Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - FOLYÓIRATSZEMLE - —il—: Vladimír Reisel önmagáról és a jelenkori költészetről; Az iniciálék költője; Zdenek Pluhař
évek költészetének legjobbjai fokozottabb mértékben fordultak az olvasóhoz, akit szívben és lélekben rokonuknak tartottak. Ezt a jellegzetességét Flórian költészete megőrizte a hatvanas években is, melyeknek kezdetén legifjabb költészetünkről oly sokat vártak, s amelyeknek végén e viharos indulásból oly kevés maradt. E kevesek egyike Flórian hatvanas évekbeli lírája, mégpedig az 1965-ben kiadott s annyira jellemző című Tichá pošta (Csendes posta; mármint a költő s az olvasó között), a Vzdušná Cára (Légvonal, 1967), a gyermekverseket tartalmazó Jaké oči má vftr (Milyen szeme van a szélnek, 1967), valamint a Svätá pravda (Szent igazság). Ez a fejlődés utolsó, díjazott kötetében, az Iniciálékban éri el a tetőpontját. Az Iniciálék (azaz kezdőbetűk] a jövőbe irányulnak: szöveget ígérnek. De a középkori szövegek iniciáléit természetesen nemcsak „olvasni“ kellett, hanem figyelmesen meg kellett őket vizsgálni. így kell közelednie az olvasónak Flórian verseihez is, annál is inkább, mert maga a költő egyre inkább igyekszik közeleb kerülni az olvasóhoz. Egyik legutóbbi verse, a Rýchlosť (Gyorsaság) például a Rudé právo sportoldalán jelent meg. Bizonyos, hogy — ha másért nem, kíváncsiságból — sokkal többen elolvasták e verset, mint a szerző bármely más írását. Nem volt hát fölösleges tett. Szimbolizálja Flórian költői törekvését, az olvasóval való szoros kapcsolatok kialakítását. köszönti a Tvorba egyik legutóbbi számában Štépan Vlašim cikke a jeles író hatvanadik születésnapja alkalmából. Pluhar, a magyarul is jól ismert Ha elhagysz... (Opustíš-li mné...) című regény szerzője, 1913. május 16-án született Brünnben. Eredeti foglalkozása építész. Első kötete 1947-ben jelent meg Touha, chléb műj (Kenyerem, a vágy) címmel. Ezt követte két újabb mű még a negyvenes évek végén, majd 1954- ben megjelenik Modré údolí (Kék völgy) című regénye, egy vízierőmű építésvezetőjének a története, az első sikeres szocialista realista cseh regények egyike. Ezt követi 1957-ben — a szerző immár hatodik könyveként — az Opustíš-li mné, amely a negyven- nyolc utáni cseh emigránsok életének problematikáját dolgozza fel. Pluhar az emigránsok néhány jellegzetes típusára összpontosította a figyelmét, s rajtuk keresztül mutatja be a nyugaton hiába kergetett szabadság különböző vágyképeit. Egyiket a távol romantikája csalja, a másik az apai kötelességek elől menekül, a harmadik osztályokokból, Pluharnak sikerül hiteles atmoszférát teremtenie a nyugat-németországi menekült- táborról. Ezért mondhatjuk az Opustíš-li mné című regényt az ötvenes évekbeli cseh irodalom egyik legjobb alkotásának. Kevésbé sikerült Pluhar két következő műve. Egyikük, az Ať hodí kamenem (Az vessen rá követ) a gyermekek erkölcsi defektusairól szól, melyeknek okát a szerző a szülőkben, a válásokban, az alkoholizmusban és az időhiányban találja. A túlságos „pedagógia“ megterheli a regényanyagot, s emiatt csak félsikernek tarthatjuk, ugyanúgy mint a következő, 1965-ben megjelent Űspéch (Siker) című művet is, amelyben viszont a túlságos intimizálás okozza a sikertelenséget. Jelentősebb eredményt ért el 1970-ben megjelent nemzedékregényében (Minutá ticha za mé lásky — Egy perc csönd a szerelmeimért), amely a két világháború közötti cseh társadalom fejlődésének sikeres bemutatása. Pluhaf művészi megújulásának legerőteljesebb bizonyítéka a legújabb, 1971-ben megjelent Konečná stanice (Végállomás) című regénye, egy nyugdíjasotthon szürke életének megrendítő története. A Végállomás színvonala azt bizonyítja, hogy a hatvanéves Zdenek Pluhar érett művészete újabb igényes feladatok megoldására vállalkozhat — fejezi be cikkét Štépan Vlašim.-il— Zdenek Pluhaŕt
