Irodalmi Szemle, 1973

1973/5 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Dénes György 50 éves - Sárándi József: Gondolatok Kovács Sándor Iván: Váci Mihály című kis-monográfiájáról

hogy Váci Mihály költészete, élntműve iránt fokozódik az olvasói érdeklődés. Nő a Váci-hívek tábora, s ez halálában is élővé teszi szellemét: azt a forradalmár magatartást, melyet személye képviselt, s azt a költészetet is, melyben e magatartás eszméjét, etikáját „tárgyia- sította“. Életműve olyan eszmei és érzelmi energiát sugároz, amely iránt napjainkban növekvő igény mutatkozik. Ez az igény különösen a terhek nagyobbik felét viselő plebejus — munkás — és a népért küldetést vállaló értelmiségi körökben jelentkezik.

Előbb a fokozódó érdeklődést emleget, tűk. Elsősorban ez az érdeklődés tette és teszi szükségszerűvé a Váci-életmű tárgyilagosan elkötelezett kritikai és irodalomtörténeti megmérettetését. Kovács Sándor Iván könyve az első komoly fejezet a megmérettetés folyamatában. A fiatal irodalomtörténész föltáró módszere: a tárgyilagos elkötelezettség. Tárgyilagossága azonban nem rokonítható az adathangyászó pozitivistákéval. Marxista ő, aki Váci helyét, jelentőségét a felszabadulás utáni magyar irodalom szocialista vonulatának fejlődési folyamatában vizsgálja, számba véve a kor történelmipolitikai változásait, s azoknak a Váciéletműben kimutatható rezonanciáját. Ha csak utalásszerűén is, de elemzi a költőével rokon eszmeiségű pályatársak esztétikai eredményeit is.

A tanulmány tizenöt év kötetekben, lapokban, folyóiratokban publikált írói termését elemzi, a pályakezdést jelző Ereszaljától a költő életében megjelent utolsó, Eső a homokra című kötetig. így lehetséges, hogy az 1970-ben kiadott — A sokaság fia című — posztumusz kötet verseit a szerző nem egységükben vizsgálja, hanem a szórványos folyóiratpublikációk alapján. Ez a magyarázata annak is, hogy jónéhány, először a posztumusz kötetben közölt, pályamódosító jelentőségű Váci-vers — Mintha, Százezer út, Vörös vérsejtek, Valami nincs sehol stb. — kimaradhatott az elemzés sorából. Váci-képünk módosulását ígéri a még kiadatlan Utazás bürokronéziában című szatirikus verses-regény s a kéziratban várakozó műfordítások, versek. Hátra van még az 1972-ben megjelent Toldi feltámadása című prózagyűjtemény teljes irodalomtörténeti értékelése is. Könyve utószavában Kovács Sándor Iván

maga is hivatkozik a teljes áttekintést gátló tényezőkre.

A föntiektől eltekintve sem könnyű tizenöt év munkásságát egyetlen nagylélegzetű tanulmányban összefogni. Mégis, a sikeres kísérlet eredményét hordozza magában ez a könyv. A szerző külön érdeme, hogy a pályakezdés értékelésétől az utolsó versek elemzéséig megőrizte a személyességnek a tudományossággal szervesült hangvételét .mellyel ítéleteit hitelesíteni tudja. írásából kitűnik az a Váci-életmű iránt érzett mély eszmei vonzalom és őszinteség, amely kritikai módszere jellemzőjéül a „tiszta szigorúság“-ot teszi meg. Nem apológiát ír. Nem retusál. Végleges ellentmondásaiban mutatja föl a költő érzelmi és világnézeti fejlődését. Érzékletesen láttatja, hogyan fér meg a szegénység és a szenvedés poklaival viaskodó Váci szemléletében Baudelaire dekadens szépségideálja és az illyési lírai realizmus új minőségben való folytatásának az igénye. A szerző kimutatja, hogy e teljességet ölelő kettősség haláláig kíséri a költőt, jóllehet költészete gyakorlati megvalósulásában a lírai realizmus javára billen a mérleg. A továbbiakban a Váci emberi-művészi 'kiteljesedését segítő elődök sora idéződik fel. Ezek közt foglal helyet Dosztojevszkij, Tvardovsz- kij, Jeszenyin, Whitman, Ady, Móricz, Tömörkény, Juhász Gyula, József Attila és a drága Kiss Lajos, a magyar néprajz tudós művelője, akit Váci Mihály fiúi rajongással szeretett. Folytathatnánk még a sort. A monográfusnak azonban ennyivel is sikerült jeleznie a költő emberi égtájakra való nyitottságát, világképének mélységét, összetettségét. Aki Váci munkásságát ismeri, az a költő műveltségéről, népéből hozott mély kultúrájáról maga is meggyőződhetett. A „vegytiszta“ esztétikum mágusainak, vak sznobjainak, a tőle fintorgó kívülállóknak, a szellemi maszturbánsoknak s fa- nyalgóknak persze hiába minden bizonyíték. Szemükben költőnk halálukig prepa, kántortanító, narodnyik, alkalmi lírikus marad. Ők azok, akik pletykáik futótüzével fölégetik a tudatlan és ingatag szalma-lelkeket. A szalma-lelkekért nem kár, igaz. A pletyka meg magától kihuny.

Nincs hely itt Kovács Sándor Iván tanulmányának részletes boncolgatására, ezért a továbbiakban csak néhány, csu-