Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - Csanda Sándor: Balassi vers-, strófa- képszerkezetei és ciklusai

strófákban ugyanazt a mondanivalót (például könyörgést) variálga'tja; variációs versszakok haladványos’szerkezetű költeményeiben is vannak. Néha a téma szabja meg a vers felépítését is, mint például az ajándékküldő vagy a címben megjelölt hasonlatot kifejtő versekét, amelyekben a strófák sorrendje az ajándék vagy a hasonlat vegyes .részeit követi részletezéssel. Ezeket a témában adott szkómára épülőknek lehetne nevezni. Néhány epikus Jellegű verse és drámája a cselekményt, történetet időrendben adja eüő. Költeményeinek terjedelmére jellemző, hogy az érettkoriak rövidebbek az ifjúkoriaknál, de ezek szinte elejétől végig képszerűek, csiszoltak. Ebből arra következtethetünk, hogy költői fejlődése folyamán felismerte a mondanivalójának leginkább megfeleíő formai eszközöket, s azután főként ezeket alkalmazta, koncentrálta, s így érte el lírája csúcsteljesítményeit. Ifjúkori költeményeinek terjedelmét gyakran befolyásolta az akrosztichon is, mert ha hosszabb üzenetet akart a versfőkbe rejteni, a verset hosszúra kellett nyújtani; a legterjedelmesebb szövegben, a Mire most barátom azon kérdezkedel kezdetű költői episztolában pedig az Eurialus és Lucretia (Aeneas Sylvus regénye) példáit sorolja fel. Legtöbb költeményében páratlan számú strófa van:

7, 3 vagy a hármasnak a sorozata: 6, 9, 12, 15.

A variációs felépítésű versszerkezetre példaként idézhetjük Áldj meg minket Űristen kezdetű zsoltárátdolgozását, melyet lengyelből fordított és szlovákos nótajelzéssel Jelöl meg: „Blahoslav nás). (4) A strófákban itt hasonló motívumok variálódnak, mint a bibliai eredetiben, s az egyes szakaszok fel is cserélhetők anélkül, hogy az ének értelme megváltoznék. Csupán az utolsó sorokban találunk eredeti, Balassi későbbi vallásos verseire is jellemző fordulatot: „Uram az te nevedben áldd meg szolgáidot, Kiért viszontag mi is dicsérjünk fiadot“. (Az utolsó szó valószínűleg későbbi szövegrontás, mert minden más változatban az Urat dicsérik.) A lengyel változatban itt lényegében az áll, ami Károli Gáspár bibliafordításának 67. zsoltárában: „oh Isten dicsérnek téged a népek mindnyájan“. Csupán Balassi szövegében van meg a „kiért viszontag“ (amiért viszonzásul) kifejezés, tehát bizonyos kölcsönösség feltüntetése: a hívek áldást kapnak, az Isten pedig dicséretet.

Haladványosnak tekinthető a költő legtöbb költeménye, mert a strófák egymás utáni sorrendje a mondanivaló részletesebb kifejtését szolgálja. Ilyenek már az első udvarló versek is, példaként a Keserítette sok bú kezdetűnek a felépítését idézhetjük. Az első .strófában a költő azt mondja, hogy sok bánata után most új kin gyötri, a másodikban ezt részletezi: megtudjuk, hogy egy szép „virág“ kínozza. A harmadik lényegét egy jellegzetes udvarló ellentét alkotja: „Ha szerelmemet kínnal fizetni jobbnak gondolod“. A 4. és 5. versszak szóképekkel is variálja azt a bókot, hogy a költő ezerelméért kész meghalni. A 6. strófában (középső!) fordulatot találunk; eddig a költő kínjáról panaszkodott, most a hölgyet szólítja fel: „Térj hozzám azért most egyetlenegy gyönyörűségem ...“ A rábeszélés fokozását szolgálják a 7. szakban a túlzó, a nő szépségét magasztaló hasonlatok: „Az napnál hatalmasabb vagy te két szép szemeddel, Szép Diána is semmi hozzád magaviseléssel.“ A 8. strófa elején mintegy közbeszúrásként közli a költő, hogy nemrég látta is imádottját, így a túlzó hízelgést itt konkrét adattal is kiegészíti. A 9. strófa a 7. bókjait variálja és fokozza: a hölgy szemei „az kiket akarnak megölnek s ismeg megélesztenek“. (Erről a szóképről egy másik változatában (68) a költő közli, hogy a „szemmel ölő“ baziliszkus babonás példájából vette.) A 10. és 11. strófában újból konkrét adatokat találunk, de ezek is a nőhódítás célját szolgálják: megtudjuk, hogy a nő csak „fél kedvvel“ van a költőhöz, aki pedig kiváló hölgyeket hagyott el érte, majd bejelenti, hogy messze távozik. A reneszánsz költészetben másutt is elterjedt udvarló bókok jól ötvöződnek egybe konkrét élményekkel, de a két utolsó strófa — az elegáns képes kifejezések után — kissé ellaposodik, szinte érzékelteti, hogy a költő könnyű szívvel „siet el“, s a túlzó szóképekkel inkább csak retorikai tehetségét csillogtatta.

Vessük egybe az idézett költemény szerkezetét egy tömörebb, sokkal képszerűbb érettkori versével, amelyben „Célia feredésének módját írja meg“ (81). A négyszakos költemény elején itt is a téma megjelölése áll; lovagias udvariassággal célozgatva arra, hogy mit érzett, amikor a szeme előtt fürdött Célia: „kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén füsti menne“. (A füsti menne kifejezés jelentését pontosan nem ismerjük, lehet képzavar is, a szövegösszefüggésből az világlik ki, hogy a költő „tűzbe jött.) A következő három strófát már igen szép, egymáshoz szorosan analógiával kapcsolódó