Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - Balla Kálmán: Keszeli Ferenc: Ostromlétra

fejezetekben azért akadnak olyan helyek is, ahol az életrajzi anyag redukciója zavart okoz. Ilyen helyzet adódik pl. a 176. oldalon, ahol a tájékozatlanabb olvasó Győry „származásának súlyos terhéről” hallva esetleg arisztokrata eredetre is gondolhat.

A tárgyilagosság és filológiai igényesség mellett egy harmadik — tudományos szempontból kevésbé fontosnak látszó, de nem jelentéketlen — tulajdonság is jellemzi a monográfia íróját: a szerénység. Erről — mint láttuk — már a Bevezetésben, a módszere megjelölésével tanúságot tett. Szerénysége egy másik vonatkozásban még határozottabban mutatkozik meg: több olyan értékelési telitalálatot, finom és tömör megfigyelést találunk nála, amelyeket szerénytelenebb szerzők terjedelmi tekintetben alaposan kiaknáznának („Győry nem a »szűz borzongások“ Adyját követte, hanem a magyarság és a demokrácia profetikus költőjét”; „Fejlődésében hasonló szerepet töltött be Losonc, mint Adyéban Nagyvárad” stb.).

Az ilyen villanásszerű megfigyelések, tömör lényegre tapintások azt mutatják, hogy azt a pályaképet, melyet a csehszlovákiai magyar lírikusról most dolgozott ki, elsősorban ő fogja kiegészíteni, tovább építeni: a Győry lírája és prózája közti vizsgálatával, a kisebbségi költő életművének az egyetemes magyar irodalomba való betájolásával és Győry „minden titkai”-nak további kutatásával.

Keszeli Ferenc: Ostromlásra

(Madách, 1972)

Mielőtt csatlakoznánk egy hadjárathoz

— még ha az irodalmi jellegű és egyszemélyes is —, föltétlenül meg kell vizsgálnunk, miért folyik, jó-e a stratégiája, tud-e rendet tartani és így tovább.

Reszeli Ferencet mint „lázadót” ismertük meg — főleg az Egyszemű éjszakában közölt versei alapján, amelyeknek nagy részét kötetében is megtaláljuk. Akkoriban így is jellemezték. „Reszeli Ferenc lázadása a lcgtakaratlanabb (da korántsem a legeredményesebb)” — írta róla Tőzsér. A tehetetlen elkeseredés néha valóban sutaságokhoz vezet: a Kávéház utolsó két sora például („ó ífírő mr.rvánjas.’tal / azonnal rád köpök”) erősítés helyett gyöngíti a jól induló vers antifiliszterségét. Az Apróbb lázadásokban már fölmerül az igény a kötet címében is jelzett szervezettebb támadásra: „addig megyek míg el nem indulok / gőzölögve sínpárt vontatok”.

„Az individualista: lázadó, a kollekti- vista: forradalmár. A lázadót belső kiegyensúlyozatlanságai nyugtalanítják, a forradalmár belső egyensúlyállapotával fordul szembe a külvilággal, a gazdasági, a politikai, a kulturális rend rendellenességeivel” — írja Kassák egy tanulmányában. Ogy érezni, Reszeli még ezt a belső egyensúlyállapotot keresi. Ezért érezheti rokonnak az amerikai beat-iro- dalom életérzését, főleg Jack Rerouac- nak az Ütőn című regényében kifejezett világszemléletét — verset ír Kerouachoz (Oton), mottót kölcsönöz tőle (a Holtversenyben a halállal ciklusát) fölidézi regényének szereplőit (az Ódában). Akik (amik) ellen Reszeli lázad, ugyanazok, mint a beat-költők ellenségei: körvona- lazatlan, tisztázatlan dolgok, személyek. A „lázadás a semmibe” — célpontját nem találva — bumerángként mozog, és saját határozatlanságunkat teszi nyilvánvalóvá.

Reszeli érezheti, hogy számára nem elfogadható ez a kiúttalanságot mitizáló filozófia, de ezt nem vallja be, s így pózokba kényszerül — innen erednek néha mesterkélt modernségei, modorosságai (Ámokfutás, Hét nap között a nyolcadik végtelen, Egyenlet, Tűzbetűs panasztávirat, Hongkongi képeslap, Grand Prix stb.), amelyek meghamisítják igazi érzéseit. így fordulhat elő, hogy önmagának is ellentmond: „... ezer az utam / ők csak fussanak / két szál sínen bele a semmibe” — írja az Ének a talajon című versben, s ezt a Keresőben így cálfolja meg: „... a semmi felé megyek /.../ a cél a szent messze semmiben”.

A modernség nem jelenthet menekülést, eltávolodást az őszinteségtől, nem jelentheti hiányának leplezését. A világ