Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - Wislava Szymborska: Versek

Wislava Szymborska

csendélet, léggömbbel

az iras oromé

Ha majd halni készülök, ne engedjétek hozzám az emlékeket; csak elkallódott dolgaimat adjátok vissza halálom óráján.

Szálljon be az ablakon a bőrönd, az ernyő, a kesztyű, a köpeny, hadd mondhassam:

Minek már ez nekem?

Hová fut a kigondolt őz a kigondolt erdőben?

Tán a kigondolt vízre szomjazik, mely másolatot rajzol a fejéről?

S mitől riadt meg? Zajt hallott háta mögül? Négy lábon áll az igazság rögén, kinyújtja nyakát, s kinéz az ujjam alól, fülét hegyezve.

Csönd — e szó szinte zizeg a papíron, s széthajtja

a lombot, mit az „erdő“ fogalma őriz.

A hajtők, néhány fésű, a viaszrózsa, a zsinór, a kés — hadd mondhassam:

Nem sajnálok itthagyni semmit.

S te, kulcsom, bárhol is legyél, idejében jelenj meg, hadd mondhassam:

Rozsdás vas vagy, drágám, hulladék.

A fehér lapon ugrásra lapulnak

a betűk: ha kell, fenyegető hadrendbe állnak,

s a körmondatok

gyűrűjéből az őz nem tud kitörni.

Egy tintacseppben egész sereg

vadász leselkedik, félig hunyt szemmel,

toliam fájáról lemászni készen,

hogy elállják az utat, a puskát lövésre tartva.

Szálljon rám a bizonylatok, elbocsátok, kérdőívek kövér fellege, hadd mondhassam:

Lenyugvóban a nap.

Örák, merüljetek fel a folyóból, találjatok vissza tenyerembe, hadd mondhassam: eljött az időm.

A léggömb is megkerül, odasodorja hozzám a szél hogy így szólhassak:

Nincs gyerek a háznál,

nézd, nyitva az ablak, röpülj ki a széles világba, hadd rikoltson fel valaki örömében, s én hadd fakadjak sírva.

Csakhogy: ez nem a való élet.

Itt — fekete-fehéren — más törvények születnek. A pillanat addig tart, ameddig akarom, kis örökkévalóságokra bonthatom, ahol megáll röppályáján a golyóbis.

Ha úgy akarom, nem történik semmi.

Szándékom nélkül levél se rezdül, pontok patájából nem hajlik fűszál.

Mi hát ez a világ,

melynek független sorsot ajándékozhatok? az idő, mit írásjelek láncával verek vasra? a lét, melynek óhajomra nem halál a vége?

Az írás öröme.

A túlélés csodája.

Halandó kéz bosszúja.

Veres János fordítása