Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - Koncsol László: Búcsú Krammer Jenőtől

búcsú Krammer Jenőtől

Néhány személyes látogatásának emléke, néhány levél, néhány tanulmány a lapban

— ennyit őriz Krammer Jenőről a szerkesztői emlékezet. Mennyiségre nem sok, ám a halálhír szorongató fájdalma jelzi, kit veszített benne a lap, kit a csehszlovákiai magyar szellemi élet — kit a kultúra, a magyarság.

Beszéljenek a levelei:

„1967. november 10. — Kedves Barátaim, sürgős döntésteket kérem, hogy Ramuz- cikkemben az idézeteket eredeti francia alakjukban közöljem-e, a jegyzetekben megadva a magyar fordítást, vagy fordítva: a szövegben magyar fordításban s a jegyzetekben megadva az eredetit. A 3. megoldás, hogy csak a fordítást közöljük. — Mivel a kéziratot már a kívánt formában szeretném elkészíteni, ha lehet, postafordultával írjátok meg véleményeteket. Szeretettel köszönti az egész szerkesztőséget igaz barátotok Krammer Jenő.”

„1968. október 26. ... Az Irodalmi Szemle számomra kicsit legszebb „írói” hivatásom folytatását jelenti: amikor valóban szívből, missziós tudatból keletkeztek a cikkek és fontosnak éreztük őket. olyan kapcsolat a miénk, amely számomra visszatérés és újrakezdés, amelyet teljesen magaménak érzek. Ezért örülök, hogy folytatódhatik ottani munkám és mind Fábryt (egy egész új szemszögből) mind Ciaudelt (amely kicsit szintén a „haladó szlovákiai magyar hagyományokhoz” kapcsolható) megírom számotokra. Csak idő kell hozzá, mert január 15-ig egy Horváth Ödönt kell leadnom (10 íves könyvkézirat) Bécsnek ...”

„1969. március 4. ... Mindkét cikket megírom: az egyiket — remélem — április elején magammal viszem; 7-től 12-ig tervezem pozsonyi látogatásomat. A másikat kb. május 15-ig tudnám elküldeni. Azt már úgyis tudjátok, hogy az Irodalmi Szemle menynyire szívügyem, s annak a fórumnak tekintem, amelyen a legszívesebben nyilatkozom meg...”

„1969. december 16. ... Tegnap kaptam meg az Irodalmi Szemle 9. számát, és abban Stifter-cikkemet. Bár sejtettem, hogy megjelent, mert Fábry Zoltán a „Korparancs” új kiadásának dedikációjában utalt reá... ígérem megint a Paul Claudel-cikket, valószínűleg ezen a címen: Szlovákiai magyar emlékezés Paul Claudelra. Ezt magammal szeretném vinni Pozsonyba. Okosnak tartanám, ha modern költőitek válaszolnának (...) most már másodszor kifejtett bírálatára. Engem is érdekelne, hogyan értelmezik költészetüket. Azt a jogot, hogy a világszerte dívó „értelmetlen” költészetet a kisebbségi magyarság is „űzhesse”, feltétlenül elismerem, érzek sokat verseikben, de persze értelmezni én sem tudom. Ki kellene tehát fejteniük Ars poetica-jukat költészetük védelmében...”

Utolsó levele 12 nappal halála előtt:

„1973. január 10-én. Drága jő Szerkesztőim, nézzétek el öreg barátotoknak, hogy kéziratban küld cikket Nektek. De mostanában nem járok be az egyetemre, ahol gé- peltetni szoktam, s nem szeretném, ha sokat késne megemlékezésem Jancsó Elemérről. Gépeltessétek le, írói tiszteletdíjamból levonva a költségeket! Egyszersmind utólag kívánok sok sikert, jó munkát, szép élményeket és tiszta örömöket az új esztendőben, biztosítva Benneteket arról, hogy számomra Ti maradtok a folyóirat, az én folyóiratom. Sajnos, most ritkán jutok Pozsonyba, mert drága, okos, nemeslelkű nővérem megrokkant, s ha átmegyek, elakadok nála Komáromban, hogy kicsit gondozhassam, őrizhessem nyugalmát. Most is küszködöm a hatóságokkal, hogy átengedjenek néhány hétre. Ha sikerül, onnan jelentkezem majd, mert akkor egyszerűbb len