Irodalmi Szemle, 1973
1973/3 - Gál Sándor: Jelzések
Gál Sándor je Izé fék Némely dolgok kiesnek az ember életéből, némely dolgok megmaradnak. Ha az ember rálép egy vándorkőre, abból sok baj származik. Először is bedagad a bokája, s hiába káromkodik, hiába szidja a kék magasságod vagy a fekete mélységet, attól a fájdalom még nem csitul el, sőt attól sem, ha alszik rá egyet, mert a fájdalom makacs dolog. Hősünk mindezt tapasztalatból tudja, mert az elmúlt őszön, ahogy kapaszkodott a szarvasok után, föl a fennsíkra, rálépett egy ilyen vándorkőre. Az idő múlásával az ember azt hiszi, hogy a ficam rendbe jön, s egyre bátrabb lesz. Hősünk is így volt ezzel. Csak arról feledkezett meg, hogy a bátorság az elbizakodás szülőanyja. Mert elég újra rosszul lépni, akár egy icipicit, s minden kezdődik élőiről. Aki szeret sízni, kerülje a vándorköveket. Ezt az alapigazságot hősünk egy évvel ezelőtt még nem ismerte, s így — feledve a korábbi bokaficamot — fölparkolta sífelszerelését a kocsi tetejére, s nékivágott a hegyeknek. Az utazás részletezésétöl tekintsünk el. Pontosan olyan volt, mint minden utazás. Hősünk leállította az autót a parkolóhelyen, s indult szobát keríteni a szállodába. Egy huszas a portásnak, s irány a felvonó. A vontatón felcsuszkorált a tetőre. Érett hó és fenyőillat. Jó keret a boldogsághoz. Minden egy az egyhez, kulisszák és ostobaságok nélkül. A kép mindjárt önmaga kerete is, s ha elmozdul a forma, vele mozdul a tartalom. Ebben a csodában hősünk nehéz sílécei már indulnának is, hogy fölhasogassák a fehérséget és a kékséget, de hősünk — két botjára támaszkodva — visszatartotta magát, hogy tájékozódjék, szusszanjon egyet, s főleg, hogy bátorságot gyűjtsön. A lesiklópálya nagy ívben jobbra fordul; a dombhát lejtése balról jobbra billent. Vagyis lesiklás közben megállni balra fordulva a legésszerűbb, s ez a bal lábat veszi jobban igénybe. Hősünk mindezt tudja és átgondolja, lepergeti agyában, mint valami filmszalagot. Csak a bal bokájáról feledkezik meg, amely egy évvel ezelőtt kibicsaklott azon a bizonyos vándorkövön. A bal bokájára nem gondol. Már előre élvezi a lesiklás gyönyörét. Előredől, térdét kilazítja, s a testét kitámasztó botokat hátrabillentl. A harmadik kanyarban nagyot bukfencezik. A hó felrobban alatta, fehér hó-repeszek (lásd még: gránát, akna, bomba) csapódnak a fenyők gyantás törzséhez. Hősünk összevissza hányt tagokkal fekszik a havon. Feje szomszédságában egy kucsma alakú, nyugodt-zöld
