Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Beke Sándor: Az égigérő fa alatt (Tanulmány a Csongor és Tünde eredetéről)
AZ ÖRDÖGFIAK Balga Oh, uram, Három árva ördög ordít, Egymást marva, öldökölve. Kurrah Én a bocskort — Berreh Én az ostort — Duzzog A palástot nem bocsátom Csongor Megálljatok. Mely viszály van köztetek? Kurrah Halld meg, és ítélj felőlünk Árva gyermekek vagyunk, Bocskor, ostor és palást Örökünk, s egy birtokunk. Csongor Az csekélység. A palást, Mint a ház az osztozóknál. A kisebbé. Kurrah Halld tovább. Búj] ki, Duzzog, a palástból Ostor a szó, mely megindít Bocskor a lő, mely viszen. A palást rejt. Csongor És mi ebből a haszon? Kurrah Aki így felöltözik, Senkitől sem láttatik; Megvagdalja ■ bocskorát, Lép, mint egy bérc, akkorát, S hol kívánja, ott ter°m. Csongor S látnom ezt nem engeded? Kurrah Hogyne. Adjátok reám, (elszalad) Látsz-e most? Csongor A dombon állsz. Kurrah Látsz-e még? Csongor Nem, de hallak. Kurrah Deh, te bocskor, deh, te szíj, így la! ott nálad legyek. Csongor S itt vagy? Kurrah Nézd meg. Csongor Itt valóban. Halljatok szót. Háromé E jószágtok nem lehetvén, Egyre kell majd Jutnia; Rakjátok le hát előmbe, Fussatok föl a hegyekre, S aki elsőbb ér ide, Mind a hármat az vigye. (Csongor elviszi az ördögfiak holmijait) Szépmező Szárnya, amikor megszabadul Kalamóna fogságából, elindul hazafelé. „Egyszer csak félelmetes orditozást hall. Arrafelé lépeget, hát egy erdő mellett három óriás perlekedik egy bűvös ostoron, egy gubán meg egy bocskoron. Rögtön kérték Szépmező Szárnyát, hogy tegyen köztük igazságot, döntse el, hogy melyikük mestersége a legkülönb. Az egyik gubacsapó volt, a másik varga, a
