Irodalmi Szemle, 1973
1973/4 - Wislava Szymborska: Versek
Mikor kikötöttünk, segítettem kirakodni. Kiderült, hogy majdnem négy tonna szardíniát fogtunk. Igazi Nagy Fogás volt. A halat elszállították, mi pedig a kapitánnyal felültünk a teraszra inni valamit. A kapitány azért, mert jó volt a fogás, és a jó fogásra illik inni, én pedig, hogy megvárjam Mirót. Nemsokára jött is. Ivott egy pohár bort. Láttam rajta, hogy valami baj van, de nem nagyon törődtem vele. Csak amikor a kapitány elment, kezdett káromkodni. — Mi a hézag? — kérdeztem tőle. — Mondtam, hogy rakd ki a szűrét. Mondtam vagy nem mondtam? — Mondtad. Na és? — Mit na és? Tegnap este jött az a bazedovos ürge a masinájával, tülkölt egyet, s a nő már dobálta is ki a holmiját a szobából. Egyszóval lelépett. Ittam egy hosszú kortyot, mert valamitől pokolian összeszorult a torkom, s piros karikák kezdtök táncolni a szemem előtt. — Nem lett volna szabad megengedned, hogy ő menjen el. Ki kellett volna dobnod. Ojra ittam, s csak azután tudtam megszólalni. — Nem mondott semmit? — Nem. Csak beült, és elmentek. Rágyújtottunk és csendesen füstöltünk. A tenger lomha hullámokkal nyaldosta a köveket. Szép, tiszta reggel volt. — Ne lógasd az orrod — próbált vigasztani Miró. Pedig nem is lógattam az orromat. Csak az történt meg, amit már korábban is tudtam, hogy egyszer megtörténhet. De valahogy hirtelen jött, váratlanul, amikor nem voltam rá felkészülve. — Tudod mit, Miró? — Na? — Megmutathatnád a puskádat — mondtam neki. — Tudod, azt, amelyiknek elveszett a závárja. — Rendben van — mondta Miró. Felálltunk, és elindultunk a piactér felé. Wislava Szymborska Bruegel két majma így álmodtam meg az érettségimet: két megláncolt majom ül az ablakon, s az ablakon túl szárnyra kel az ég, fürödni megy a tenger. A népek történetéből felelek. Dadogok, kínlódom. Az egyik majom a számat nézi, gúnyosan figyel, a másik úgy tesz, mintha bóbiskolna, s mivel elhangzott a kérdés, s én csak hallgatok, segíteni próbál: halkan megcsörgeti láncát.
