Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - Turczel Lajos: Győry Dezső lírai életművének feldolgozása (Szeberényi Zoltán: A vox humana poétája)

seg életéből, történelmi, szociális és erkölcsi eszméléséből és igényéből íakadt. Vannak költőink, akik az övénél haladóbb világnézetet képviseltek (Forbáth, Földes), újszerűbb hangot és formát alkalmaztak, ds azt a szintézist, amit Győry költészete az utunkrúl, küzdelmeinkről, magyarság- és embereszményünk és igényünk alakulásáról nyújt, hiába keressük náluk. Győry életműve nemcsak egy reprezentatív költőegyéni- ség szép fejlődését tükrözi, de a polgári Csehszlovák Köztársaság magyar kisebbségének lírai életregényét és erkölcsi fejlődésképét is tartalmazza.”

A kisebbségi közösség életébe ilyen intenzíven beágyazódó életműnek a vizsgálata kettős nyereséggel kecsegtet: az életmű sajátosságainak, értékeinek alapfeladatként történő feltárása mellett a kisebbségi társadalom fejlődésképének új adatokkal, vonásokkal való gazdagítását is lehetővé teszi.

A monográfia szerzője élni tudott a második lehetőséggel is. Annak ellenére, hogy az „alapfeladathoz” szorosan tapadt, és a háttér-jellegű társadalmi és irodalmi összefüggések felmerülésénél általában a fentebb említett alapozó munkákra utalt, több olyan adatot is közölt, értékelt vagy helyreigazított, amelyeknek a két világháború közötti szellemi fejlődésünkben és irodalmi életünkben jelentős súlya van. Példaként a Kassai Napló irodalomszervező buzgalmának és műhelyszerepének a felmutatását említem meg, amely olyan érdekes téma, hogy önálló tanulmányt is megérdemelne. Érdekes az is, amit a szerző a Magyar Demokrata írókor megalakulásának indokairól mond (az írókor az Oj Szellem című jobboldali kultúrpolitikai lap ellensúlyozására jött létre), vagy ahogy a losonci Madách Kör tevékenységét méltatja (bár itt a Nyugat-hatást— „bűvkört” — eltúlozza).

Ami most már az „alapfeladat” teljesítését: Győry lírai életművének történeti és kritikai feldolgozását illeti, itt először is azt állapíthatjuk meg, hogy a szerző elemzéseiben a történeti szempont van túlsúlyban. És ilyen módszer alkalmazását nemcsak az indokolja, amit a szerző a Bevezetésben mond: „A szélesebb publicitás reménye munkánk jellegét is befolyásolta: jórészt a hagyományos módszerek segítségével kíséreljük meg Győry Dezső legjelentősebb alkotói korszakának bemutatását és értékelését.” A történeti szempont hangsúlyát elsősorban Győry költői alkata, exponált közéleti angazsáltsága tette szükségessé és természetessé: erről a költőről nem kisebb ember, mint Móricz Zsigmond állította azt, hogy „elsősorban és teljesen politikai költő”. Szeberényi ezt a móriczi kijelentést bizonyos fokig megkérdőjelezi (84. o.), de munkájának egésze — és módszerének szükségszerű jellege is — Móricz igazát támasztja alá: Győry lírai életművében a mozgalmi-közéleti költészet mennyiségi és minőségi túlsúlyban van, a költőnek a csehszlovákiai magyar lírában és az egyetemes magyar irodalomban elfoglalt helyét és jelentőségét ez határozza meg, s ebben realizálódnak a legjobban esztétikai értékei is.

A történeti szempont elsődlegessége már a monográfia szerkezeténél, az anyag fejezetekre való osztásánál szembetűnik. Szeberényi egyszerű, de adekvát szerkezetet' alkalmaz: a Bevezetés és a Vázlatos összefoglalás keretei között három érdemi - fejezetben fejti ki a mondanivalóját. Ezek közül az első a pályakezdő éveket tárgyalja (1917—1924), a második és a harmadik pedig azokat a fejlődési szakaszokat, amelyekben Győry költői alkata számára a sors és a kor teret (petőfiesen: tért) nyitott.

A költői próbálkozások időszakát tárgyaló első érdemi fejezetben (Győry Dszső pályakezdése, 1B17—1924) Szeberényi jó filológiai érzékről tesz tanúságot, amikor a költő első kötetében kimutatja a többszörös (Heinehez, Tompához, Reviczkyhez, Endrő- dihez, Ábrányi Emilhez, Rudnyánszyhoz, Adyhoz stb. fűződő) hatást és epigonságot. Megfigyeléseit és észrevételeit azzal lehetne kiegészíteni, hogy az ifjú Győryre talán a turanizmus költői apostola, Zempléni Árpád is hatott. A losonci fordulat című alfejezetben arról á döntő hatásról kapunk képet, amelyet — a szunnyadó költői alkat és a közéleti érzékenység mozgósításával — Simándy Pál, illetve az általa szervezett Madách Kör Gyakorolt Győryre.

A történeti szempont legteljesebb és iegszükségszerűbb érvényesülését aztán a második és harmadik érdemi fejezetben tapasztaljuk (Az „ájarcú magyarok” költője; A „vox humána” poétája), ahol a monográfia szerzője körültekintő figyelemmel és alapossággal járja végig a mozgalmi és közéleti költő kiteljesedő pályaszakaszait. Részletes képet rajzol arról a páratlan — nemzedékébresztő, nemzedékteremtő és új történelemszemléletet formáló — hatásról, melyet Győry a húszas évek második