Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - Csanda Sándor: Balassi vers-, strófa- képszerkezetei és ciklusai

Balassi Júlia- és Célia-verseiben csak az indítás ciklusjellegű, a folytatás már lazább és hézagos, a cikluszáró befejezés pedig hiányzik. Igaz, van a szónak egy másik értelmezése is; modern költői kiadványokban gyakran ciklusnak nevezik a tematikai csoportosítást, a kötetnek laza egységekre, fejezetekre való tagolását is, s Balassi ciklusai inkább ezekhez hasonlóak, mint erre részben már Klaniczay Tibor is rámutatott: „Szövegeivel szabadon bánt — valószínűleg át is fésülte egyiket-másikat —, és az egyes énekeket, keletkezésük időrendjétől függetlenül, költői koncepciója szerint elrendezte. Műve élére egyenesen egy olyan költeményt állított, mely korábbi az udvarlő hadjárat megindulásánál, melyben Júlia neve még elő sem fordul: a «Méznél édesb szép szók kezdetű önvallomását".“ (Reneszánsz és barokk. Bp. 1961. 240.) Bizonyos egységesítés, ciklusalkotás szándékával írta (talán utólag) e versek címeiül szolgáló argumentumokat is, melyek eltérnek korábbi címjelöléseitől, s epikus-retorikus színezetet kölcsönöznek a lírai versek egymásutánjának: Ezt akkor szerzette, hogy a felesége idegenségét és hamisságát eszébe kezdte venni, kin elkeseredvén s jutván annak az szerelmesének igazsága eszébe, akit ok nélkül bolondul elhagyott volt feleségéért... (Balassi-kódex, XXXIV. ének) Ezt akkor szerezte, hogy az ő felesége idegensége miatt az régi szeretőjén kezdett szüvében megindulni, (uo. XXXV.) Kívánsága szerint cselekszik (értsd: Vénus — Cs. S.), tudniillik egy igen szép kegyest ad, okát jelenti Vénus annak is, miért árolta el az felesége, (uo. XXXVI.). Ezt akkor szerzette, mikor az feleségétől elvált, kiben emlékezteti Cupidót arra, amit Vénus őáltala fogadott neki, ha feleségétül békével elválik, kire megfelel Cupido, Júliát mutatván s dicsérvén neki. (XXXVII.) Immár hogy az Cupido mutatására megsaldítja Júliát, az felé megyen. (XXXVIII.) Hogy Júliára talála így köszöne neki. (XXXIX.)

Az utóbbi vers után az akadémiai kiadásban „Valahány török bejt, kit magyar nyelvre fordítottak“ következik, s ez megzavarja a címekben is megnyilvánuló mitologikus retorikát; csupán témájában tartozik a Júlia-versekhez, a ciklusból kibontakozó történetnek nem folytatása. A ciklus felépítése szempontjából nyilvánvalóan helyesebb a Balassa-kődexben talált sorrend, mely a következő verssel folytatódik: Cupidónak való könyörgés, okul elöl hozván az Salamandra példáját, azzal, hogy vagy leszen őhozzá jó valaha vagy sem, de mint az Salamandra tűz kívül, ő sem élhet soha az Julia szerelme nélkül. (XL). A cím után következő „tüzes“ könyörgések és hatásos szóképek a ciklus cselekményének fokozódását és bonyolítását éreztetik, de az utána következő drámai verssel már a kódex sorrendjében is megszakad a feltételezett, drámai ívelésű cselekmény. Ennek argumentuma kétnyelvű. De Julia venante, a Julia vadászatjárói, kit írva küldött volt Júliának. (XLI.) Az ez után következő versben is hasonló játékos, mitologizált történet van: „azt írja meg, mint veszett öszve Julia Cupidoval“ (XLII.), majd pedig két madarat megszólító vers a kódexben: Fülemi- lének szól (XLIII:), Darvaknak szól (XLIV.). Az utóbbinak az értelmezésében nem egészen érthetünk egyet az eddigi szakirodalommal: „Két pólusnak, Júlia földöntúli és a költő földi világának az ellentétét alkotta meg a most tárgyalt három vers, s ezt mélyíti el az utánuk következő, melyet a darvakhoz intézett. A záróstrófa szerint akkor írta ezt a költeményt, midőn «sok háborúiban*, «bujdosó voltában* darvakat látott repülni, «s az felé haladni, hol szép Julia laknék*. «Látom utatokot igazítottátok arra az ország felé, Az holott az a lakik» — mondja a darvaknak az ének elején is, kifejezésre juttatva, hogy Júlia lakóhelye valami távoli más ország, melybe a költő, aki bujdosik «mint árva idegen országba veszettül mint zarándok*, sohasem juthat el.“ (Klaniczay i. m. 245.)

Véleményünk szerint Klaniczay idézett tanulmányában eltúlozza a költemény mitologizált értelmezését, s Balassinak a toldalékos záróstrófáit mindig szó szerint kell venni (adatközlés). A darvak pedig délnek, Magyarország felé, Lengyelországból repülnek, s a költő valóban ide indúl „bujdosó voltában“ (1589 őszén) Joggal tehetjük fel, hogy a verset ekkor írta, s csak utólag illesztették a fülemüléhez szóló után, valószínűleg azért, mert ez is madárhoz szól. (Ilyen formában meg is felel annak a reneszánsz szerelmi retorikának, hogy a szerelmes költő szíve fájdalmát a természetnek, madaraknak, állatoknak is elmondja.) A költemény egyéb motívumai is megegyeznek a Lengyelországba való elbujdosása idején írt versekével: 72, 74, 75. számú énekek (az akadémiai ikiadás sorszámai szerint). Ezekre elsősorban az jellemző, hogy a költő nagy szerelmi csalódásához hozzájárul az „édes“ hazától való elszakadás fájdalma is: