Irodalmi Szemle, 1973
1973/1 - Petőfi Sándor: Úti jegyzetek
fölfedezést: mint kerülheti ki az ember azt a kellemetlenséget, hogy haja bepely- hesedjék? A puszta földön kell hálni. Egy éjjel későn érvén szállásomra, minden ágyat megnépesedve találtam, s így nem maradt egyéb hátra, mint a földre feküdnöm, mi annyiban meg lett jutalmazva, hogy ez által ama nagy fölfedezéshez jutottam. Egyébiránt a következett éjjel jó idején hazafelé tartottam, nehogy ismét kénytelen legyek valamit fölfedezni. A fölfedezések nem magyarnak valók ... bajlódjanak ezzel más nemzetek. Az egész tisztújítás példás renddel ment végbe. Kár, hogy esős idő volt. Esett az eső, amit én egyébiránt csak akkor vettem észre, mikor már sarat gázoltam a piac közepén, ahol álltam egész délelőtt. . . mert a megyeház első ablakaiból hölgyek néztek alá, s én egy hölgy szemeit bámultam, melyekből oly tiszta ég mosolygott. Másnap kineveztettem és fölesküdtem táblabírónak ... Isten és Gömörmegye kegyelméből. Már nagy mehetnékem vala Pestre, melyet elég hálátlan voltam megunni... pedig csak ott van maradásom, sehol a világon máshol, csak a szép, a kedves Pesten! Minden lépésem, mely ez útban messzebb, messzebb vitt Pesttől, egy-egy kötéllé vált, mely visszahúzott, hatalmasan. És mi vonz engemet úgy oda? Mi? Minden! és azok a jó pajtások, a vidám zajos pajtások s — egy szomorú, csendes sírhalom. Rima-Szombatból tehát mentem volna egyenest Pestre, de több rendbeli meghívásra kitértem még egy pár közel eső faluba: Kisfaludra és Várgedére a füstös szobájú Adorján Bódi — s a láng szakállú Kubinyi Rudihoz. És meg nem bántam. Pompás napokat töltöttem Várgedén... de azt nem is mondom ezután, hol hogy töltöttem időmet... mindenütt, ahol csak megfordultam, a legjobban. Említésre méltó Kubinyi R. könyvtára, mely magában foglalja az angol, francia, német, olasz, spanyol irodalom remekeit s csaknem az egész magyar irodalmat. Csak aztán sok ilyen jóravaló ember volna hazánkban, mint K. R.! Várgedéről két kirándulást tettem, Losoncra és a salgói és somoskői várromokra. Losoncra menvén Várgedéről, az ut Füleken visz keresztül, hol szinte romokban fekszik az egykor nevezetes vár. Természetes, hogy összejártam; de kimondhatatlan harag fogott el, midőn láttam, hogy a romokat lehordják az utcákat tölteni... hogy amely köveken őseink szent vére száradt, azokon most tapodjanak . .. Fülek sokáig volt a török kezében. Ha naponként abból a borból kellett volna innlok, melyet én itt a kocsmában ittam: fogadom, száz évvel előbb szabadult volna meg tőlük Fülek. Fülektől aztán Losoncig semmi nevezetest nem ér az ember az utat kivéve. Ez az élő embert halálra s a holtat életre rázza. Én meghaltam s föltámadtam rajta valami hatszor. Losoncon ekkorízben csak egy napot töltöttem. Ezalatt megnéztem Gácson a várat s a posztógyárt. Az utóbbi szemlélésében jobban gyönyörködnék tán az idegen, ha nem volna meg testének azon része, mely a tobák, fricska stb. kedveért teremtetett. A vár, melyet Forgách grófok birnak, nem igen ó: körülbelül a tizenhetedik században épülhetett. Bejártam néhány termét, melyek közül leginkább vonta magára figyelmemet az, hol a családképek vannak. E képek egyikétől alig tudtam elválni. Egy hölgy volt: szép, fiatal és tébolyodott. Épen delet harangoztak, mikor a kirándulásból visszatértem Losoncra, hol az én kedvemért készült roppant ebéd várt egy roppant magyar embernél. Másnap visszavitt S. A. barátom (ki ide is hozott) Várgedére, ugyanazon az úton, melyet már volt egyszer szerencsém passirozni. Füleken megálltunk a kovács előtt, mert egy lovat patkoltatni kellett. Én még most is igen szeretem a kovácsműhelyeket; gyermekkoromban kovács akartam lenni. S nem lett volna-e jobb? most piszkos kezekkel verném a vasat, ahelyett, hogy engem vernek piszkos kritikusok. Várgedéről — az eső miatt néhány napi várakozás után — a második kirándulást tettük Vecseklőre (egy barkó faluba). Útba esik Hajnácskő ... most már nem is rom,
