Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - FIGYELŐ - Bodnár Gyula: Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához
csak mai szemmel nézve nyernek esztétikai tartalmat, formát. Voigt továbbá elemzi a munkatevékenység és vallás hatását a népművészetre. Találóan idézi Marxot, aki ezeket mondja: „... annak a lehetősége, hogy az ember művészi formákban sajátíthassa el, fogja fel a valóságot, az eddigi gyakorlati tevékenység, a társadalmi méretekben lefolyt munka eredménye és következménye“, majd így folytatja: „... az ember éppen mint ember igazolódhat csak a művészetben és ehhez az .érzékszerveket' (nem csupán a szemet, fület, hanem a szellemi érzékeket és a gyakorlati érzékeket is), éppen az a munkafolyamat alkotja meg, képezi ki, amely legméltóbb tárgya a művészetnek is“. Idézeteket találunk az európai és indián mun- kadalköltészet legrégebben feljegyzett emlékeiből. Valamennyiben dominál a ritmus, de helyesen jegyzi meg Voigt, hogy téves úton járnánk, ha az egész művészetet közvetlenül a munkafolyamatok ritmusának sztereotipizálására szolgáló eszköznek tartanánk. Részletes ismertetését találjuk a könyvben Hegel esztétikájának, művészetről vallót nézeteinek. Hegel megkülönböztet szimbolikus és klasszikus művészetet. Az előbbit a művészet kezdetének tekinti, ahol a formák, a tartalmak meghatározatlanok, míg az utóbbit már eredménynek, amely különbözik az elsőtől tartalmában, művészi megformálásában és művészi kifejező eszközökben. Egy további fejezet a folklóralkotások hitelességének formáit tárgyalja. Érdemes innen idézni egy részletet: „Hiába van pontos szövegem, egy sornyi változtatás nélkül, vagy kitűnő reprodukcióm, múzeumi tárgy- és adattáram, ha annak a népnek, amelyiktől származik, társadalmi fejlettségi fokáról, történeti útjáról nem tudok semmit sem. Éppen ezért minden lehető esetben meg kell szólaltatni a folklóradatokat, társadalomtörténeti összefüggések körében kell vizsgálni őket, és ilyen módon érthetjük meg egyedül mind keletkezésüket, mind életüket, esztétikai értékeiknek pedig mind a hagyományozó közösség, mind a kívülről jött szemlélő számára való objektív jellegét.“ A folklór művészeti kapcsolatairól megjegyzi, hogy a folklórművészet nem a legelső, és nem a legfejlettebb művészet. Megelőzi az ősművészet, s művészi tökéletességében, de mennyiségében is túlszárnyalja a hivatásos művészet, az uralkodó osztályok művészete. Ugyanitt elemzi a két folyamat: a folklorizálódás és a folklorizmus lényegét, valamint a tömegkultúra folklorizmusa és a művészet folklorizmusa közötti különbséget. Voigt öt pontban jellemzi a folklórmű- vészetet. Ezek: 1. a folklór alávetett művészet 2. a folklór korlátozott, korlátok közé szorított művészet 3. a folklórművészet folytatás jellegű művészet 4. a folklórművészet közösségi művészet 5. a folklórművészet hagyományozó (tradáló) művészet. A könyv második része jóval rövidebb és szétesőbb az első résznél, de a szerző maga is bevallja, hogy vázlata elkerülhetetlenül tökéletlen és kísérlet jellegű. Az említett rész nagy érdeme azonban, hogy nemcsak a magyar folklór jelenségeit írja le, hanem igyekszik bemutatni az egyetemes folklorisztika által kidolgozott területeket is. A folklór jelenségeit három tematikus rendszerben foglalja össze: a folklór jellegű művészet, a folklór jellegű tudományok, a folklór jellegű könapi tudat formái. Voigt Vilmos A folklór esztétikájához című munkája többé-kevésbé úttörő jellegű. Sikerült átfognia a folklór és a folklorisztika történetét, fejlődésmenetét, valamint megrajzolni azok perspektíváit — annak ellenére, hogy ma még sok a: „talán, azonban, ellenben, most úgy látjuk“ stb. Bodnár Gyula
