrák fölött azonban a hátsó rész még a régi poros, pókhálós és kissé megroggyant padlás, egérlyukaival, jellegzetes száraz, poros levegőjével és rendetlenségével. Mintha korunk kettős tudata — múlt és jelen közös valósága — még egy falusi ház padlásának a lényegében is jelen volna; életünk minden pillanatában ott kísért az elhaló öreg és a születő új, létünk dialektikája.

Létrán mászom föl a padlásra, azon a nyíláson, amelyen valamikor a takarmányt és a kukoricát rakták föl, s ahogy végigmegyek az öreg padlásrészen, átlépve a földre fektetett keresztgerendákat, és porfelhőket eregető lim lom halmokba kotorok bele, nézelődve és emlékezve, a következő használati tárgyakat találom meg:

2 darab barnapiros csecseskorsó, zöld „csüccsel“ és díszítéssel; ezekben hordták a kaszások, kapások és aratók a mezőre a vizet, és ma már annyira a múltéi, hogy még a pozsonyi ószeresek kirakataiban is felbukkannak — rozsdás vasalók társaságában — darabonként 100—200 koronáért;

egy csizmahúzó kutya vagy fakutya; kétlábú, ferdén meredő szerkezet, dédapáink s még apáink is ezen húzták le átnedvesedett és megdagadt lábbelijüket, az egyik csizma talpával ráléptek a „kutya“ ferde hátára, a másik csizma sarkát nekifeszítették a patkó alakú kivágás — pofa — élének, és kihúzták belőle a lábukat (talán erről a szerkezetről vették az ötletet az ismert mondás népi szerzői: Nevet, mint a fakutya;);

2 darab tejesköcsög, vagy ahogyan nálunk mondják: kecsege; tejet tettek el benne a pincegádorban, kamrában, egyszóval a hűvösön, „megaludni“, tejfelnek, túrónak, vajnak előkészíteni. (Hol van már a „kecsegefa“ is, az oszlopon nyugvó, sündisznó- szerű köcsögtartó?);

egy nagy égetett agyag lekvárosfazék, fekete és dísztelen, a benne eltett szilvalekvár (jó szilvatermések éveiben főzték, nagy rézüstben rotyogott a „cibere“, s az asszonyok a ciberekeverővel kavargatták, hogy oda ne égjen) évekig eltartott és változatosabbá tette a parasztkonyhát (túrós-mákos didelle, illetve derelye, keltgombóc, lekvároskalács készült vele);

2 darab rokka (nálunk: ropka): nagyanyám és anyám orsó helyett inkább rokkával fontak, szaporábban ment vele, jobb kezük ujjai nem fáradtak el az orsópörgetésben, lábuk fürgén taposta a pedált;

3 darab guzsaly: egy sima és két rovátkákkal díszített, talpfájuk a sok használattól kifényesedett és megkopott;

bőrrel bevont, rúgós szekérülés: apám ezt tette fel a szekérre, a szekérdeszka helyett, amikor Lévába mentünk, pokróccal letakarva jó puha ülés esett rajta, mert rúgózott;

kötélverő szekrény és tárcsák: nagyapám még maga verte a szántógyeplőt, a szalmahordó kötelet és a kútkötelet, kenderkócból otthon sodort kóczsinórral, s hogy erősebb legyen, egy lószőrből sodort szálat is belefont;

héhő: más nevén gereben, markolónyílással ellátott falap, a közepén félarasznyi tfihegyes acélfogak köralakban elhelyezve, ezzel fésülték ki — héhőzték ki — az áztatás után megszárított és megtilolt — megtört — kenderből a pozdorját (törmeléket);

2 darab juhbélyegző D] (nagyapám) és DGy (apám) betűkkel: tavasszal a frissen nyírt juhokat ezekkel a forró szurokba mártott bélyegzőkkel jelölték meg, hogy meg lehessen különböztetni őket a nyájban;

mosófa: hengeres fogójú, lapos fa, az asszonyok ezzel csapdosták, sulykolták a fehérneműt nagymosáskor a Patakban vagy a Perecben;

nyüstök (nyistek): a szövőszék (szátva) felszereléséhez tartoztak a fonalakat elválasztó és rendező sűrű bordástestek;

gombolyító: forgó szerkezet, amelyről a kenderfonalat gombolyították, vagy a motol- lára vitték át;