Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Alezredes: Mindig is ott volt... az én szobámban ... én működtettem . .. A tűzvirág jelszó és fedőnév az enyém. Őrnagy: Dajkamese alezredes uram, szemenszedett hazugság! Alezredes: Nem tűröm ezt a hangot! Őrnagy: Különben, ha vállalja... az ön dolga... viszont idióta nem vagyok! Szakaszvez.: (támolyogva, vérző fejjel bejön). Alezredes úr, alázatosan jelentem, leütöttek ... és ők ketten .. . elmenekültek ... Őrnagy: (fölnevet). Hogy őszinte legyek, számítottam rá... Hadd fussanak, úgysem jutnak messzire... Ami pedig önt illeti, alezredes, remélem, tisztában van vele, hogy milyen következményekkel jár ez a, ez a hogyis mondjam ... Alezredes: Tudom. Őrnagy: És persze az adó vevő a szobájában .. . Alezredes: Köszönöm a kioktatást, de anélkül is tudom a kötelességemet. Őrnagy: Ennek végtelenül örülök: az én dolgomat könnyíti meg, mert azt ön is tudja, hogy kényelmetlen helyzetbe sodort engem is. Alezredes: Valóban, őrnagy úr? Őrnagy: Katonaember vagyok, alezredes, nem lehet számomra közömbös, ha egy volt bajtársamat kell, hogyis mondjam, enyhén szólva ... Alezredes: Ne keresse a szavakat, őrnagy úr. Mindig nevetségessé és egy kicsit szánalomra méltóvá válik, aki adott helyzetben a saját szavai mögé rejtezik, és azokban keresi vagy véli megtalálni kicsinyes szolgalelkűségének a felmentését. Jegyezze meg, őrnagy úr: a hitvány ember sosem mentheti fel önmagát, mert nem mer szembenézni önmagával, mert nem meri saját ítélőszéke elé állítani a tetteit, gondolatait és az érzéseit, nem mer önmagába ásni, hogy felszínre hozza a szeny- nyet és a mocskot. És azt is tudnia kell, hogy tévedhetetlen ember nincs, és olyan sincs, aki minden terhet el bír viselni. Sajnos... (Kalocsaihoz). Doktor!... Köszönöm a vendégszereteted, a sok szép együtt töltött órát, a koccintgatásokat, a töpörtyűs pogácsát, a képeidet, rajongásodat a költészetért és a betegeidért, köszönöm a házad levegőjét... Remek embert ismertem meg benned, s végtelenül büszke lennék rád, ha a saját fiamnak tudhatnálak ... És elnézésedet kérem a bogaras- ságomért. Tudod, a vénülő ember már ilyen... (Az őrnagyhoz fordul ismét). Őrnagy úr! Őrnagy: Velem jön! Alezredes: Pillanatnyi türelmet kérek: magamhoz veszem a dolgaimat. Őrnagy: Tessék! Alezredes: (lassan felballag a lépcsőn az emeleti szobába. Kis idő múlva pisztolylövés). Kalocsai: (felrohan az emeletre, nemsokára visszatér. Lehajtott fejjel megáll a lépcsősor közepén). Meghalt. .. Függöny Harmadik felvonás — második kép Szín: ugyanaz. Történik két héttel később. Kalocsai a fotelben ül. Életunt, sápadt, a szeme karikás. Erzsi asszony a szoba közepén áll. Erzsi a.: Éjszakáról éjszakára csak virraszt a doktor úr. Lepihenhetne egy kicsit. Kát hét óta se nem eszik, se nem alszik, olyan már, mint az árnyék. Kalocsai: Valami elromlott, Erzsi asszony, itt belül. .. Erzsi a.: Majd kijavítja az idő múlása, doktor úr. Bennem is sokszor elromlott valami, mégis itt vagyok. Hogy nem panaszkodom? Kalocsai: Édesapám? Erzsi a,: Jól érzi magát: eszik, iszik, szivarozik. Mintha kicserélték volna. Kalocsai: Köszönöm, hogy törőd'lk vele! Erzsi a.: Csak a fürdőkádba nehéz beleparancsolni. Azt mondja, hogy a gyakori fürdőzéstől elázik a bőre ... Hozok egy kis reggelit a doktor úrnak. Kalocsai; Köszönöm, nem kérek! (Feláll, az ablakhoz sétál). Kalocsai b.: (valóban teljesen megváltozott). Jó reggelt, jó reggelt! (Ujja között vastag szivar füstölög). ■
