Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - Donne, John: Két vers - Drayton, Michael: Szakítás (vers)

John Donne

(400 éve született az angol barokk líra egyik legjelentősebb költője)

a bolha

Nézd ezt a bolhát, s láthatod magad, mi az, mit kegyed tőlem megtagad: {elváltva szívja vérem s a tiéd, vérünk benne találta meg frigyét.

Ne állj bosszűt ezért a vétkesen: lányságodat nem érte sérelem;

csak kéjt lopott, bár nem is jegyesed! Hasa kettőnk vérétől lett kerek: mi ketten sem voltunk ily ügyesek.

Egyszerre három élet önt belé erőt; nincs házasság, amely így összeköt.

E bolha, mely most egy velem s veled, nászunknak ágya és oltára lett.

Hiába perel már anyád s apád, nem törik át a vér varázsfalát.

Jaj, jól vigyázz, megölnöd nem szabad: vele s velem megölnéd önmagad, s hármas gyilkosság — hármas kárhozat.

Mégis megtetted? Szívtelen, gonosz; körmöd vérétől lett bíborpiros, pedig nem volt más bűne, csak a csepp, melyet véredből dézsmául szedett.

S most azt hiszed, szűz érdemed ragyog, mert gyáva voltál, s én is az vagyok? pedig, ha engedsz sem érte volna makacs erényed komolyabb csorba, mint amennyiért meghalt e bolha.

Ha meghalok, s gőgöd lesz gyilkosom,

s téged már nem gyötör,

hogy únt szerelmem közönyödre tör,

kísértet-árnyam ágyadhoz oson,

hol mással ringat már silány gyönyör.

Meglobban gyertyád, álnok, szűzi cédám,

s míg szeretőd ébreszted esdve, rázva,

azt hiszi, vágyad gyulladt léhán

új kéjre vágyva,

s mint szokta, álmot színlel némán.

Bőröd a kíntól jeges higanyt lehel, reszketni fogsz, s nem én, a síri lélek: te leszel torz kísértet.

Mit akkor mondok, most nem mondom el, de tűnt szerelmem rongyait felrázva, nagyobb gyönyörrel látlak megalázva, mint hogyha tudnám, nem voltál parázna.

Michael Drayton

(410 éve született az angol barokk líra másik kiemelkedő alakja)

szakítás

Ha vége van, hát csókolj meg, s eredj.

Nem köt bozzám már többé semmi sem, s én köszönöm, ó, köszönöm neked, hogy lerázhatta béklyóit szívem.

Fogjunk kezet, tört esküid felejtsd el, s ha évek múltán egyszer újra látlak, ne áruld el mosollyal, szóval, jellel, hogy szívünkben zsonganak még a vágyak. Hűlő szerelmünk bágyadt, tompa árnyán ma már csak unt emlékezés rezeg, s a szenvedély kopott halottaságyán utolsót rebben, hűség, a szemed.

És mégis, bár hamvába hült, halott, feltámad újra, ha te akarod.

Rácz Olivér fordításai

látomás