Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág (V.)

termelésre berendezkedett cseh parasztok — többnyire nagyparasztok — megbízható munkaerőket vártak, még a jövevénymunkások kondícióját is számításba vették, s talán az izmaikat is megtapogatták, amikor válogattak közöttük. S ami a munkabírást illeti, abban nem is csalódtak, de azzal már nem számoltak, hogy sok munkás személyében zabolátlan fenegyereket fogadtak be rendezett életükbe, akikkel — ha az ördög elszabadul bennük — senki nem bír; talán még örült is sokuk gazdája, amikor tavasz jöttével megszökött tőle a „magyar“.

A háború utáni második tavasz is rázúdította életerejét és illatait a falura, s vele együtt kiosztották a „fehér leveleket“. A lakosságcserében újra csak nem nagyon hitt :senki, ellenkezett minden hagyománnyal és tapasztalattal, kívülesett a parasztképzelet határán. Hogyan lehetne egy falut — sok falut! — emberestől, állatostól, szekerestől, ekéstől, vetőgépestől és lábasólastól, minden ingóságával, terményével és takarmányával együtt távoli vidékre szállítani — ezt még a „menekülés“ tapasztalatainak birtokában sem tudták egészen elképzelni az emberek. Tudták már, hogy sok minden lehetséges, a hihetetlen dolgok is valósággá válhatnak, de a falu embere elsősorban reálisan gondolkodik, s idegen tőle a hatalmi, illetve politikai megoldások logikája. Sokan elgondolkoztak azon is, hogy bár csak gazdák kaptak fehér levelet ,nem kapott mindenki közülük. Mi lesz azokkal, akik nem kaptak? Feltételezhető — sőt, biztosra vehető —, hogy a helyi elöljáróság — a falu magyar nemzetiségű kommunistái már alig játszottak benne szerepet — személyes elgondolásai és rokonszenve vagy ellenszenve döntötte el, hogy ki megy Magyarországra, és ki marad a faluban. A protekciókeresés és az ajándékok, tehát a korrupció is sorsformáló erő volt ebben a világban. Akik úgy gondolták, hogy nem várják meg az elkerülhetetlent, a helyi összeköttetések révén járási jóindulatot próbáltak szerezni, igyekeztek kivédeni a sorsot. Nem lehettek sokan, mert a politikai (közhangulat ellenük dolgozott, a magyar szó hitelét vesztette egy időre. S ezt a kavargó politikai és társadalmi mozgást még áttekinthetetlenebbé és ösztönösebbé, tehát bonyolultabbá tette az osztályharc egyre erősödő jelenléte, amely a közös nemzeti érdekek kristályosodásán és ezen érdekeknek a jövővel való szembesítésén túl a demokratapárti és kommunista elöljárók természetes politikai ellentéteiben és érdekeiben nyilvánult meg. Ezeknek az ellentéteknek a drámaisága nagyon élesen rajzolódott ki a deportálás idején.

1947 januárjában a köztársasági elnök 88/1945 Sb. számú dekrétumának alapján a kötelező, egész családra szóló csehországi munkaszolgálat — a nép nyelvén: depor- táció — is bekövetkezett. Erről a ma már történelemmé vált kormányintézkedésről sokat írtak, elítélték mint politikailag káros, az internacionalista nemzetiségi együttélés szellemével ellenkező és az osztályszempontokat sértő intézkedést, de többnyire az általánosság síkján elemezték, kevesebb szó esett arról, hogy a falu népe hogyan élte át.

Négyrét hajtott, megkopott papírlapok segítenek emlékezni a huszonöt év előtti januárra. 1947. január 13. Ködös téli reggel virradt, éjszaka erősen fagyott, de úgy mutatkozott, hogy ha a ködök felszállnak, kisüt a nap. Ogy kilenc óra tájban három ember hozta hozzánk a két papírlapot: egy csendőr, egy járási tisztviselő és a falu egyik elöljárója. Reggel óta tudtuk, hogy megjött a bizottság, itt vannak a csendőrök, és a jegyzői iroda előtt zúgnak a szürkészöld katonai Studebakkerek. Azt is tudta az egész falu, hogy Csehországba viszik a népet, de azt már nem tudta senki, hogy kit visznek el. Egy dolog volt csak bizonyos: aki fehér levelet kapott, azt nem vihetik el. A fehér levél most: menlevél. Talán csak nem éppen minket visznek, gondolták azok a gazdacsaládok, akiknek nem volt fehér levelük. Pedig hiába nem jöttek ide azok a tigrispofájú, csukazöld katonai teherautók. Talán előzőleg maga a falu elöljárósága sem tudta, hogy kit küldjenek és kit védjenek, talán a névsort azon a reggelen állították össze a járási munkahivatal embereivel és a bizottsággal. Akárhogyan is volt, egymás között tisztázták a helyzetet, mert a három ember elhozta hozzánk 9 óra tájban a papírokat; a járási ember energikus és ellenséges volt, a csendőr közömbös és kissé fáradt, a helybeli elöljáró sajnálkozó és elutasító, mint aki semmiről nem tehet, és nem 'tud segíteni. Ennek már így kell lennie, mert így határozta meg a sors és a magas politika.

A papírlapoknak ez volt a címe: Beosztási végzés (Pridelovací výmer), a Köztársasági Elnöknek az általános munkakötelezettségről szóló, 1945. X. 1-én kiadott, 88. Sb. számú dekrétuma szerint. Továbbá: az apám és az én nevem, születési évünk, lakó