Irodalmi Szemle, 1973
1973/4 - Zsilka Tibor: A stílus hírértéke
A nyelv azonban minden esetben csak építőanyag, amelyből a konkrét szöveg stílusa felépül, egésszé áll össze. Ennek következtében a stílus fogalma mindmáig is a szöveghez kötődik, vagyis a szemiózissal rendelkező szöveg létrejöttének feltétele a stílus megteremtése, kialakítása. Ebből egy fontos axióma adódik: stílus nélkül nem születhet szöveg, szöveg nélkül nincs stílus. így a szépirodalmi szöveg hírértéke is a mű stílusában rejlik. A mű egésze ad ugyanis értelmet a részeknek, tehát a nyelvi elemeknek is; ugyanakkor a részek hordozzák a mondanivaló egészét — az általános jelentést.4 A stílus szemantikai komponensei így minden szinten fellelhetők; persze az alkotás milyenségétől függően funkcionálnak az egyes szintek. Az egész és a rész dialektikus összefüggése eredményezi, hogy a stílus fogalma összekapcsolja, egységbe ötvözi a tematikai és a nyelvi szintet. Az említett szintek egységét egy magasabb szint biztosítja — a szemiotikái szint. A műalkotással kapcsolatosan mostmár a következő szinteket szükséges figyelembe venni: 1. nyelvi-nyelvtani szint — ............ 0 4. . . * ------ stilisztikai szint 2. tematikai szint __ 3. szemiotikái szint. A stilisztikai szint, amely magában foglalja a nyelvi-nyelvtani és a tematikai szintet, alárendelődik a szemiotikái szintnek. Az egyes szintek közötti viszonyt a következő ábra mutatja: Magyarázat: Ny = nyelvi szint; T = tematikai szint; Sz = szemiotikái szint. A stilisztikai szintet az Ny + T együtt alkotja. Szükségesnek látszik megvonni a határt a tematikai és a szemiotikái szint között. A szemiotikái szint alatt a valóságnak azt az általános, szubjektivitástól mentes feno- menjét értjük, amelyre a téma vonatkozik. A téma mindig is a szemiotikái rendszerből alakul ki, abból generálódik. A szemiotikái rendszer abban tér el a témától, hogy benne a téma szubjektív velejárói jelentéktelenné zsugorodnak; ugyanakkor a témából eredő oppozíciós viszonyok noetikai szempontból kiegészülnek, ontológiai alapon pedig teljesebbé, pontosabbá válnaík. A téma azonban más szempontból, mégpedig a szemiotikái „anyag“ kiválasztásában, szubjektív elrendezésében gazdagabb, teljesebb. A szemiotikái szint ugyanis a valóságnak csak a vázlata, afféle sémája, míg a tematikai szint ennek a konkrét kitöltődése, realizálódása, a legtöbb esetben szubjektivizálódása. A stílus, amely e felfogásban nyelv és téma egysége, szépirodalmi művek esetében — az objektív valóság szubjektív ábrázolásából ered, annak egyenes következménye. Ugyanakkor a stílus valóságravonatkoztatása és -utalása csak a szemiotikái szint alapján érthető meg. A szemiotika! szinten általánosabb, (közismertebb oppozíciókkal találkozunk, olyanokkal, amelyeknek megvan a logikus felépítésük, viszont a téma szintjén ez a „rend“ felbomolhat és újszerű elrendezésbe kerülhet. A viszonyok így egyszerre átcsoportosulhatnak, visszájára fordulhatnak, s másfajta oppozíciókat eredeményezhet- nek, mint amilyeneket joggal elvárnánk. Ezek az átcsoportosulások, örökös „rendbontások“ a szépirodalom (általában a művészet) kiapadhatatlan információs forrásai. A stílus hírértéke így mindenekelőtt e váratlan átcsoportosításokban, átrendeződésekben keresendő. Az értékes szépirodalmi alkotás segít felfedni a mindennapiság által 4 Ezt a gondolatot már a klasszikus strukturalizmus is felvetette. Vö. Mukafovský, Jan: Strukturalizmus v estetlce a ve vedé o literatúre. In: Kapitoly z české poetiky. I. Nakladatelství Svoboda. Praha 1948. 13—24.
