Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág, VIII.
kitisztította, félmázsánként zsákokba mérte, szekérre rakta és bevitte Lévába a gabonakereskedőhöz. Ragyogó őszi idő volt, én is ott ültem az öcsémmel a szekéren, anyám mellettünk a zsákok tetején; bevásárolni mentünk, téliruhát, lábbelit, fehérneműt. De ha apám még jó üzletet is csinált — a búzáját elfogadták elsőosztályúnak —, játékot meg könyvet is kaptunk biztosan. Cukrot meg kávés csokoládét mindenképpen. Ám a búzát meg a sörárpát csak addig lehetett eladogatni, amíg a hombárban tartott, aztán még ősszel a cukorrépát, néha egy üszőborjút vagy nyolchetes bikaborjút, ritkábban tehenet, lovat, aztán még mákot, ha jő idő volt rá, heremagot, amikor szép volt az első kaszálás, de ezek az üzletkötések rendszertelenek, majdnem alkalomszerűek voltak, amiből a parasztgondolkodás számára az következett, hogy munka ugyan állandóan van, de a pénzre várni kell, ezért okos dolog, szinte már kötelesség takarékoskodni vele. A falusi hétköznapok munkagyakorlatában pedig az elvégzett munka jellege és mennyisége nem kapcsolódott annak konkrét értékéhez — esetleg a napszámok esetében, de már a részesaratási megállapodások is más logika szerint történtek —, és a munkaélményt legfeljebb a fáradtság érzete vagy az elvégzett munka tudata fölötti jóérzés jelentette. A szövetkezeti gazdálkodás és közös munkaforma a paraszti munka értékének differenciálását és általános emelését azzal kezdte, hogy a tagságot napi munkájának, illetve teljesítményének a számontartására és kiértékelésére tanította. Erre két okból is szüksége volt az új termelési módra térő parasztvilágnak: 1. ezáltal vált lehetővé (normázás, munkaegység) a közös termelés megszervezése és a gazdálkodási feladatok tervezése; 2. a munka értékét illetően kimozdította a paraszti tudatot évszázados elmaradott" ságából és ösztönösségéből s lehetővé tette, hogy a munkatermékekkel ős teljesítményekkel kapcsolatos közgondolkodás szocialista irányba, vagyis a modern termelési mőd megkövetelte irányba fejlődjön. (Csak olyan dolgozókkal lehet korszerűen termelni, akik tisztában vannak az elvégzendő munka relatív értékével, a jutalmazás módjával és a kereseti lehetőségeket szabályozó mennyiségi viszonnyal teljesítmény és jutalmazás között.) A folyamat kezdetéért vissza kell térnünk a szövetkezet megalakulásáig. Apám 1951 őszén lépett be a szövetkezetbe. A dokumentum, amely támpontokat ad, egy kopott jegyzetfüzet, apám nevével és az információval hogy az 1. termelő csoportba tartozott. Anyám és Ernő öcsém normakönyve már tipizált nyomtatvány: ZÁZNAM Č. o vykonanej práci, pracovných jednotkách a zálohách (Feljegyzés a végzett munkáról, munkaegységekről és előlegekről.) Nézzük az első bejegyzéseket! Apám 1951. X. 8. búzavetés a Szőlőkalján 1,25 munkaegység X. 9. árpavetés a Villámútnál 1,25 munkaegység X. 10. búzavetés a Hosszúdűlőben 1,25 munkaegység Anyám: 1952. VII. 4. Kukoricakapálás, Gödör, Babos, 18 ár 1,88 munkaegység VII. 7. Kukoricakapálás a Kerekdombon 12 ár 1,25 munkaegység Kéve összehordás a Szőlőkalján 50 ár 1,— munkaegység Ernő: 1952. IV. 24. 3 fuvar, kettő Zselízről, egy Váradról, este 9-ig 1,50 munkaegység IV. 29. Bulgárkertbe csatornaásás 1,— munkaegység V. 14. Határkövek összeszedése, 4 szekérrel 1,25 munkaegység Apám kocsis, anyám és Ernő öcsém gyalogmunkások, munkájuk jellege ebből adódott. Gazdálkodási gyakorlatukból következett, hogy mindenféle mezei munka módját ismerték, első és újszerű munkaélményük mégis tevékenységük sokféleségéből következett: változó jellegű munkájuk mellett figyelemmel kellett kísérniük és sokszor maguknak lemérniük a napi teljesítményüket, hogy be ne csapódjanak. Soha azelőtt a gazdák nem értékelték ily módon, hogy mit tettek: minél hamarább elvégezni a munkát, ez volt a cél. Most így ismerték meg azt az érzést, hogy az elvégzett munka-
