Irodalmi Szemle, 1973

1973/1 - Turczel Lajos: Petőfi forradalmi örökségének ápolása a haladó sajtóban 1918—1938 között

optimizmussal figyeljük, megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a budapesti rendőrség betiltotta Petőfi öt versének szavalását. Eleinte azt hittük, hogy ez a hallatlan intézkedés valami alárendelt közeg hivatalbeli túlkapása. Azt várjuk, hogy az egész magyar kultúrtársadalom felháborodása és tiltakozása kikényszeríti ennek a nyilvánvalóan a magyar kultúra ellen irányuló merényletnek megtiltását. Elvárjuk, hogy mindenekelőtt az a társaság, amely Budapesten viseli Petőfi nevét és amelynek ezért elsősorban kellene őrködnie Petőfi örökségének csorbítatlan megőrzésén és terjesztésén, egész súlyával fellép e minden magyar embert felháborító önkény ellen ... Számunkra Petőfi neve nem puszta cégér. Tiltakozunk, amint hogy az itteni sovinizmus ellen is tiltakoztunk, amely Petőfi és Ady verseinek előadását ismételten lehetetlenné tette, és a nagy költő pozsonyi szobrát lomként kezelte. Vájjon, lesz-e súlya itteni tiltakozásainknak, ha Petőfit saját hazájában teszik indexre. Ezért a prágai Petőfi Sándor Kör elvárja, hogy a Petőfi Társaság módot talál a magyar kultúrán esett csorba kiköszörülésére,, és az egyetemes magyar kultúra jó hírét, amely a kisebbségi magyarság számára sokszorosan fontos, megvédi.“

A Petőfi Társaság válasza — melyet elnöke, a hírhedt Pekár Gyula fogalmazott meg

— megdöbbentő volt. A Társaság védelmébe vette az önkényes eljárást („a rendőrség... azt cselekedte, amihez törvényszerű joga van.“), és ezzel ismételten bizonyságát adta annak, hogy méltatlanul viseli Petőfi nevét.

Azoknak a tiltakozó akcióknak sorában, melyeket a Petőfi-versek betiltása váltott ki, figyelemreméltó költői alkotás is született. Forbáth Imre akkor írta és 1937. március

14-én a Magyar Napban jelentette meg Petőfihez című versét. A Forbáth-vers leleplezi a reakció Petőfi-ellenes indulatait és velük a progresszió fényes Petőfi-eszményét állítja szembe:

Tudják jól, akik most tiltanak, hogy tőlünk nem vagy távol, gyémántosan ragyog még minden szavad, tiszta vízcsöpp a Jövő italából,

hogy rabok többé nem leszünk: esküre emelt ujjaid letörnék ma s kitépnék forró szívedet rabszolgatartó kurafik,

vérben pancsoló démonok veszejtenék a lelkeinket — téged idézünk, lázadó költő, konok Apostol: vezess ma is minket

sötét káoszában a kornak,

Petőfi Sándor, téged keresünk, szépség és szabadság égő fáklyája, te mutass utat nekünk,

világszabadság lángjait árnyakban fereszteni s a gondolat vasszárnyait nem engedjük lemetszeni.

1936 és 37 kommunista és szociáldemokrata sajtójában (különösen a Magyar Napban és a Csehszlovákiai Népszavában) számos híradást olvashatunk azokról a Petőfi- estekről és előadásokról, amelyeket a kommunista Munkásotthonokban, a szociáldemokrata Munkásakadémiákon és a Magyar Fiatalok Szövetsége szervezeteiben különböző helyeken — Prágában, Pozsonyban, Szencen, Érsekújvárott, Komáromban, Léván, Losoncon, Rimaszombatban, Kassán, Munkácson stb. — rendeztek meg. Az akkori Petőfi-estek és előadások számára erős ösztönzésül — és nem egy esetben bizonyára alapanyagként is — szolgált Illyés Gyula híres Petőfi-könyve, melyet a Magyar Nap ismertető cikkekkel és szemelvények közlésével népszerűsített; 1937. Június 16-án a lap