Irodalmi Szemle, 1973

1973/8 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág, VIII.

Családunk anyagi gyarapodása az ötvenes évek második felében kezdődött, amikor apám takarmányozó lett a „telepen“. Ez a foglalkozás állandó munkát és kötött számú munkaegységet jelentett számára. Természetesen igénybe is vette őt, mert napról napra állandóan mennie kellett a lovaival és szekerével akkor is, ha hó hullott vagy eső esett, szelek söpörték végig a tájat vagy csikorgó fagy dermesztette a szántásokat, s a szekerezők borostáira, bajszára dér rakódott, zúzmara fagyott. Az állatoknak enniük kellett, és a takarmányozóknak Ítéletidőben is be kellett fogniuk a lovaikat. Az öcsém munkalehetőségeiben is hasonló változás állt be: 1958-ban traktoros lett, és egész éven át napi két munkaegységet keresett (évente 720 munkaegységet). A kötött munkaegységek és az állandó, biztos kereset jelentőségét még csak emelte az 1958—59-es év bő termése, amikor apám és Ernő jelentős mennyiségű „naturáliát“, vagyos természetbeni juttatást (70 métermázsánál is többet) kapott, aminek nagy részét értékesítették. A nehéz és problémás kezdeti évek után aránylag rövid időn belül és egyszerre jött a gazdasági helyzet gyors javulása: a jó termés lehetővé tette a szövetkezetnek, hogy rendezze adósságait, megszilárdítsa hitelképességét, sőt osztalékot is adjon a tagságnak, munkaegységenként 5 koronát. Még lényegesebb volt azonban, hogy a munkaegységek előlegül kifizetett értékét is emelni lehetett előbb

11, majd 16 koronára. S a család szempontjából még egy esemény: Ernő megnősült, és Irén, a felesége új munkaerőt jelentett a családi közösségben; ő először a kertészetben dolgozott, majd baromfigondozó, később pedig sertésetető lett.

Szólnom kell itt arról a megfigyelésről, amely a szövetkezeti munkaformának és a családi összetartozásnak a viszonyára, tehát a család gazdasági-egység jellegére vonatkozik: a mezőgazdasági termelési mód közös formája támogatja a családközösség kohézióját és lehetővé teszi, hogy a család tagjai is mintegy „közös“ gazdálkodást folytassanak. Az ipari termelési mód és ez ezzel együtt járó városi életforma az önálló munkát végző és kereső fiatalokat a családtól való elszakadásra, korai házasság- kötésre és lakásszerzésre, tehát új család létrehozására ösztönzi. Ezzel szemben a szövetkezeti falu összetételét továbbra is a család szilárd helyzete és összetartásának ténye jellemzi. Lakásprobléma persze itt is adódik a fiatalok összeházasodásával, de úgy oldódik meg — legalább is házasságuk első évtizedében —, hogy együtt maradnak valamelyik szülővel, és arra törekszenek, hogy bővítsék és korszerűsítsék a régi parasztházakat. Állandóan javuló anyagi helyzetükben — a munkaegységre kifizetett előleg közben 28 koronára emelkedett — apámék is ezt tették: megemelték a háztetőt, hogy a szobák magasabbak legyenek, tágasabbra építették a szobákat, új mennyezetet, deszkapadlót és új ablakokat készítettek, cementlapos konyhát, spájzot és fürdőszobát, s a lakást kifestették. Éveket vett igénybe az építkezés, mert részben az anyagbeszerzés lehetőségeitől, részben a szakmunkások időbeosztásától, s természetesen a munkaszezontól és az ezzel összefüggő szabadidőtől függött az irama. Néhány munkát egyenesen Ernő végzett el — padló- és cementlaplerakást a szobákban és a konyhában —, sok utánajárás volt az anyag után Lévára, Zselízre, de az évek során a kisablakos hosszú, fehér parasztház, ahol születtem, a felismerhetetlenségig megváltozott. A „falalja“ döngölt talajának helyére betonhambit került, az időjárás fogaitól mart, barna deszkakaput zöld vaskapuk váltották fel. Vizet sem kellett már húzni a kerekeskútból, csapokból csorog. De nemcsak a mi házunk változott meg, hanem az egész falu és az utcakép évről évre fiatalodott, ahol fiatalok éltek, ott korszerű formák és ízléses pasztellszínek uralkodtak el, csak a magukra maradt öregek házai vénültek elszórtan az általános megújulásban.

Vajúdva születik az új parasztmentalitás és életforma, de a régi már legyőzve hever. A munkamódszerbeli és gondolkodásbeli változások lényegét a gazdasági alap gyökeres változása támasztja alá. Ma a falum szövetkezete — jól megszervezett és biztos alapokon nyugvó nagygazdaság. Sokrétű termelői tevékenysége folytán állandó munka- alkalmat és szilárd anyagi alapokat nyújt a tagság életszínvonalának korszerűsödéséhez és növekedéséhez. A növénytermesztés (gabona, kukorica, cukorrépa, ipari növények) és az állattenyésztés (szarvasmarha, sertés, baromfi) mellett kertészete és szőlészete van. Termelőerejét az emberi összetevő mellett elsősorban erős és színvonalas gépparkja biztosítja. Huszonegy traktora van: 4 darab lánctalpas DT vontató, 3 könnyű és 4 nehéz típusú Zetor-Major, 6 darab Zetor Super, egy román gyártmányú Universal és két keletnémet gyártmányú, 90 lóerős vontató. Ezenkívül 2 új keletnémet