Irodalmi Szemle, 1973

1973/7 - FIGYELŐ - Mészáros László: Keskenyebb út (Ordódy Katalin regényéről)

útját akarja járni, és erről nem téríthetik le sem felesége elképzelései, sem más. Azt csinálja, amit helyesnek tart.“ Az egymáshoz vezető út azonban még hosszú volt, lassan kellett felépítenie a szétrombolt hidakat.

Mert ezt a hídépítést nemcsak Dénes felé kellet újra megkezdeni, hanem a környezet felé is. Keskeny és veszedelmekkel telített volt az az út is, míg eljutott idáig: „úgy érzi, kettétörne az élete, ha reggel a hálószoba ablakából nem látná Csurgaiék küszöbén heverni a bozontos Huszárt“.

A falu idilljébe Irén néni — Luci anyjának az unokanővére — beviharzása volt az első komoly esemény. „A te anyádat, fiam, Hajnalkának hívták. Csak később lett belőle Zora ...“ Luci jót mulatott Irén néni szlovák beszédén, amelyben összekeverte a hímnemet a nőnemmel és a genitivust az accusativussal. A néni látogatása után autóba ült, és rárontott az anyjára: „Hát ez aztán szép a Hajnalkától, mondhatom! A kislányt egyetlen magyar szóra sem tanította meg. Most kínlódhat az ura mellett Pálfán, szegényke!“ De Jalovecnéval szemben Luci már öntudatosabb. Tudja, hogy az ura mellett nem kell feltétlenül magyarrá válnia, mint ahogy az anyja „legalább“ szlovák lett cseh férje mellett. Szorgalmasan tanul magyarul, és nyelvleckéket vesz Irén nénitől.

Később azonban, amikor kijózanodott nősténységének mámorából, és belátta, hogy Dénes nem hajlandó felcserélni falusi körorvosi állását semmiféle kutatóintézeti munkával, „rádöbbent, hogy barbárok között él, és nem értette, miképp pazarolhatott eleinte ezekre az emberekre olyan baráti érzéseket“. Már senkivel sem beszélt magyarul, Irén néni látogatásai is elmaradtak, és elégtétellel olvasta az újságokban, könyvekben felbukkanó dolgokat Dénes nációját illetően. Már „nem találta olyan izgalmasan érdekesnek a néhanapján adódó falusi mulatozásokat, ormótlanoknak találta a bókokat, idétleneknek a nőket s parlaginak az egész estét“. Barátait, barátnőit sorra elidegenítette maga mellől.

A konkrét realitás kisebb-nagyobb tényei, a komoly munka Dénes mellett és a józan konfrontációk azonban lassan megtisztítják Luci pillantását. Kezdenek fájni neki a régi barátok, mert „ha jól meggondolja, nemcsak Dénes miatt akarta visszaállítani a régi barátságokat, de újra visszaemlékezett ismeretségük egyes '• mozzanataira, szavakra, hangsúlyokra, mikor kedveseknek, rokonszenveseknek találta ezeket az embereket. Eszébe jutottak vonzó tulajdonságaik. A torzító szemüveg, amelyen át egy ideig szemlélte őket, már nem volt sehol“.

A regényben már nem kap helyet ezeknek a barátságoknak a felújítása, hisz a regény cselekménye a Dénessel való kibéküléssel lezárul. Bizonyos hiányérzetet válthat ki talán az, hogy a műben nincs konkrétabban felvillantva néhány mozzanat, amely Luci torzító szemüvegének a változását tükrözné. A regény egészéből azonban, véleményünk szerint, összeáll a hiteles kép. Luci maradt — és nem csak Dénesért maradt.

A regény viszonyvilágának harmadik síkja Dénes harca a kórházért, illetve Dénes társadalmi aktivitása. Dénes jellemének egyéniségének az idevágó összetevői főleg a Pichlerrel, Istvánnal, Pallérral és Vargával folytatott beszélgetések során villannak fel.

Dénes dédelgetett tervét, a kórházat, eleinte a körzet képviselője is támogatta, de miután a minisztériumban „valaki beszélt vele“, hát takarodót fújt. A felpaprikázott Dénes aztán írt egy pamfletet, amelyben azt fejtegette, hogy „a politika az ideális társadalmi szervezet tanulmányozása, nem pedig, mint némelyek gondolják, a hivatalok elnyerésének és megtartásának a művészete“. A cikk kiváltotta felháborodás aztán eljutott Jalovec professzorhoz is, és neheztelés lett a vége. Pichler is megjegyzi, hogy az ilyen aktivitás csak bajt okozhat. Dénes azonban nehezen érti meg ezt. Hisz abban, hogy tagsági igazolvány nélkül is elérhetők bizonyos dolgok, célok, ha jól dolgozik az ember. A tagsági könyv nem lehet fegyver, illetve csak eszmei fegyver lehet és nem holmi csip-csup előnyök megszerzésére használt eszköz. A türelmét vesztett Pichler aztán ezzel zárja le a vitát: „Sohasem voltál a realitások embere“.

Dénes azonban tudja, hogy Pichler „realitása“ más egy kicsit, mint az övé. A kórházért folytatott harc keserű pillanataiban ezért elpanaszolja, hogy „a keskenyebbik úton sem lehet járni, már úgy, hogy érdemes is legyen, anélkül, hogy az ember ne támaszkodjon, mint valami mankóra, valakire, aki már kitaposta magának a helyét a szélesebbik úton. Kicsit szövevényesebb az élet, mint ahogy elképzeltük“.