Irodalmi Szemle, 1973

1973/7 - Tóth László: Belső vándorlások (vers)

ahogy az aratók

dobálják le magukról

nyári reggeleken az esti imákat.

III. (Tőzsér Árpádnak)

Levedled végül a külső tájat,

Ievedled legszebbik inged, melybe véres kezét törölte az éj, Ievedled magadról a balladákat, balladádnak Déva-várát, Ievedled a madarat, a füzet, az ekeszarvat,

Ievedled a kakasszóra érkező látomást,

s levedlett tájaddal egyidőben —

egy nem-időben —,

minden madarad gyökerével,

minden balladádnak gyökerével,

kakasszóra érkező minden látomásod gyökerével

egyszerre szólal meg az a másik —:

a bőr alatti —,

hol már nem lesz más menedéked, hol már nem rejtezhetsz másképp, csak ha koponyacsontod mögött végigmész azon az úton, melyen elérhetsz őseidig,

parázsló fa fölött roskatag

anyáidig, a kenyérig s a kenyéren át

minden magadban hordott utódod éhségéig,

s így jutsz vissza,

így jutsz előre egy általad

rajzolt s általad benépesített térbe —:

győznöd-buknod ha kell, legyen hova, s hol nincs, nem lesz, mi magaddal megbékítsen.

Ingváll díszítése [Gerencsér]