Irodalmi Szemle, 1973

1973/7 - FIGYELŐ - Mészáros László: Keskenyebb út (Ordódy Katalin regényéről)

a távlatokba kerül. Az ember szinte egyhelyben topog. Megtévesztő aztán az is, hogy hozzá hasonlóan emberek ezrei topognak körülötte.

Ordódy Katalin regényében ez a kérdéskomplexum természetesen áttételesen van jelen, konkrét utak, sorsok, választások formájában. A regény hét év (az Irodalmi Szemlében megjelent részletből következtetve ez lehetett az eredeti cím) nem közönséges házasság története. Hét évnyi „egymással való hadakozás“ kellett ahhoz, hogy az egyik rádöbbenjen a választott út igaz voltára, hogy a másik megbizonyosodjon a saját igazáról. Nem volt könnyű ez a hét év a keskenyebb úton, de a kiegyezés, a megbékélés sem jelent megállást: „vannak talán még dolgok, amiket nem hagyhatunk abba, amelyek olyanok, mint, mondjuk, egy félig olvasott könyv, amit valami okból egy időre le kellett tenni, de ott a könyvjelző és nyitva is van, hogy majd folytatni lehessen. Hiszen a legérdekesebb, legjobb rész majd csak ezután következik* (kiemelés M. L.).

2. Ujjak a kesztyűben

Ha az egyén egy szál ujj, akkor a kesztyű a társadalmat jelképezi. Nem vagyunk egyedül. Sorsunkat más ujjak és a kesztyű lehetséges útjai determinálják.

A keskenyebb út választása az egyéniség ügye. Az akarat megfeszülése. Az erkölcs megnyilvánulása. Az ember nem számol sem az előnyökkel, sem a veszedelmekkel, csak egyszerűen megy a maga útján. „Nem vagyok filozófus, de azt tartom, hogy az ember elsősorban saját magában ne csalódjék“ — érvel a regény hőse, Dénes.

Az előzőekben felvázolt viszonyok a regényben a következő főbb síkokban vannak jelen: 1. Luci és Dénes; 2. Luci és a magyarok; 3. Dénes és a kórház. Most megpróbáljuk röviden felvázolni ezeknek a síkoknak a problémáit.

Ki az a Cibak? Egy nyakas és élhetetlen ember — mondja Jalovec professzor a lányának, Lucinak. Vörös diplomával végez, orvosnak született, ami nagy szó, de annak ellenére, hogy „gyönyörű karriert futhatna be“, mégis falun, a saját falujához közel akar orvos lenni.

A diplomakiosztás napján Luci visszaviszi Dénesnek a kölcsönkért ötvenest egy bukéta társaságában, majd kimennek a Vaskútra, „és mikor már úgy érezték, hogy elég sűrű körülöttük a magány és a csend, megcsókolták egymást“. A vacsora már az eljegyzésüket jelentette. „Egy pillanatig sem merült fel kétség egyikükben sem, hogy talán a viharos vonzalom, amely elemi erővel hajtotta őket egymáshoz, elvette látásukat, ítélőképességüket, és két, alapjában egymáshoz nem illő ember határozta el magát egy életre szóló kapcsolatra“.

A döntés gyors volt, nem maradt idejük átgondolni a dolgokat. Elindultak a keskenyebb úton, s egyelőre mindketten valami mást vártak attól a másiktól. Dénes kollégái természetesen azt hitték, hogy a professzor lányával kötött házasság csak egy nagyszerű sakkhúzás. Gyanakodva fogadták a falut is, hisz „a karriernek uniformizált útjai vannak“. Dénes úgy érzi, hogy mindenkinek csalódást okozott, de ugyanakkor tudja, hogy nem csapott be senkit sem. Mindössze hű önmagához.

Luci biztos volt benne, hogy Dénes számára a falu csak valamilyen romantikus kaland, hisz elképzelhetetlen, hogy valaki ne nyújtsa ki a kezét a felkínált érvényesülés után. Kezdetben csak idillnek vélte a falusi életet. Majd jöttek a kíméletlen viták, az éjszakai csatározások, de Dénes hajthatatlan maradt. Aztán, a negyedik év körül, jött az eszeveszett száguldozás a falu és a város között, de „a büszkeség visszatartotta a döntő lépéstől, a válástól“. Majd jött Gizi, és ők teljesen elhidegültek egymástól. „A gárda meghal, de nem adja meg magát“ — vallotta Luci. Nem futamo- dott meg, átvette Dénes mellett a nővéri állást, és beletemetkezett a munkába.

De Lucit azért nemcsak a büszkeség tartotta vissza a válástól. A Gizi-ügy után rádöbbent, hogy Dénes még mindig szereti őt. („Szereted?“ — Hát... istenem — kaszált Dénes egyet bizonytalanul a levegőben.) Majd a hatodik évben — amikor Dénes megkezdte a harcot azért, hogy az ő körzete kapja meg az új kórházat — Pichler panasznak álcázott hencegése felvillantotta előtte az igazságot. „Nézte az urát, nézte, s mintha valami hályog hullott volna le a szeméről. Nem, Dénes nem mackó, akit orrába fűzött karikával vezethet tetszése szerint. Ostobaság volt ehhez a súlyos tévedéshez ragaszkodni, kényszeríteni a szerep eljátszására. Dénes a maga