Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - Hegedűs András: Petőfi „élő halhatatlansága” (befejezés a januári számból)

Hegedűs András

A tanulmány közlésével egyben az 1848—49-es magyar forradalom 125. évfordulójára emlékezünk. (Befejezés a januári számból.)

IV.

A forradalmár elvhüsége és teijes embersége

Volt a történelemben nem is egy olyanfajta forradalmár, elvek és eszmék megszállottja, fanatikusa, aki csak az aszkéta ridegségét, komorságát, hűvös tartózkodását tartotta magához illő, méltó magatartásformának, aki kiirtotta életéből a mosolyt, a derűt, a gyöngédséget, a közvetlenséget. Petőfi nem ezekre a forradalmárokra emlékeztet. Pedig Petőfi igazán az elvi következetesség, könyörtelenség embere volt, akinél a szó és a tett, az írás és az élet teljesen azonosult. Az ő életében a költészet a jellem próbakövét jelentette. De Petőfinél a forradalmiság a teljes emberség organikus része volt. Petőfi az elvhűség és a teljes emberség egységének szép példáját ragyogtatja föl.

1847. január elsején fogalmazta meg híres jelmondatát:

Szabadság, szerelem!

E kettő kell nekem,

Szerelmemért föláldozom Az életet,

Szabadságért föláldozom Szerelmemet.

Még ebben a hónapban sorjáztak a tolla alól ars poétikáját, hitvallását újra és újra megszólaltató nagy versei: Ha férfi vagy, légy férfi; Palota és kunyhó; A kutyák dala; A farkasok dala; A XIX. század költői.

A Ha férfi vagy, légy férfi... erkölcsi parancsát így summázta:

Ha férfi vagy, légy férfi,

Legyen elved, hited,

És ezt kimondd, ha mindjárt Véreddel fizeted.

Százszorta inkább éltedet Tagadd meg, mint magad;

Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad.

A Habsburgok birodalmában vagyunk, a feudális Magyarországon, a kutyák országában, ahol a koncért, a pozícióért, a kényelemért, az asztalról lehullott maradékért sokan nyaldosták a kegyelmes jó urak kegyelmes lábait. A szolgalelkűség földjén vagyunk, ahol a kutyák dala üvöltött. A kétszínűség rongyaival letakart országban vagyunk, ahol azokkal, akik nem voltak hajlandók kutyák módjára viselkedni, úgy bántak, mint a farkasokkal:

A fehér hóra le í'iros vérünk csepeg.

Petőfi „élő halhatatlansága”