Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - Szuchy M. Emil: Időzített boldogság (Dávid Teréz színműve a MATESZ színpadán)

megjelenési, inszcenálási formáját is érinti. Dávid Teréz párbeszédre ingerel. Időszerű vitát szeretne az erkölcsről, olyat, amely mellőzné az egyszólamúság monotóniáját. Ezért többszólamú érveléseket formál, hogy hőseit szembeállító szenvedéllyel jellemezze, még akkor is, ha azok nézetei olykor még egyenetlenek, bizonytalanok, s talán nem is mindig helyénvalók. Tényeket, megtörtént eseményeket látunk „életnagyságú” vetületűkben. Bizonyító adatokat kapunk, összefüggéseket, amelyeket a szerző legfeljebb általános igazságokkal érzékeltet. Főleg, amikor a tények közepébe vág, s már a cselekmény elején úgy indítja konfliktusait, hogy a kétségbeesett leánynak szegezi a kérdést: hányadik hónapban vagy? Kár viszont, hogy mindez csak fotográfia marad.

írói feladat volt“ ma is az, hogy a szerző bonyolult vagy annak látszó tényállások mögött okokat és összefüggéseket keressen. Bizonyító adatokat, tanúkat gyűjtsön, hogy felsorakoztatott tényeit ne csak érzékeltesse, hanem orvosolja is. Nem szavakra, hanem tettekre van szükség a színpadon, kiállásra, erős magatartásra. A szerző ezt Klári alakjával igyekszik „megoldani”, de a kispol- gáriság és a sznobság ellenében egy bizonytalan szférába emeli hőseit. Egy leányanya és egy éretlen suhanc fásult, szenvtelen felelőtlenségéről van szó, amely — ha végső soron „fátyolos esküvővel rendeződik is” — módot ad arra, hogy Nina és Gyuri most már mint férj ős feleség tovább űzhessék kalandjaik „ártatlan félrelépéseit”. Ez frappáns színpadi ötlet színészi és rendezői lehetőségek megteremtője, ösztönzője is lehet, de semmi esetre sem követendő „íáncrahívás”, amikor a fölvetett probléma erkölcsi és közerkölcsi kérdéssé szélesedik, s még kevésbé, amikor a nézőre hárul az eszmei — ha úgy tetszik ideológiai — mérlegelése. Dávid Teréz elmélyültebb író (és színházi szakember), hogy ezt a hiányosságot ne korrigálhatná. Mert kell itt valamilyen megoldás. Kell a „hiteles” útbaigazítás. Ne tévesszük össze az ábrázolást a vallomással; a jeleneteket a tények rögzítésével; a jelenségek magyarázását, a problémák felvetését az egyszerű megállapítással, még ha ezek színpadilag ötletesnek tűnnek is. A szubjektíve fontosnak vált eseményeket, az életrajz jellegű mozzanatokat az élet- és emberábrázoló objektivitásnak kell uralnia. Mert ez a lényeges. Dávid Teréz is tudja ezt, s az előadások során nyilván még helyesbít és kiegészít. Bár jónak mondható így is ez a színdarab, ám jobb is lehetne, ha a fiatalokról nem „valakinek kéne majd paródiát írnia”, hanem a szerző már most eljutott volna oda, hogy „ne legyen mindenkinek igaza”, mert a „mindenki” nem jelenti az etmberiség nemes célkitűzéseinek to- vábbvivőit, a még mindig ható divatos frázisok és modorok helybenhagyását, blazírt elfogadását, mert „mi, öregek” vagy „mi, fiatalok” immár tehetetlenek vagyunk a józan megfontolásra, az eszmei tisztánlátásra.

Konrád József szakavatott kézzel szövi az öt képből adódó cselekmény szálait, s így egy figyelemre méltó színházi előadást láttunk. Színpadi látóköre kiterjed mindarra, ami a mai embert — s így a színház egymástól meglehetősen elütő közönségét — s annak egy-egy előadásról kialakított értékelését befolyásolja. Tisztán fogalmaz. Sőt indokolja is a mit, hogyan és miért gondolatmenetét, hogy a hangulatváltások mozzanatait is érzékeltesse. Rendezése nem lélektani drámát sejtet, hanem többsíkú játékot, s ez az, ami rendezői koncepcióját körvonalazza és zsánerében meghatározza.

Nina (Petrécs Anna) és Gyuri (Pöthe István) uralják a színpadot. Tulajdonképpen minden és mindenki nekik van alárendelve. Főleg a szülők: Lili (Szent- pétery Aranka), a mama (Lőrincz Margit) és az apa (Bugár Gáspár), akik „jobb és szebb életet szántak” elkényeztetett egykéiknek, akikből közben a „környezet” divatmajmoló hiúságai, kispolgári ficamai, délibábos ábrándjai bizony nem a legkívánatosabb egyéniségeket neveltek. Valamennyiük játéka értékes színészi felkészültségről tanúskodik.

Hiteles személyt alakít Németh Ica (Klári) is, aki gyorsítja vagy lassítja a fiatalok „emberérési” folyamatát. Tárgyilagos és körültekintő, segíteni akaró katalizátor, „tanácsadó-társ”. Alakítása

— mint a többi szereplő játékstílusa is

— igényes, kimunkált, egyszerű és ízléses. Tóth László egy jelenetre szabott gúnyrajza hiteles mása Oszkár szerepének.

Elmondhatjuk, hogy érdekes előadást láttunk. Dávid Teréz növekvő színpadi