Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Szerkesztőségi jegyzet
Kulcsár Ferenc kilencedik levél Királylány, az Angyal Templomát feldúlni jöjj velem, földjeink érett gyümölcsét rabolni jöjj velem, elénk csak isten áll, a hosszú föld s a halál, s keringő ölünk a drága domb ölén. Királylány, Anyáék Ösálmát zavarni jöjj velem, villámcsendben a kis hegyen alámerülni jöjj velem, átfog, ó, engem sok titok, míg ruhádat, arcod felnyitod legázolt füvek s alkonyok idején. Királylány, a Tiszta Harangot zúgatni jöjj velem, a csúfolődó madár és felnövő állat vidékeire jöjj velem, arcunk istennek ismerős, pislogva hívtuk gyakran őt, legyen velünk lázaink idején. Királylány a Halott Madarak sírköveihez jöjj velem, kicsi éveink éhes halottjait megkoszorúzni jöjj velem, ősz fejek védnek, titkok, a rög s a lélek, s lebegő, új fészkek sokszáz fa hegyén. Királylány, a Kérgesedő Kezek ünnepeire jöjj velem, néha-néha lassú állatseregen fel-felderülni jöjj velem, ősz apám közöttük boldogult, míg élete szívbe, lombba bújt. Ó, sólyommá lett arca földjének kenyerén. Királylány, a Nagy Lila Földek birodalmába jöjj velem, arany máglyaként hol leng a kegyelem, szédülni oda jöjj velem, holdhiányban hol ijedten jártunk, talán ma megvetnénk ott lábunk horgonyként a fény zuhogó vizén. Számunkat — így hozta magával a szerkesztői elképzelés — döntő többséggel fiatal íróink alkotásaiból állítottuk össze. Az így kirajzolódó kép — bár so'kszínű és változatos — korántsem teljes, de a maga részlegességében is felmutat jó néhány olyan vonást, amely a fiatalok produkálta irodalom utóbbi másfél-két esztendejére jellemző. Kezdetben volt — még 1970-ben — az Egyszemű éjszaka, a versantológia. Nagy port kavart, vitákat robbantott ki, de ma már azt is látjuk, hogy legnagyobb hozadéka csak(?) a stílusforradalomban rejlik. Beszélhetnénk itt groteszkről és képiségről, merész asszociációkról és a lírai én objektivizálásáról, „hallgató“ költészetről és új versépítkezési módszerekről, mindez azonban — ma már nyilvánvaló — csak a dolog egyik oldala. Mert a MŰ több, mint SZÖVEG. S itt kerülnek előtérbe (az annak idején sokat vitatott) kérdések valóságlátásról és életérzésről, kordivatról és valós magatartásformákról. így, tartalom és forma felől vizsgálva a fiatal lírát, azt látjuk, hogy az utóbbi másfél-két év a lehiggadás, az érés, a gondolati letisztulás időszaka volt. Persze a fiatalok nem adták fel önmagukat, továbbra is „modernek“, de immár nem görcsösen, nem „csakazértis“ módon, hanem a stílust megtermékenyítő és valóságszemléletet gazdagító hagyományokat magukévá téve azok (Kulcsár Ferenc például a napjainkban gyakran anakronisztikusnak mondott Ady^lírához kötődik). A második állomás: 1972, a Fekete szél című (nagy figyelmet keltő, több mint tíz recenziót kiváltó) prózaantológia. A fentebb jelzett — pozitívumok fele hal-adó — mozgás itt is kimutatható. Kevesebb utánérzés, kevesebb divateszme, erősebb realitás- érzék, több — a mi valóságunkból fakadó — problémafölvetés, hitelesebb helyi színek. Viszont mintha a stílus- és komponálókészség nem fejlődne a kívánt ütemben (hadd tegyük hozzá: a lírában sem az összkép, inkább néhány kiugró vers az, ami biztató). Pozitívumokra-negatívumokra egyaránt fényt vető összeállításunknak az is célja tehát, hogy vázolja az ifjú gárda pillanatnyi erőviszonyait, s olvasókat, kritikusokat, alkotókat elgondolkoztasson: hol is állunk jelenleg, és — a meg nem álló élet ezt a kérdést is szükségszerűen kiváltja — hogyan tovább? Hogyan tovább a tartalmában- formájában minőségi szlovákiai magyar irodalomért? Szerkesztőség
