Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Kalocsai: Jó reggelt! Jól aludt, édesapám? Kalocsai b.: Mint a tej. Az étvágyam is jó — hál’ istennek. Alkalmasint a levegő- változás használ. Tán még a kerítést is átugranám. Kalocsai: Örülök, hogy jól érzi magát. Kalocsai b.: Nem nagyon látszik rajtad... (Beleül a fotelbe, nagyokat szippant a szivarból). Erzsi a.: Valóban nem kér reggelit, doktor úr? Kalocsai: Köszönöm! Erzsi a.: (keserűen). Hát akkor én minek vagyok itt? (Kimegy). Kalocsai b.: Szegény anyád is jó ételt főzött, de ez az Erzsi asszony.., Igaz, könnyű ott jót főzni, ahol van miből... Szomorú vagy, fiam. Kalocsai: (az ablakon néz kifele). Hetek óta nem látni a napot. Kalocsai b.: Minden borúra derű jön, fiam. Majd kisüt egyszer, meglátod. .. Egyre közelebbről hallatszik már az ágyúzás. Mit mond a rádió? Kalocsai: A megszokott nótát fújja: tervszerű kiürítés, visszavonulás az egész fronton. Kalocsai b.: Tervszerű, tervszerű! Ezek mindig úgy pofáztak, mintha az oroszok csak kócpuskával lődöznének. (Az emelet felé bólint). Ez az alezredes... nem fér a fejembe ... Miért tehette? Kalocsai: Izig-vérig katonaember volt.. . Talán félt a következményektől, a megaláztatástól. Olyasmit is magára vállalt, amit nem követett el, de amivel a lelke mélyén mégis egyetértett. Ezt az utat választotta. Talán értem is... mmdannyi- unkért.. . Fellázadt önmaga ellen, a világ ellen. Túl nagy volt a ránehezedő teher, nem bírta el... Kalocsai b.: Hanem ez a német őrnagy, ennek én is át tudnám harapni a torkát. Félek tőle . .. Kalocsai: Jó példának hozta fel a kobrát. Ű maga is olyan. Veszélyes. Sosem tudhatja az ember, hogy mikor támad, és mikor marja halálra. Óvakodni kell tőle. Ö még nem adta fel. Kalocsai b.: Akkor lássam, mikor a hátam közepét... A vén marha fejemmel én rontottam el a Katóka dolgát is. Kalocsai: Ne eméssze magát, édesapám. Kalocsai b.: Hidd el, fiam, szívesen odaálltam volna helyette a két katona közé. Nekem már csak a kapa föld, ő meg fiatal, szép, okos teremtés, előtte az élet. Csak az bíztat, hogy talán sikerült megmenekülnie. Kalocsai: Utólag könnyű okosnak lenni. Én is sok mindent másképpen csinálnék, ha módom lenne rá. Erzsi a.: (csendesen belép). A szomszéd van itt, megint rosszabbul van a felesége, kéri a doktor urat... Kalocsai: Megyek. Erzsi a.: De nagyon tessék vigyázni! Kalocsai: Ugyan, Erzsi asszony, már csak a szomszédba eljutok baj nélkül. (A rendelő felé elmegy). Erzsi a.: Mikor idekerült, teli volt erővel, életkedvvel, most meg olyan, mint az élőhalott. A tulajdon fiamat sem tudnám jobban szeretni. Sok betegen segített, sok szegény embert meggyógyított ingyen. Ha sok ilyen ember élne a földön, jobb lenne a világ, nem ilyen gonosz, mint most. Kalocsai b.: Elcsüggedt... a Katóka kisasszony miatt. Bíztatnunk kell, mert ha mi is elcsüggedünk, még szomorúbb lesz. A föld alól is előkeríteném a kisasszonyt, ha tudnám. Erzsi a.: Én is mindent elkövetek, de látja, hogy hiába... Nem kér egy kis italt? Igyék, van itt elég! (A szekrénykéből teli üveget, poharat vesz elő, tölt). Tessék, fogyassza! Kalocsai b.: Soha életemben nem voltam italos ember. Nem is lehettem, jó, ha kenyérre jutott. Most meg egykettőre a fejembe szalad. Erzsi a.: Annyi baj legyen: igyék! Kalocsai b.: (iszik, nagy füstöket ereget). Sosem hittem, hogy ilyen jó dolgom lesz vénségemre. Szegény feleségem — nyugodjon békében —, ha megérhette volna ezt... De inkább nyomorognék most is, Erzsi asszony, ha azzal megválthatnám a fiam boldogságát.
