Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Keszeli Ferenc: Ökörnyál a tűzfalon
Keszeli Ferenc •• i •• * e okornyal a tűzfalon (Részlet) Anyai öregapám, a ritka nevezetű Taksony Flórián házában sok volt a rejtélyes titok. Az volt a padlásfeljáró alatti befalazott üreg is, ahol szűkösen három ember vagy öt zsák gabona fért volna meg. A falakat döngölő pogány ősök kemenceajtónyi nyílást hagytak az üregen, s azt, ajtó hiján, emlékezetem óta egy harazsák takarta. A zsákot két szöggel erősítették oda, s a szögek a sárfalban mindig is csodálatos módon álltak, keményen tartottak. „Luknak“ nevezték a házban ezt a nyílást, egyedül kék ruhás öreganyám, a kétméteres asszony hívta csak pokolnak, hogy elijesszen, ha titokban odamerészkedtem a „lukhoz“, ahol fél évszázados rendetlenség, végtelen, ittélyülő sötétség honolt. Megkérdeztem tőle, hogy mit rejt a pokol feneke, de választ nem kaptam soha. Ahogy nőttem, úgy lettem kíváncsibb és merészebb. Ha csak módját leltem, belekotortam a sötétbe, s mindig kiemeltem, megnéztem, mi az, ami vaktában épp a kezembe akadt. Szerszámok, patkók, szekérvasalások kerültek elő a mélyből, járomszögek, meg nehéz, ismeretlen küldetésű vasdarabok. Évek teltek el úgy, hogy az öreganyai tilalom miatt alaposan körülnézni, gyertyával bemászni a pokolba sosem volt alkalmam, na meg bátorságom se elég. Mert amilyen nagydarab asszony volt az öreganyám, olyan szigorú és igazságos is. Nem az ördögöktől, nem is a patkányoktól féltem, nem is csak az öreganyámtól, de kicsit talán attól a csodálatosan bizsergető föltevésnek a beteljesülésétől is, mely szerint a padlásfeljáró alatti üreg nemcsak egy üreg, hanem valamilyen titkos, ismeretlenbe vezető földalatti folyosó, amely a te’metőbe vagy legalábbis a templom sekrestyéjébe vezethet. Eljött az ideje annak is, hogy végérvényesen gyanúba fogjam ismeretlen őseimet, s mindenre elszántan próbáljak végére járni a nagy sejtelemnek. Az iskoláskort kellett megérnem, hogy hosszú, alapos tervezgetés meg néhány kudarcba fulladt kísérlet után a legnagyobb körültekintéssel megejthessem a nagy expedíciót. Nyár volt, korai aratás ideje. Öregapám a bilici dűlőben vágta a rendet. Ma is látom, ahogy a rend végén megáll, nyikorogva fölegyenesedik, s káromít Valamiért egy hatalmasat, melynél a mennykő sem dörren nagyobbat a forró tarló felett. Öreganyám ilyenkor fogcsikorgatva hallgatott, de alkonyaira, ha megelégelte a pogány szidalmakat, akkorát tekert a kévekötő szalmaköteleken, hogy az az erő a legmokányabb embernyaknak is elég lett volna a nyekkenéstelen kimúláshoz. Viágéletükben kettesben arattak, s bizony nagy becs volt az nekem, ha a nehéz csöcsös korsóban vizet vihettem nekik, miután ötverikettő nyarán az egyetlen határi kút is kiapadt. Megtisztelés volt, az öregapámféle ember gyerekszeretetének nagy megnyilvánulása, ha az ökrösszekéren 1947-ben született Vágkirályfán (galántai járás). Az Üj Ifjúság riportere. 1972- ben Ostromlétra címmel verseskötete jelent meg.
