Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Zalabai Zsigmond: Az értelem keresője (Miroslav Válek: Válogatott versek)
az egykori történelemtanárnak, Helena Daňkovának, a szép diáklánynak és František Kapláneknek, a Vöröskereszt sofőrjének a tragikus életét. Apró mozaikkockákból épül az a hatalmas tabló, amely híven adja vissza „a teljes holdfogyatkozás és égelsöté- tülés éjszakáidnak a képét, azt a látványt, amely kitörölhetetlenül belemarta magát a tudatba, az emlékezetbe: Segítségért kiáltó, esengő kezek, fölperzselt erdők fekete törzsei, fölöttünk még a fakó zöld harkály se repül át, csak a dőre szél emelgeti a hamu cserepét a magasba. A Tömegvonzás verseitől kezdve egyre gyakrabban bukkan fel a groteszk stílus - eszköze is. A szülőföld kéz... című költeményből az alábbi példa kívánkozik ide: „Még ma is látom Helena / kis lábát a piros szandálban, / s az úton, az utak porában / — gyökerével fölfelé nő a bazsarózsa, / a virágok alatt még zászló lobog.“ Válek gro- teszkjei túlmutatnak a meghökkenteni akarás trükkjén — bennük ős általuk egy-egy történelmi korszak felbomlott erkölcsi normáit, fejtetőre állított értékrendjét fejezi ki: „Töröm rajta a fejem, mit adjak karácsonyra neked . .. / Mit is adjon az ember, / mikor az egész Föld karácsonyfához hasonló, í melyen benzinnel leöntött szerzetesek / robbannak — élő csillagszórók —, / s a remek texasi srácok / épp egy kis csokoládészínű négert akasztottak a fára — / ugye, drágám, milyen ennivaló?“ (A Titanic pusztulása). Groteszkjeiben azokat az ellentmondásokat Jeleníti meg, melyek „kiprovokálták“ őt, hogy az értelem keresője legyen. Megismerni! — ez a vágy fűti költészetét, ebből származik indulata, dühöngése is: .......meddő dühödben rázod a vízszintes világ oszlopait“ — írja a Káprázatban. Újra csak ide kívánkozik egy — ars poetika súlyú — párhuzam: „gyarapítsd inkább egy morzsa árán / egy mázsával a dühöt a világban.“ A sor a dühöngő elkötelezett, Hans Magnus Enzensberger tolla alól futott ki. A párhuzam rokon világokat tár fel — Miroslav Válek a modern költőnek ahhoz a típusához tartozik, akik egy pillanatra sem felejtik, hogy a huszadik századi líra — egy másik nagy modern, Tadeusz Rózewicz szavait idézve — „harc a lélegzetért“ — az emberiség lélegzetéért. A Tömegvonzásból és a Lúdbőrös szerelemből az az érett költő szól hozzánk, aki — túljutva az emberélet útjának felén — fokozottan átérzi az írástudó felelősségét, s a modern kor kitermelte indulati-emocionális „poszt-kultúrával“ szemben (George Steiner kifejezése) a logikai-racionálos megismerés útját választja. így fordul Válek figyelme gondolati lírájának hramadik nagy témaköre, a létproblémák és a huszadik századi világ ellentmondásainak a kutatása felé. S az ehhez vezető utat egy olyan remek költeménnyel hitelesíti, melyet érdemes alaposabban is szemügyre vennünk. „ Tébolyodj meg, / vagy idd le magad halálra“ — ezekkel a zaklatott sorokkal indítja Ősz című versét. A nyitány — Válek visszafogott hangjához, tárgyias szemléletéhez viszonyítva — meglepően magas hangfekvésű. Hatását még inkább fokozza, hogy nem Ismerjük a kinyilatkoztatás okát — tulajdonképpen azzal a „fordított“ kompozícióval van itt dolgunk, mint József Attila Téli éjszakájának „Légy fegyelmezett!“ sorában, amely a látvány kiváltotta végkövetkeztetést közli elsőként. Válek verse is ezzel a feszültséggel, az előzmény—következtmény fölcserélt sorrendjével indul, hogy a továbbiakban aztán a gondolatmenet az alábbi képekben teljesedjék ki: Nyirkos kezét válladra teszi az ősz, és tüzet kér, kabátja ujján egér didereg, s rimánkodik az ősz: — Ne menjen még, vegye meg a rubinjait, el ne szalassza! S mert nem veszed még — téged vesz meg az ősz. És többé nem szabadulsz lépteitől — hátad mögött lopakszik — s a tudattól: ok nélkül mért menekültél — és ugyan hová futsz?
