Irodalmi Szemle, 1973

1973/8 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág, VIII.

kombájn, egy szőlészeti traktor, 2 darab SPT teherautó, egy trambusz és egy Moszkvics személykocsi. A keresetek magasak, általános a 2000 koronás és nem ritka a 3000 koronás havi fizetés. A nemzetgazdaságban való új helyzete és az ipari jellegű munka- módszerek bevezetése folytán a paraszti munka társadalmi értéke — így természetszerűleg a jutalmazása is — jelentősen megnövekedett, s ez magával hozta a munkához és annak jutalmazásához — eredményéhez — való új viszonyt, mely a régi paraszti beletörődést elhagyva az öntudatos szocialista munkás mentalitása felé közeledik. A tagoknak évi fizetett szabadság jár és családi pótlékot kapnak, az öregek nyugdíjjogosultak. A munkafolyamat üzemszerű és kihagyásmentes, és az emberek keresetigényét kielégíti. Aránylag sokat keresnek, és elégedetlen saját magával, aki valamilyen okból nem dolgozhatott annyit,hogy megkapja a megszokott összeget, amely megállapodott igényeinek kielégítéséhez szükséges. Igényes lett a parasztvilág, nem kuporgat már földre, állatra, hanem megszerzi és kiadja a pénzt. Mindet mégsem tudja elkölteni, gyakran nincs már mire, növekvő vásárlóerejével nem nőnek arányosan a szükségletei és kulturális igényei, és a pénz betétkönyvre írva a takarékba kerül. Nem hiányzik ma a pénz a dolgos parasztcsaládban, mert munkával biztosan megkereshető, ezért, mint anyám mondja, „töri is a nép magát..

4. Technikai forradalom

1943-ban Neumann fegyverneki zsidó bérlő és földbirtokos, több major tulajdonosa kiárusította a gazdasági felszerelése egy részét és a gépeit. Nem tudom, mennyit adott el belőle — faja nagy tragédiájának igyekezvén elébevágni —, apám, B. I. bátyámmal közösen vett tőle egy aratógépet 2000 pengőért. A gép — Fr. Melicher gyártmánya — jó állapotban volt, kattogó kaszája nyomán széles pléhasztalra dőlt a levágott gabona, „markokban“ söpörte a sima tarlóra; mindenki megcsodálta, hogy milyen egyforma markokat rak a gép. Végigment a búzatáblán, és széles rendben szép, egyenletes markok maradtak utána, húsz kaszás sem bírt volna vele versenyre kelni; csak „kötni“ kellett utána, és félkeresztekbe rakni a kévéket. Az első aratásra ma is emlékszem, a gépet a Hosszúdűlőben próbálta ki apám. Csupa ideg- és izomerő lovaink — a Fecske és a Madár — gyanakodva nézték az égnek meredő, sokfogú, sárga villákat. Aztán apám kezébe vette a gyeplőt, és a gép megindult a nyomukban, de szemellenzőjük nem nyugtatta meg a lovakat, az őket követő csörömpölésre, kattogásra vissza-vissza- tekingettek, és látták a nagy ívben forgó, szabályosan lecsapó, elforduló, majd fölemelkedő villákat, féltek tőlük, apám alig bírta őket féken tartani. Erős barna karján vastagon dudorodtak az erek, ahogy szorosan tartotta a gyeplőt és a lovakra kényszerítette akaratát, de a hosszú búzatáblát néhány óra alatt learatták, az aratók fél nap alatt felkötötték, keresztbe rakták; kézikaszával aratva a régi módon két napig is megtartott volna nekik a Hosszú-dűlő learatása.

Halán két nyáron segített az aratásban a gép, aztán nyugalomba vonult: nem volt mit belefogni a háború után, meg aratnia sem lett volna mit, mert a határ gyomot és kórót termett évekig. A háborúból a faluban maradt „hadilovak“ sem bírták volna elhúzni. Neumann majorosnál villásszarvú, erős magyar ökrök húzták, nálunk meg Fecske és a Madár, akik valahol a háború országútján maradtak, de hol voltak a negyvenes évek második felében hozzájuk hasonló szívós és erős lovak? Az aratógép, a modern technika vívmánya évekig a kerti diófa alatt rozsdásodott. Abban az időben, amikor apámék megvették, a paraszti gondolkodás előrelépésének és az egyhelyben topogó paraszttechnika korszerűsödésének az eredője volt, a falu műszaki forradalmának első hírnöke. De aztán a bekövetkező események és külső körülmények kikapcsolták az életfolyamatból, és léte csak később, apámnak a szövetkezetbe való belépése után nyert újra értelmet: traktor után akasztották, kendert arattak vele, és ... összetörték. Annyira tönkrement, hogy nem fizetődött ki megjavíttatni, talán pótalkatrészt sem kaptak hozzá, új kaszát, mert az törött el. S ezzel a gép léte megszűnt, gyakorlatilag elértéktelenedett. A diófa alá került vissza, majd amikor a diófa kiszáradt és a szérűt felszántották, az összedőlt pajta kőrakásai mellett kapott helyet a szabad ég alatt, bőven rozsdásodott, az esők és hóesések korróziós „szúja“ szorgalmasan legelt vastestén. Gyerekkorom járgányát juttatta mindig az eszembe. Az első világháború idején járgánnyal csépeltek: két pár ló járt körbe-körbe egy fogaskerékkoszorút