Irodalmi Szemle, 1973
1973/4 - Batta György: Balczó csillagvilága (riport)
Batta György „A ponty hal. Főleg a tavakat szereti, nem olyan fürge, mint mondjuk a csuka, valószínűleg ezért hízik gömbölyűre. Testét pikkelyek ezüstözik; húsa ízletes. Remek étel a rác-módra készített potyká.“ „Balczó András olimpiai bajnok. Minden idők legnagyobb öttusázójának tartják. Világbajnoki győzelmei mellé Münchenben végre megszerezte egyéni olimpiai bajnokságát is. Balczó szerény, rokonszenves, állhatatos, szívós, kitartó, következetes. Sportága megszállottja. 1938-ban született, a Csepel SC versenyzője.“ Az első mondatokból nyilván kiderül, hogy a pontyra vonatkozó ismereteim felszínesek. Balczó Andrást sem ismertem alaposabban, pedig a mexikói olimpia után már találkoztam vele, de ott, a fogadáson, beszédek, pohárköszöntők, fényképezőgépek villámfényei közepette nem alakulhatott ki olyan nyugodt és elmélyült beszélgetés, mint Budán, müncheni győzelme után. Már 1968-ban is feltűnt számomra eredetisége, tárgyilagossága, igazságszeretete. Amikor egy fél ország érezte csalódottnak magát, mert az áhított arany ezüstté változott, akkor ő mosolyogva, szinte vidáman mondta: — Nem vagyok csalódott. Mindent megtettem, ezüst lett. Többre, úgy látszik, nem voltam képes. (Mexikó előtt rengeteget edzettem. Nem hiszem, hogy öttusázó valaha is dolgozott volna ennyit. Volt hetem, amikor százhatvan kilométert futottam! Igaz, ez egy kb. háromhónapos futőciklus keretében történt, de emellett még eljárogattam vívni, lőni, úszni, lovagolni. Az olimpián második lettem, és ezt sokan leégésnek tekintették, elkeseredtek, voltak akik sírva fakadtak. Senki sem hitte, hogy én a legkisebb mértékben sem szomorodtam el. Mexikó után már nem volt bennem annyi hiúság, pedig a fordítottja lett volna logikus, hiszen megvertek, illett volna visszavágnom. Második lettem, de olimpiai szereplésemet — önmagammal szemben — győzelemnek tekintettem. Bizonyítani vágyásom, becsvágyam csillapodott, s ez elsősorban a felkészülésemben nyilvánult meg. A versenyeket továbbra is élveztem, de nem készültem olyan erőbedobással, mint azelőtt.) Mindig megvan bennem a szándék, hogy riportkészítés közben őszinte partnere legyek az alanynak. Nincs szebb, mint amikor a beszélgetők között kigyúl a közös pólusok ívfénye, legalább annyi színt tartalmazva, mint a szivárvány. Ezt az áttetsző hidat, amelyen a szavak oly finoman járnak, mint a levegőben a föld felé közelítő hópihék, csak az őszinteség feszítheti lélektől lélekig. Balczóról elmondhatom, hogy igaz és mély ember, az első olyan általam megismert bajnok, akit teljesebbé, egyénibbé tett a sport. „Egész pályafutásom legkellemesebb élménye, legnagyobb érzése a müncheni olimpia öttusa-futószáma volt. Tudtam, hogy veszthetek is, nyerhetek is, de éreztem, hogy a boldogságomat ez a legkisebb mértekben sem befolyásolhatja. Harmadik leszek? Az is nagyon boldoggá tesz. Első? Akkor is nagyon boldog leszek. Az események nem hathattak boldogságomra, mert éppen itt, Münchenben találkozott össze saját elméletem a gyakorlattal, s nekem ez volt a legnagyobb sportélményem. Az olimpián a mákszem dolgok is nagy jelentőségűvé nőnek, s éppen itt ellenőrizhettem teóriámat, az ún. determinizmust, tehát azt, hogy a tudatunktól független, ismeret• Részlet a szerző készülő sportriport-könyvéből, amely 1973-ban jelenik meg a Madách Kiadó gondozásában. Balczó csillagvilága*
