Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - Gágyor Péter: Vándorkövek

— Messzire mentem, mégis visszajöttem.

A fák között erősödött a zúgás.

A magas meglepődött, hogy egyedül van. Felállt a 'kőre, és szembefordult a széllel.

— Mindent megtalálok, ami az életemből hiányzott.

Elindult a dühöngő szélben. Koromsötétben botorkálva kereste a hegyek tetején vérző egykori napot, a szürke, kemény vándorköveket, a gyermekkorában megismert füveket és fákat. Semmit sem talált. Még a t6 csobbanásait is, amelyek annyira hasonlítottak a nagyapja ébresztette hullámverésre, elnyomta a sikongó szél.

Tovább beszélt a szélnek. Szidta, üvöltve káromolta. Kirugdalta a vándorköveket, gyökerestül szaggatta a füvet, törte a fák ágát.

— Mindent megtalálok, mindent!

A szél ereje egyre nő. Tépázza a hegytetőt, apró ágakat, avart és homokot kevar a levegőbe.

A férfi már a tő körül járt, s hatalmas szikladarabokat dobált a tajtékzó vízbe.

Puszta tájon dülöngélt, szembeszegülve a széllel.

— Mindent megtalálok! Mindent! — ordította a széllökések szünetében.

A szél már a sziklák kiálló peremeit lépdelte, s a férfi felé röpítette őket.

— Röpülnek a vándorkövek — suttogta, és a nagyapja jutott az eszébe.

Testét véresre verte a kövek zápora.

A nagy fehér kőnél a három fenyő veszettül egymáshoz csapódott és törött törzzsel zuhant a földre.

Krasimíra Drenská: Népi motívum [Bolgár Népköztársaság]