Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Zita: (megjelenik az ajtóban, nyomában az őrnaggyal). Apu!... Apukám!... (Bátory mellére borul). Apukám, én olyan boldogtalan vagyok. Bátory: (kissé komoran, feddőn). Látom, látom, kislányom... A zipzáradat azért felhúzhattad volna. (Egyetlen mozdulattal felrántja az ölelő kezével). Megkínálnátok egy kis itallal... János? ... Biztosan betegnél császkál most is, mint mindig. Konyakot kérek! (Lányától átveszi a poharat, magasra tartja). Egészségünkre!... (Szembefordul az őrnaggyal: kemény, férfias szempárbaj). Őrnagy úr! Őrnagy: Uram! Kalocsai: (a rendelő felől belép). Jó estét! Bátory: Szervusz, édes fiam! (Elibe megy, magához öleli, megveregeti a hátát). Te még ilyenkor sem ülhetsz nyugodtan a fenekeden? Kalocsai: Amint látod!... Nehéz, rendkívül nehéz szülés volt. Orvosi praxisomban még ilyen nem fordult elő. Bátory: És sikerült legalább? Kalocsai: Pillanatnyilag még nem tudok biztosat mondani. A gyerek ugyan világra jött szerencsésen, de az anya továbbra is veszélyben van. Ilyenkor néhány óra... (karórájára tekint) ...sőt néhány perc is hozhat változást. Bátory: Igen... értem... (Mellényzsebéből előveszi az óráját). Lehetetlen! (Füléhez emeli). Megállt. Hány óra van nálad? Kalocsai: Huszonkét óra húsz perc. Bátory: Pontosan? Kalocsai: Igen. Azt hiszem, pontosan jár az órám. (Körülnéz, az őrnagyon áll meg a tekintete). Őrnagy: (szintén az órájára pillant). Az enyém is annyit mutat. Zita: Nem kérsz vacsorát, János? Kalocsai: Köszönöm! Inkább egy korty italt, és egy csésze kávét. Zita: (kiszól az ajtón). Kató, hozzon be egy csésze kávét! Bátory: Remélem, összepakoltatok már, reggelre itt lesznek a teherautók. Kalocsai: Miért kellett volna összepakolnunk? Bátory: Hogyhogy miért? Hiszen megírtam. Zita! Zita: (bűntudattal). Elfelejtettem szólni a Jánosnak. Bátory: Ejnye, kislányom! Főjegyző: Én egy pecsétes .. . pecsétes papírral voltam a parancs.. . parancsnokságon ... és reggelre itt vér folyik ... sok vér ... gyönyörű piros vér ... és én megrendeltem a temetést és a ... és a harangszót... az alezredes fog harangozni... mi pedig sírni fogunk ... és nevetni fogunk. Olga: (felkapja a fejét, mint aki szundikált). Ne horkolj, Károly! Bátory: (értetlenül nézi és hallgatja őket). Hogy mit fognak ezek itt csinálni? Kalocsai: A főjegyző úr többet ivott a kelleténél, ne törődj vele. Kató: (bejön a feketével). Tessék, doktor úr! Kalocsai: (leesik az álla). Hogy néz ki, Kató? Bátory: (furcsa sejtéssel). Csak nem... csak nem azt akarod mondani, hogy..', hogy ő a cselédlány!? (Kalocsai bólint, Bátory fölnevet s a főjegyzőre mutat). Most már értem a nyerítést, kedves uram! Kató: Parancsol még valamit, doktor úr? Kalocsai: Köszönöm, elmehet! (Kató kimegy). Miért tetted ezt, Zita? Zita: Megajándékoztam. Az is baj? Nem rossz szándékkal tettem, hidd el, János. Szomorú volt, meg akartam vigasztalni. Igaz? Mind: (kórusban). Szép, szomorú özvegy! Báthory: (Kalocsaihoz). Egyszóval reggel felpakoltatjuk a holmit és megyünk! Kalocsai: Hová? Bátory: Hogyhogy hová? .. . Benned van minden reményem, és most cserben akarsz hagyni? Kalocsai: Itt maradok. Bátory: (megértéssel, engesztelőn). Nézd, fiam, tudom, hogy a lányom egy kissé könnyelmű, de tegyük a kezünket a szívünkre: mi férfiak sem vagyunk szentek!... Velünk kell jönnöd!
