Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Forbáth Imre: Vázlatos önéletrajz (részlet)

Jó messze vándorolni és megismerni a világot, de nem jó emigránsnak lenni. Mi azért láboltuk át töretlen lélekkel a hosszú angliai éveket, mert volt célunk, programunk, mert ott is velünk s bennünk élt a Párt. Így váltak hasznossá keserves élmények és gazdagodtunk sok megismeréssel. Részt vettem a párt által szervezett politikai és főleg kulturális-propagandista murikában. Tagja voltam a Csehszlovák Kultúrbizott- ságnak, kluboknak, szervezeteknek, majd a Brit—Csehszlovák Barátság s a Csehszlovákiai Demokratikus Magyarok szervezetének. A párt az ún. „Thomas Mann-írócsoport“- hoz delegált s volt alkalmam föllépni az akkoriban főleg a német értelmiség körében elburjánzott elhajlások ellen. Sokakat megmérgezett akkor a „legyőzőitek anarchiája“. 1939 őszén a hírhedtté vált Reigate-i „Roch“-ba költöztünk. Ezt az elhagyott építményt egy vegyes és érdekes társaság népesítette be: írók, szudéta-német kommunisták, osztrák forradalmi szocialisták. Fát vágtunk, főztünk, padlót mosogattunk, veszekedtünk, előadtunk, vitatkoztunk. Esténként Rudolf Fuchs prágai költő szobácskájában jöttünk néhányan össze. Fuchs szép reigatei versei tükrözik ezt az atmoszférát... A „Roch“ feloszlatása után feleségemmel együtt robotoltunk egy ánglius házában, majd kidobatásunk után — portörlésnél eltörtem egy fantasztikus értékű vázát — Croydonba költöztünk. Légitámadások százait szurkoltuk át, 1944 nyarán repülőbombákkal megrongált lakásunkból zilált idegekkel futottunk. Birmingham volt utolsó angliai lakóhelyünk.

_________________________

E

leinte emigránsok orvosa voltam, azután iskolaorvos a londoni, 1944 őszétől a birminghami megyei tanács szolgálatában. Angolul gyorsan megtanultam és folyékonyan, bár szörnyű kiejtéssel adtam elő angol haladó szervezetekben egy jóindulatú, de többségében naiv hallgatóság előtt. 1941-ben pártutasításra önként jelentkeztem katonai szolgálatra. Ugyanezen évben tagja lettem a PEN-nek. Jelen voltam két nemzetközi kongresszusán és más társadalmi s kulturális rendezvényein. A Londonban élő magyarok kedvelt otthona volt a komunisták által vezetett Londoni Magyar Klub. Hálás közönség szórakozott ott különösen estélyein, s a komoly előadásokon is. Sokszor szerepeltem a programokon én is. A Londoni Magyar Klub adta ki 1942-ben „Panasz és remény“ címmel néhány versemet. Az Oxfordban élő Hatvany Lajos hosszú levéllel nyugtázta könyvem vételét, sőt Földes Jolán is „egy-két gyöngyszemet“ vélt találni benne. Legnagyobb örömet a Klub egyszerű magyar látogatói szerezték nekem, akik megvették és szívesen olvasgatták a könyvecskét és előadásaimra is szorgalmasan jártak... Sok angliai ismeretségemből szívesen emlékszem James Moock zseniális néger szobrászra, aki elvitt a „League of coloured nations“ összejöveteleire is. Megismertem sok angol kommunistát, apostoli buzgalmuk, elméleti jártasságuk meglepett s megértettem, az aránylag kicsi párt nagy eszmei és erkölcsi befolyását a széles tömegekre.

Könözsi István: Búcsúi változat