Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Főjegyző: (hozzájuk billeg). Legyen eszed, Jánoskám... Nem esik meg a szived szegény apósodon? ... Olyan ez, szegény, mint a falat kenyér . .. Hát csak nézz rá, látod szegényt?! Bátory: (ráförmed). Szegény az ördög! Olga: Nyughass a bőrödben, Károly, mert holnap nem lesz piros vér.. . gyönyörű szép piros vér ... Főjegyző: (visszabilleg a helyére). Engem te ne torkolj le, neked ahhoz nincs jogod, érted, nincs jogod, mert én főjegyző vagyok!... És az én őseimnek [felhördül). „Volt nekem ezer hold . ..“ (Óriási detonációk rázzák meg az ablakokat. Mindenki felpattan a helyéről, már amennyire tud, döbbent csend üli meg a szobát). Őrnagy: (a karórájára tekint. Csendesen). Huszonkét óra harminc perc... Bátory: (szintén előveszi az óráját). Most már az én órám is pontosan jár... (Kalocsaira tekint). Még ezek után is habozol? Főjegyző: Mintha lőttek volna odakint... (Fülébe dugja az ujját, megrázza). Még most is cseng a fülem. Erzsi a.: (csendesen bejön). Doktor úr, kérem, egy idős bácsi keresi. Kalocsai: (most már láthatóan fölengedett a szorongása). Mit akar? Beteghez hív? Erzsi a.: Azt állítja, hogy ő a doktor úr édesapja. Kalocsai: Megérkezett az édesapám? Erzsi a.: Ezek szerint igen. Bátory: Küldje be, kérem, legalább megismerkedem a nászurammal, hiszen még nem is találkoztunk. 'Zita: Nekem nem is szóltál, János, hogy várod az apádat. Égek a kíváncsiságtól. Siessen, Erzsi asszony! Erzsi a.: (zavartan néz Kalocsaira). Beküldhetem ... (Kimegy. Mindenki az ajtót lesi kíváncsian). Kalocsai b.: (70 év körüli, nagyon megtört ember, óriási bajusszal. Csizmája, ruhája kopott. Esetlenül áll meg az ajtóban. Megilletődve gyűrögeti maga előtt báránybőr sapkáját). Jó estét kívánok! Kalocsai: Hozta isten, édesapám! (Kezet fognak, összeborulnak). Kalocsai b.: Hadd nézzelek, fiam, hadd nézzelek, szép nagy fiam! Kalocsai: Jöjjön, bemutatom a feleségemet, apósomat... meg a vendégeimet. (Zitához vezeti előbb). Zita, a feleségem! Kalocsai b.: Jó estét! (Kezét nyújtja). Zita: (kissé csalódottan néz az öregre, de azért elfogadja a feléje nyújtott kezet). Jó estét!... (Bajuszára mutat). Valódi? Kalocsai b.: Az volna, kérem szépen... (János lesegíti róla a télikabátot, az öreg Bátoryval is kezet fog). Jó estét! Bátory: Ha tudom, hogy magát előzzük meg nem messzi a falutól, felvettük volna a kocsira. Kalocsai b.: Hát nem volt a hátamra írva, hogy ki vagyok ... Annyi baj legyen. Mindig szerettem gyalogolni... (A többiek felé is köszönget). Jó estét, jó estét! Kalocsai: Egy kis szíverősítőt, édesapám!... (Konyakot tölt egy pohárba). Tessék, igyon, egészségére! Kalocsai b.: Hát ez nem lesz rossz... (Fölemeli a poharát, bólogat mindenki felé. Mind isznak). Szakaszvez.: (belép a közlegénnyel együtt). Alezredes úr, Kőváry szakaszvezető alázatosan jelentem, a hat embert nem tudtuk előállítani, mert eltűntek a faluból! (Közben Katót is behozza a kíváncsisága, a poharakat szedegeti össze az asztalról és a tálcára rakja). Továbbá azt is jelentem, több mint valószínű levegőbe röpült a viadukt is sok más egyébbel együtt! Őrnagy: Lehetetlen! Alezredes: (bambán néz az őrnagyra. Ismétli). Lehetetlen! Kató: (befelé mosolyogva, elégedetten indul kifelé a tálcára rakott poharakkal. Kalocsai bácsi felismeri. Jóindulatúan, hogy mentse az elkomorodott helyzetet és hangulatot, rászól). Kalocsai b.: Katóka! . . . Katóka kisasszony, nem ismer rám?
