Irodalmi Szemle, 1973

1973/7 - FIGYELŐ - Mészáros László: Keskenyebb út (Ordódy Katalin regényéről)

Dénes mégis érzi, hogy a tizennyolc éves énje nem tehetne komolyabb szemrehányást a ma emberének. És a Vargával folytatott beszélgetésből kiviláglik az is, hogy a Lucival való megbékélés után Dénes nem fog továbbra is elzárkózni a párttagság elől. Tudja, hogy szükség van ott az olyan emberekre, mint ő. Éppen a szélesebb úton haladók ellensúlyozására.

3. A mű keresztmetszetei

A mű szerkezete az emlékezés logikájára épül. Formailag a cselekmény egyetlen napra — a regény három részére: a Reggelre, Délutánra és Estére — a hetedik házassági évforduló napjára összpontosul. De természetesen úgy, hogy a felvillanó emlékképekben az egész hét év jelen van. Maga az írónő így vall — Luci szavaival — szerkesztési módszeréről: „ha egyedül van, állandóan életük filmje pereg előtte, akárcsak a modern alkotásokban, felbontva az időt, nem a sorrendet, inkább az okok és okozatok összefüggését keresve, az összefüggések konzekvenciájának logikáját építgetve, mint kislány korában a kirakókockák darabkáit, úgy illesztgette most innen-onnan össze életük képeit“. Az időmontázs sikerült. A regény valóban olyan filmszerűen pereg, hogy minden változtatás nélkül az első csehszlovákiai magyar film forgatókönyvévé válhatna.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy mivel elővetítődik a vég, a megoldás, a kien- gesztelődés, bizonyos mértékben csökken a mű feszültsége. Hosszabb gondolkodás után azonban megérthető a drámai feszültség hiánya, hisz a mű egészének is a kien- gesztelődést, a békés egymás mellett élés filozófiáját kell hangsúlyoznia. A társadalmi összefüggéseket felvillantó műben a drámai motívumok csak lehetőségekként vannak jelen. A valóság drámájában persze sokszor az a jó, ha bizonyos drámai konfliktusok nem valósulnak meg. Mindez természetesen semmit sem von el a mű értékéből.

A két főhős megrajzolásában érzésünk szerint Ordódy hasonlóan járt el, mint Az idegenben. Ott a férfit (Józsit) mindig csak a hősnő (Gigi) szemével látja az olvasó. A keskenyebb útban Dénest ugyancsak túlságosan Luci szemével látjuk. Még akkor is, amikor pedig Dénes van a színen. Az ilyen esetekben az emlékkép nem Dénes tudatán szűrődik át, hanem leíró (objektivizált). Vagyis az író mondja el (ábrázolja) Dénes múltját, de valahogyan túlságosan Luci köré összpontosítva azt. Például a Pallérral folytatott eszmecserében is „csak fél lélekkel tudott már Pallér Imrére figyelni“. A Lucihoz való viszonyban valahogyan keveset kapunk Dénesből, a gondolkodó lényből.

Végeredményben azonban ez az objektivizáció pozitív dolog, mert mégis több lehetőséget biztosít, mint Az idegen én-formája. Duba Gyula írta Az idegenről, hogy „tárgyilagos hangjával az elbeszélő stílustól a komplex, megjelenítő stílus felé való törekvést bizonyítja“ (Irodalmi Szemle, 1969/6). Nos, A keskenyebb útban tovább fejlődött ez a megjelenítő stílus. Megkockáztatjuk azt is, hogy magas színvonalat ért el. Az írónő ugyanis nem mond le teljesen a belső monológról sem, mert az a hősök egy-egy emlékképében, gondolatmenetében újra feltűnik. Nemcsak így ír: „Arra gondolt, hogy“, „egy pillanatig gondolt arra, hogy,, stb., hanem néha maga a gondolat pereg előttünk: „Mikor kezd az ember a halálra gondolni? Én még nem gondolok rá, pedig hányszor esik találkozásom vele...“. Ezek a stílusváltások nemcsak formailag teszik változatosabbá a szöveget, de növelik annak valóság-dimenzióját is.

Figyelemreméltó továbbá az epizódszereplők rendkívül plasztikus volta és funkciója a mű egészében. Érzésünk szerint talán csak Pallér személye nem egészen tisztázott, szerepe ellen azonban így sem lehet komolyabb kifogást emelni.

Meg kell még jegyeznünk, hogy A keskenyebb út Az idegennel szemben közvetlenül nem olyan gondolatgazdag, de a mű egésze kétségtelenül mélyebb összefüggések feltárására ösztönzi az embert. Ezenkívül, mivel nemcsak tükrözi csehszlovákiai magyar realitásunkat, hanem modellezi is azt, valőságkutatő gondolati kísérletek lejátszására is hasznos anyagot szolgáltat.