Irodalmi Szemle, 1973
1973/1 - Szénássy Zoltán: Kiskőröstől Segesvárig
Itt van tehát a bölcső, amely a slrö kisdedet ringatta, s amely az óriást adta az emberiségnek. Három helyiségből áll a Petőfi-ház. Középen a szabadkéményű konyha látható a szobát is fütő búboskemence tüzelőnyílásával. Itt tette a gyermek első lépéseit, itt ismerkedett a világ első Jelenségeivel. Balra az ún. tisztaszoba nyílik. Ebben a szobában vajúdott 1822. szilveszter éjszakáján Hrúz Mária, ezek a néma falak hallották görcsössíró hangját a világrajött kisdednek, Petrovicsék elsőszülött gyermekének. A szoba ajtaja fölött a költő sorai olvashatók: „Szent a küszöb, melyen beléptem én, Oh szent a szalmakunyhók küszöbe! Mert itt születnek a nagyok, az ég A megváltókat ide küldi be.“ A szobába lépve első pillantásom a sarokban álló ágyra esik, amelyben a költő született. Ez a nyoszolya visszavásárlás révén ikerült a régi helyére. Az öreg Petrovics, amikor Dömsödön oly szorult anyagi helyzetbe került, hogy még az ágyat is kénytelen volt eladni, e szavak kíséretében vált meg tőle: „Nem szívesen válók meg ettől. Régi jó nyoszolyánk volt. Ebben született Sándor fiam.“ Az ágy fölött az Egy estém otthon című vers illusztrációja látható — Orlay Petrich Soma festménye —, a sarokban pedig Petőfi ládáját találom. Eredetileg a „vén zászlótartóé“ volt, amiről az oldalán olvasható felírás tanúskodik: STEFANUS PETROVITS DOMONYI székállő-legény Die 7 Sptmbr. Anno 1815. Ezt a ládát említi a költő Anyám tyúkja című verse: „Itt szaladgál fel és alá, / még a ládára is felszáll.“ Még két kegyeletes ereklye látható a piciny szobában: egy ónkancsó, amellyel azon a nevezetes napon a kis Petrovics Sándort megkeresztelték, és az asztalon (üvegbúra alatt) az öreg Petrovics pipája. A másik szobát szemlélve a Petrovics család emléke elevenedik meg. Az ablakkal szemközti falon Petőfi szüleinek képe látható — szintén Orlay Petrich Soma festményei. Egy rendkívül érdekes táblázat a Petrovics család útját kíséri figyelemmel, Kiskőrös előtt és után. Az adatok arról tanúskodnak, hogy a szülők Maglódon ismerkedtek meg 1815-ben, ahol Petrovics István székálló legény volt, míg Hrúz Mária a helyi evangélikus papnál szolgált. Az emlékszoba egy lelkes irodalomtanár, Istenes József fáradságos munkájának eredménye, aki úttörő munkát végzett a helyi Petőfi-emlékek felkutatásával és összegyűjtésével. Az ajtóval szemben levő falon Szendrey Júlia, majd Zoltán fiuk és „István öcsém“ képe látható. Az ablak alatti vitrinben újságcikkek, plakátok és emlékkönyvek sokasága tanúskodik egy-egy nevezetes Petőfi-évfordulóról. Meghatódva betűzöm a megsárgult papírokat, amelyek a nemzet majd ötnegyed évszázados szerető gondoskodásáról tanúskodnak. 1949-ben, Petőfi halálának századik évfordulóján egy ismeretlen szerző így siratta el a nemzet nagy halottját: „Ki az ki hamvát összeszedte? Senki? Tán az Isten ő maga temette. Hol a sírja? Sehol! Hol a dicsősége? Az egész világon. Nem lesz soha vége. Végzete a magyarságnak tragikus sorsa volt. Sírja a magyar csatatér, amelybe akkor, Vele együtt a magyar szabadság temetkezett. A szülőházat 1878-ban vásárolta meg a Magyar írók Társasága, és benne állandó jellegű emlékmúzeumot rendezett be. A felavatási ünnepség szónoka ki más lehetett
