Irodalmi Szemle, 1973
1973/1 - Petőfi Sándor: Úti jegyzetek
esett, hogy az új nevek versei a te kezeden mentek keresztül. Én magam küldtem be hozzátok vagy százötven költeményt, s te mind halálra ítélted ... ezért te is meghalsz! A pisztoly durrant, én meghaltam, és... fölébredtem. Megvallom, hogy ez az álom egész utamon ijesztgetett. Hátha beteljesedik, gondoltam aggódva, mert nincs dühösebb nép a megbukott poétáknál. Nemsokára Ismét elaludtam (nem csoda, egész éjjel ébren voltam!) s csak Gödöllőnél ébredtem föl. Azt mondják, hogy Gödöllőnek Igen szép vidéke van. Nem tudom: Igaz-e? mert már temérdekszer láttam, s így az első benyomást elfeledtem, most pedig restelem újra megvizsgálni. Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk. Amint ki akartam fizetni a reggelit, egyik utitársam ellenszegült, hogy ne fáradjak, majd ő; egyszersmind ajánlá erszényét számomra egész Miskolcig. (Eddig valánk együtt menendők). Ezen az ajánlaton más ember talán nem bosszankodott volna. Én sem bosszankodtam. Bebúttunk ismét társzekerünkbe, s mentünk, mentünk, mendegéltünk. Hát egyszer csak döcögni kezd a bárka, de oly embertelenül, mint némely poéta urak versel... elannyira, hogy kénytelenek valánk kiszállani, ha úgy nem akaránk járni, mint nem tudom kicsoda, akinek csontjai izzé porrá törettek. Kiszálltunk tehát, és én láttam, hogy ott vagyunk, ahol sejtém: Aszódon. Aszód! Ah, kedves olvasó, (igen: kedves olvasó, mert ki lehet kedvesebb az írónak, mint aki munkáját olvassa?) kedves olvasó! — mondom — ha te tudnád, mennyi fekszik rám nézve e kis szócskában: Aszód! Hanem ezt nem olvasnod kellene a flegmatikus papírról, de hallanod, ah, amint ajkaimról legördül társaságában az elandalodás sóhajtásának: Aszód — ! — !! — Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod, s azonnal kitalálnod, hogy én itt három esztendeig tanultam ... akarom mondani: jártam iskolába. S mily eseménydús három esztendő! 1. Itt kezdtem verseket csinálni-------2. Itt voltam először szerelmes-------3. Itt akartam először színésszé lenni — — A verselés a szerelem eredménye volt. A színésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes. Nevezetes és szomorú! Professzorom (isten áldja meg őt) jónak látta, tettbe menendő tervemet egy olyan férfinak megírni, kinek eléggé nem dicsérhető tulajdonsága volt: a színészetet csodálatra méltóképen való módon gyűlölni. Ezen ritka tulajdonu férfi történetesen épen az atyám volt, ki — mint jó atyához illik — a veszedelmes hírvétel után egy percig sem késett pokoli örvénybe süllyedő fia megmentésére rohanni. S istentelen szándékomtól csakugyan eltérítettek atyai tanácsai, melyek még hetek múlva is meglátszot tak .. . hátamon és lelkem porsátorának egyéb részén. Mind e történetek keresztülhuzódtak emlékezetemen, mialatt szekerünk Aszód utcáinak sarán huzatott keresztül, mely mély, mint itt keletkezett első szerelmem volt. Utam Aszódtól Kassáig szót sem érdemel. Miskolcig már voltam, azon túl még nem, s így Kassa volt az első hely, mely kíváncsiságomat igényié. Utazásom harmadik napján este felé végre megláttam a kassai góth templomot, mely a város közepén úgy áll, mint valami óriás barát, sötét csuklyában. Maga a város szép, igen szép halott. Semmi élet benne. A pesti gyorsszekér csak Kassáig jár; onnan egy másik viszi az embert Eperjesig. Kassára úgy uzsonnatájban értünk, s ez az eperjesi szekér csak másnap indult, s így az éjt ott töltém. Gyalázatos fogadónak leggyalázatosabb szobájába esvén, resteltem otthon maradni. Bejártam a várost. Különben az is csalt kifelé, hogy — amint már többektől hallottam — Kassán igen sok szép lány van, s ezek látásáért én mindig örömest fáradozok. De bíz én egyetlen egy szép fehércselédet sem láttam, kivevén azokat, melyek föstve vannak cimerül imitt-amott a boltdk elébe: már ezek oly remekek, hogy Pestre is beillenének, ha a Váci utcába nem is, de a Váci útra bizonnyal.
