Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - Csanda Sándor: Balassi vers-, strófa- képszerkezetei és ciklusai

Csanda Sándor

Balassi verseinek szerkezeti felépítéséről eddig csupán Varjas Béla írt részletesebb tanulmányt Balassi és a hárompillérű kompozíció címmel (Itk 1970. 479—491), melyben a költő Katonaénekét elemezve megállapítja, hogy a költemény gondolati súlyát az első, az utolsó és a középső szakasz hordozza, 3—3 közbeeső strófa pedig láncszemként helyezkedik el e „pillérek“ között. A továbbiakban a szerző azt állítja, hogy a költőnek összesen huszonhat „hárompillérű“ verskompozíciója van. „Balassi a Katonaének alapstruktúráját feltűnően korán alkalmazza. Ha bizonyosnak nem is mondható

— hiszen az istenes énekek kronológiáját illetőleg nincsenek kétségtelen adataink —, teljességgel mégsem vethetjük el azt a lehetőséget, hogy a hárompillérű szerkezetet először talán valamelyik korai vallásos tárgyú versében alkalmazta. E tárgykörbe tartozó énekeinek több mint a fele, szám szerint tizenkettő, ilyen szerkezetű: a Bizonynyal esmérem rajtam nagy haragod (5), az Oh én istenem (6), az Oh szent isten (7), a Bocsásd meg Cristen (36),a Segéll meg engemet (40), a Mint a szomjú szarvas (93), az Az szentháromságnak első (8), az Az szentháromságnak, kinek... (41), az Az szentháromságnak harmadik (70), a Lelkemnek hozzád való (37), a Nincs már hova lennem (89), az Az én jó istenem (88) kezdetűek. De ha nem ezek valamelyike volna is az első, akkor is meglepően korán tűnik fel verseiben ez a konstrukció: a profán témájúak között először a Krusith Ilona nevére (9) írott énekében.“ (i. m. 481.)

A Katonaének fő szerkezeti sajátosságának felismerését mi sem vitatjuk, de a többi idézett verset nem tökintjük hárompillérűnek, és a Katonaének részletesebb elemzésében is számos félreértést látunk. Ogy látszik, Varjas szem elől téveszti a vers határozott lírai jellegét, mert számos részletét úgy elemzi, mintha elbeszélő költemény volna: „De éppen eme érdeklődést, izgalmat keltő bevezetés után és az események időbeli és logikai rendje szerint is azt várnók, hogy a csata lírai leírása bekövetkezzék. Ehelyett azonban hirtelen egy egészen más, váratlanul ,békés’, s egy pillanatra csaknem hihetetlennek, érthetetlennek látszó jelenetsor döbbent meg: Köztük ki strázsát áll, ki lováról leszáll, nyugszik reggel, hol virradt... Ám hogy közben a csata valóban lezajlott, s a lepihenés csak ezután történik, azt a harmadik sor egy frappáns visszautalással teszi világossá, s ezzel az utóbb történteknek a második sorba előrehozott előadásával (strázsa-állás, lóról-szállás stb.) a megzavart idő- és logikai rendet is helyrebillenti... A csata részleteit visszajátszásszerűen majd a 6—7—8. versszak bontja ki." (d. m. 486.)

Varjas a továbbiakban is „eseménysor“ befejezéséről, „lezajlott csatáról“, a megszakadt események folytatásáról (a 6. strófában) ír, a 7. versszakban pedig ezt véli felfedezni: „Valami rendkívülit, ami Balassi költészetében is egyedülálló, s a magyar lírában itt csillan fel először: valódi humor! (kiemelés az eredetiben) . . . hiszen a költő és hallgató egyaránt tudván tudja, hogy a vitézek számára széles mező ezúttal nem sétáló palota, az utaknak lese nem tanuló oskola, s a csaták fáradalma nem mulatság!“ Nyilvánvalóan nem, mégsincs a költeményben humor, sőt még paradoxon sem, hanem csak egyszerű szóképek, s a mulatás Balassi nyelvhasználatában mindig időtöltést jelent, a sétáló palotájok pedig séta'folyosót. E metaforákban tehát ódái emelkedettség van, minthogy az egész vers is ilyen ünnepélyes hangvételű, s a második szókép előfordul Balassinak Ö én édes hazám kezdetű énekében is, „vitézlő oskola“

Balassi vers-, strófa-, képszerkezetei és ciklusai