Irodalmi Szemle, 1973

1973/1 - Hegedűs András: Petőfi „élő halhatatlansága”

Az esztétika az írói erkölcs vizsgálatakor lényeges kritériumnak tartja azt, hogy a lángelme megvalósítja-e alkotásaiban mindazt, amire képességei egy adott társadalmon belül kötelezik.

Petőíi képességei szintjén alkotott.

A rágalmazók, az ellenfelek a költő műveletlenségéről, pongyolaságáról, nyerseségéről, póriasságáról szóltak. Természetességét a műgond hiányának degradálták. A természet vadvirágától megtagadták a tudatosságot.

Igaz, hogy Petőfi könnyedén alkotott, de sohasem felületesen, pongyolán. A természet vadvirága című költeményében egyrészt keményen ütött vissza azoknak, akik a modortalanság, aljasság, durvaság vádjával illették költészetét, másrészt határozottan megfogalmazta a maga ars poétikáját. Az életszerű művészet híve, s szembeszállt az üvegházi irodalmisággal; a valóságot, a szabadban-járást helyezte előnybe, s elutasította az iskolai szabályoknak engedelmeskedő költészetet; az eredetiség fontosságát hangsúlyozta a sápadt, vértelen utánzással szemben; az épízlésű olvasókat üdvözölte, s elhatárolta magát a finnyás kóficok hadától. Horváth János Petőfi Sándor című könyvében azt hangsúlyozta, hogy akkor, amikor a költő „magát a korláttalan természet vadvirágának mondja, semmi egyebet nem tesz, mint igen találó metaforával fejezi ki a maga költészetének életszerűségét; szemben az élettelen, kényes irodalmisággal.“ Az ars poétikában nagy hangsúllyal szerepel „a természet“, a „vadvirág“, a „korláttalanság": a program plebejus jellege és a költő egyéniségének karakterisztikus vonása. Az utánzókhoz című költeményében azt hangsúlyozta, hogy az igazi tehetség új utat tör:

Sas a költés; hol nem járt senki sem,

Ű arra indul fennen, szabadon.

Fogj tollat és Írj, hogyha van erőd Haladni, merre más még nem haladt;

Ha nincs: ragadj ekét vagy kaptafát,

S vágd a földhöz silány dorombodat.

Petőfi az eredetiség, az egyéniség korlátlan szabadsága mellett nagy jelentőséget tulajdonított a kultúráltságnak, a tág horizontú, gazdag tartalmú műveltségnek. Kora egyik legképzettebb alkotója volt, világirodalmi iskolázottsága csodálatra kényszerít. Tanulmányozta a német Irodalmat: Goethe, Schiller, Heine, Lenau stb. alkotásait, a Fiatal Németország képviselőinek eszméit, törekvéseit. A francia Irodalomhoz is erős szálak kötötték. Ismerte Béranger, Hugo költészetét, George Sand és az idősb Dumas prózai alkotásait, az utópisták: Michelet, Lamennais, Saint-Simon, Cabet, Lamartine írásait. Angolul 1846-tól tanult. Olvasta Thomas Moore, Byron, Shelley, Dickens s mindenek fölött Shakespeare alkotásait. Vásárlási szándékát jelző könyvjegyzékén Horatius, Erasmus, Montaigne, Descartes, Cervantes, Spinoza, Montesquieu, Herder, Ossian stb. neve található.

Petőfi tudatosan törekedett arra, hogy képességei szintjén alkosson, teremtsen.

Az esztétika az írói erkölcs szempontjából lényegesnek tartja a lángelme becsületességét is, azt, hogy az író szenvedve, belső harcok árán teremtse meg azt a világot: eszmét, gondolatot, világnézetet, magatartást, amely műveiben kirajzolódik. S az írói erkölcs megköveteli azt Is, hogy a lángelme legyen hű önmagához, azaz legyen hű a kiküzdött és megtalált társadalmi, nemzeti, emberi eszményekhez.

Petőfi kiküzdött világképében szerves egésszé Integrálódott a plebejus nemzeti öntudat és a forradalmi radikalizmus a korai szocialisztlkus-kommunisztikus eszmékkel. Pándi Pál „Kísértetjárás“ Magyarországon című könyvében összefoglalóan ezt állapította meg: „Az új-szociális eszmék legmagasabb rendű jelentkezése a magyar irodalom, ban: Petőfi műve. A «jelentkezés" jelzője nemcsak a költő rangjára utal, hanem arra a tökéletes szellemi műveletre is, amellyel Petőfi a fejlettebb társadalmakban született gondolatokat asszimilálta, illetve a maga világából kifejlesztette őket. Verseiben eggyé vegyülnek a plebejus demokratizmus, a forradalmi radikalizmus és a korai szocialisz- tikuskommunisztikus eszmék a francia forradalom gondolati sugallataival, mint sok ágból nőtt folyóban a különböző források vize. Sok magyar kortársától eltérően Petőfi nem pusztán rezonált az új-szociális gondolatokra, hanem adaptálva fogadta be azokat,